Századok – 1965

Vita - Az Osztrák-Magyar Monarchia történeti problémái 1900–1918. 206

AZ OSZTRÁK-MAGYAR- MONARCHIA TÖRTÉNELMI PROBLÉMÁI 217 A tőkés termelés koncentrációja a Monarchia egyes tartományaiban a történetigazdasági előzményektől és az elért fejlettségi foktól függően egyenlőtlenül és nem egységesen haladt előre. Maga a termelés koncentrációja alapjában a tőkekoncentráció következménye volt, s legfőbb formája a részvénytársaságok voltak. A monarchiai viszonyok között a hitelügy s ezen belül is a banktőke koncentrációja fontosabb volt, mint az ipari tőkéé ós a termelésé. A bankok ugyanis már korábban is döntő szerepet játszottak a Monarchia gazdasági életében. A banktőke egyenlőtlen fejlődése során éles konkurrenciaharc bontakozott ki a gyarapodó, de korábbi vezetőszerepében hanyatló bécsi nagybankok s a magyar, cseh és egyéb banktőke között. A viszonylag magasfokú centralizáció a Monarchiában is megalapozta a monopolista tendenciákat. Ezt a folyamatot befolyásolta a külföldi monopoltőke, de a nagybirtokrendszer s agrárvámpolitika is. A monopolista tendenciák egyben akadályozták a nemzeti burzsoáziák emancipációs törekvéseit is, és hozzájáridtak az ellentétek kiéleződéséhez. A monopóliumok legelterjedtebb formája a kartell volt, amely lehetett közös, országos, regionális stb. A tröszt mint monopolista forma kevéssé terjedt el, viszont a konszernek fontos szerepet töltöttek be, ami főként a banktőke nagy szerepére vezethető vissza. A konszernképződés a Monarchiában a tőke internacionalizálásának főformája volt. A monopolizálási folyamat vezetői a bankmonopóliumok voltak. A kialakuló finánctőke főképviselője a banktőke volt. A világháború kitörését megelőzően azok a bankcsoportok erősödtek meg, amelyek a német finánctőkével álltak szoros összefüggésben, a francia, angol, holland stb. kapcsolatok egyre inkább háttérbe szorultak. A nagybankokban megtalálhatók voltak a nagybirtokos arisztokrácia képviselői is. Maga a Habsburg-dinasztia nemcsak az arisztokrata nagybirtok, hanem a finánctőke képviselője, szimbóluma és eszköze volt. Összegezésként megállapítható, hogy az ipari termelőerők viszonylagos fejletlensége, a bankoknak a gazdasági életben betöltött nagy szerepe következtében a finánctőke t a nagybankok növekvő befolyásának jegyében született meg. Az osztrák-magyar finánctőke genezise mindenekelőtt a banktőke magasabb fokon bekövetkezett metamorfózisa volt. A finánctőke a Monarchiában ellentmondásos jelenség volt. Az egyes monopolista csoportok között éles konkurrenciabarc folyt. Különösen jelentékenyek voltak az osztrák és magyar tőkés ellentétek, amelyeknek politikai kihatásuk is vo't. A finánctőke a belpolitikában a reakciós erőket támogatta, a nemzeti elnyomást erősítette, a külpolitikában hódításra, a balkáni piacok és a tőkekivitel biztosítására törekedett. Nagy szerepet játszott a vámháborúban, az agresszív külpolitikában. A finánctőke a Monarchia fejlődését 1 károsan befolyásolta. Hozzájárult a divergens tendenciák megerősítéséhez, s végeredményben befejezte azt, amit a kapitalizmus elkezdett: a Monarchia eltemetését. Az összeomlás előkészítésében a finánctőke játszotta a vezetőszerepet. A román történészek korreferátumát E. Deutsch terjesztette elő. A referátum abból indult ki, hogy a Monarchia területén hatalmas különbségek mutatkoztak az ipari fejlettség tekintetében, s ebben fontos szerepet játszott a monopoltőke, amely megakadályozta az elmaradt területek gazdasági fejlődését, legfeljebb az alapanyagtermelést mozdította , elő. Erdély a Monarchia nyersanyag- és élelmiszerszállít'ó bázisa volt. Ha a feldolgozó ipar bizonyos eredményeket mégis elért, az a moldvai és havasalföldi hagyományos felvevőpiacoknak volt köszönhető. A vámháború ebben a tekintetben újabb akadályokat gördített a fejlődés elé. Az erdélyi iparfejlődésben döntő szerepet játszott a külföldi: osztrák, magyar, német, francia stb. tőke, amely kezében tartotta az ipar túlnyomó többségét, s elrabolta az Erdélyben termelt nemzeti jövedelem nagy hányadát. A fejlődés másik sajátossága az iparban az egyenlőtlenség, a területi elhelyezés anarchikus mivolta volt. Az erdélyi bankrendszert az idegen: bécsi, budapesti, berlini stb. tőke tartotta kezében. A XX. század elején helyi bankok is létesültek, szerepük azonban igen korlátozott volt tőkeerejük s a külföldi verseny következményeként egyaránt. A magyar hatóságok minden eszközzel hátráltatták a román burzsoázia megerősödését. A magyar és a román burzsoázia ennek ellenére együttműködött a munkásosztály elleni harcban. Az a körülmény, hogy helyi finánctőke nem alakulhatol t ki, nem azt jelenti, hogy az ipari és a banktőke Erdélyben is nem fonódott össze; ez — a nagy osztrák és magyar bankok és monopolista szervezetek révén — megvalósult. Alapvetően megváltozott a helyzet Erdély s a volt Monarchián kívüli területek 1918-ban bekövetkezett, forradalmi* harcokban kivívott egyesülése után. Berend T. Iván hozzászólásában vitába szállt a Deutsch által előterjesztett korreferátummal. Helytelenítette, hogy az például a földkérdést nemzeti kérdésként tárgyal ja,