Századok – 1965

Vita - Az Osztrák-Magyar Monarchia történeti problémái 1900–1918. 206

AZ OSZTRÁK-MAGYAR- MONARCHIA TÖRTÉNELMI PROBLÉMÁI 219 főismérvét nem közjogi momentumokban, hanem a társadalmi struktúrák közötti eltérésekben kell keresni. E különbségek a polgári forradalom előtti időkben gyökereznek, de még a XIX. század elején is döntően befolyásolták a nemzeti kérdés alakulását. Áttekintve a városok és környékük demográfiai fejlődését, az egyes népek gazdasági erejét, társadalmi struktúráját, politikai öntudatát, illetve a köztük mutatkozó különbségeket, arra a megállapításra jut, hogy nem igazolható egyes polgári történészek, így Hugelmann azon tótele, hogy a feudális parasztnópek a Monarchia szárnyai alatt mind modern polgári nemzetekké fejlődtek. A modern politikai nemzetté alakulás folyamata a XX. század elején a cseheknél volt a legelőrehaladottabb. Az egyes népek politikai és kulturális életének fejlettségi foka a gazdasági potenciál és a szociális struktúra függvénye volt. A második rész a XX. század eleji nemzetiségpolitikai helyzettel és az aktuális nemzetiségpolitikai problémákkal foglalkozott. A politikai képviseleti rendszer minden fokon a gazdaságilag erősebb s a teljes polgári társadalmi struktúrával rendelkező „történelmi" népeknek nyújtott előnyöket. Magyarországon a nemmagyar népek helyzete politikai, nyelvi és kulturális téren egyaránt kedvezőtlenebb volt, mint Ausztria „történelem nélküli" népeié. Ausztriában az 1890-es években a pártok nemzeti alapon csoportosultak át, s erőteljesebben jelentkezett a német nacionalizmus is. Ennek következtében azokon a területeken, ahol a német nacionalizmus érdekelve volt, a nemzetiségi politika megmerevedett, illetve erőszakos hatalmi kísérletezés figyelhető meg. Más területeken — például a szlovének, a horvátok, az ukránok esetében — kisebb előrehaladás volt megfigyelhető. A harmadik rész a Monarchia nemzeti problémáinak rendezésére vonatkozó korabeli terveket, elképzeléseket ismerteti. A dualizmusnak még a XX. század elején is sok híve volt a Monarchián kívül és belül egyaránt. A dualizmus ellenfelei között elsőnek a a nagynémet mozgalmat említi, valamint a különböző „Mitteleuropa"-terveket ismerteti, amelyek a nemzeti kérdést a „történelmi" népek szempontjából kívánták rendezni. A „történelem nélküli" népek körében a különféle föderalista-trialista koncepciók voltak népszerűek. Noha ez utóbbiak Ferenc Ferdinánd körül csoportosultak, a trónörökös sohasem tette magáévá a föderalista-trialista terveket. A XX. század elején Ausztriában a kialakult „neoszlávizmus" még fenn kívánta tartani a Monarchiát, csupán külpolitikai orientációját kívánta megváltoztatni. Midőn 1908-tól kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a célkitűzést nem lehet megvalósítani, a cseh politika a Monarchia felbomlasztásának tervét kezdte kikovácsolni. A referátum befejező része röviden érinti a szociáldemokrácia és a nemzeti kérdés kapcsolatát. Nem elégséges csupán az ausztromarxizmus bírálatára korlátozódni; hiszen i már a hainfeldi kongresszus előtt voltak olyan irányzatok, amelyek a munkásosztály nemzetközi szolidaritásának megtartásával a kérdést a nemzetek önrendelkezési joga alapján kívánták megoldani. A munkásmozgalom és a nemzeti kérdés viszonya még feltáratlan, nehéz problémakomplexum. A román történészek nemzeti bizottsága megbízásából. M. Constantinescu, L. Bányai, V. Gurticäpeanu, G. Göllner, és С. Nufu készítettek terjedelmes referátumot „A nemzeti kérdéshez Ausztria-Magyarországon 1900—1918" címmel. A referátumnak a bevezetőben hangsúlyozott célkitűzése, hogy a nemzeti kérdést szoros összefüggésben tárgyalja a tőkés társadalom alapvető osztályellentéteinek fejlődésével, a Monarchián belül lolyt osztályharc alakulásával. A bevezetés elveti a „történelmi" és „történelem nélküli" kategóriák alkalmazását s egyedül az „uralkodó" ós „elnyomott" nemzetekre való felosztást tartja elfogadhatónak. A Monarchiában a nemzeti elnyomás lényegében kettős, társadalmi és nemzeti elnyomást jelentett; a nemzetiségek dolgozói: munkásai, parasztjai, értelmisége intenzívebb elnyomásnak és kizsákmányolásnak volt alávetve, mint az uralkodó nemzetek dolgozó osztályai. A nemzeti elnyomás minden területre kiterjedt: a gazdasági, politikai és kulturális életre egyaránt. (Erre nézve adatokat sorol fel a munkabérek különbözőségére, amelynek eredményeként a bécsi vagy budapesti munkásság életnívója magasabb volt, mint szlovák vagy román munkástársaiké; ezen az alapon körükben opportunista és nacionalista munkásarisztokrácia alakult ki.) A nemzetiségi területek iparilag nem fejlődhettek, a földbirtokmegoszlás aránytalan volt a szláv és a román parasztság rovására. Az elnyomott nemzetek politikai jogai (választójog) és iskolázási lehetőségei is korlátozottak voltak. Az alapvető ellentét az uralkodó nemzetek kizsákmányoló osztályai és az elnyomott nemzetek dolgozó tömegei között állott fenn, de élesedett az uralkodó nemzetek s elnyomott nemzetek burzsoáziája közti ellentét is. A referátum I. fejezete ismerteti a nemzeti kérdéssel kapcsolatos egykorú állásfoglalásokat ós irányzatokat. A nemzeti kérdéssel kapcsolatban a forradalmi erők fel-