Századok – 1965

Közlemények - Bajcsy-Zsilinszky dokumentumok (Közlik Pintér István és Rozsnyói Ágnes) 172

174 BAJCSY-ZSILINSZKY" DOKUMENTUMOK 174 1942 nyarán tiltakozott az antifasiszták nagyarányú letartóztatása ellen, tanúként jelent meg a Schönherz-perben, tiltakozott Nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszternél és Kállay Miklósnál a halálos ítélet ellen, bár leszögezte, hogy helyteleníti a kommunista párt szervezkedését. A Független Kisgazdapárt jobboldali vezetői nem értettek egyet Bajcsy-Zsilinszky határozott németellenes vonalával. Túl kockázatosnak, a pártra és személyükre nézve is veszélyesnek tartották. Ezt tükrözte különben az a körülmény is, hogy Bajcsy-Zsilinszky 1941, 1942-es emlékiratait mind saját nevében adta be. Az 1942—43-as téli, majd az ezt követő tavaszi szovjet győzelmek s főleg az 1943 nyarán bekövetkezett olaszországi események: a szövetségesek partraszállása Szicíliában és Mussolini bukása újabb elhatározásra késztették Bajcsy-Zsilinszkyt. Ekkor írta meg az itt közölt memorandumot. Az emlékirat első változatában még csak a maga nevében akart Kállayhoz fordulni. A nemzetközi erőviszonyok megváltozása, az országon belül a dolgozó tömegek balratolódásának meggyorsulása és a kisgazdapártban a polgári tagozat létrejötte, s e tagozat baloldali vezetőinek a párt korábbi politikájával szembeni fellépése, az aktív cselekvés útjára lépés sürgetése tette lehetővé, hogy a párt vezetősége elfogadja Bajcsy-Zsilinszky javaslatát. Tildy messzemenő egyetértését élvezve, azzal az igénnyel lépett fel a kisgazdapárt parlamenti képviselői felé, hogy a memorandum jelentőségét, súlyát rendkívül megnövelné, ha a párt nevében nyújtanák be. Bajcsy-Zsihnszky — mint azt a memorandum is bizonyítja — közelinek érezte a szövetségesek győzelmét Hitler felett, s már nem tartotta kielégítőnek a hintapolitika eddigi kiváró módszerét, s elsősorban saját és pártja háború utáni elképzeléseinek csődbejutását féltve igyekezett gyors lépésre ösztönözni pártját és rajta keresztül a kormányt. Javaslatát a kisgazdapárt vezetői elfogadták, és úgy döntöttek, hogy a párt országgyűlési képviselőinek aláírásával, a párt nevében Bajcsy-Zsilinszky Endre és Tildy Zoltán személyesen fogják az emlékiratot Kállay miniszterelnöknek átadni. Ez 1943. július 31-én valóban meg is történt. A memorandum elkészítése előtt „Bajcsy-Zsilinszky Endre hosszú politikai megbeszéléseket folytatott pártja vezetőivel, a szocialistákkal, és Kállai Gyulával, aki az illegális kommunista pártot képviselte" — írja Barcs Sándor.3 Kétségtelen, ez a körülmény rányomta bélyegét a memorandumra. Ennek ellenére azonban látni kell, hogy az emlékirat elsősorban Bajcsy-Zsihnszky Endre nézeteit tükrözi. Bajcsy-Zsilinszky Endre nem volt a következetes polgári demokrácia híve. Mint ebből az írásából és más — ebben az időszakban keletkezett — munkáiból is kiderül, szükségesnek tartott bizonyos reformokat végrehajtani, de csak az „ezeréves alkotmány" keretein belül. Legkevesebb engedményt a nemzetiségi és területi kérdésben volt hajlandó tenni. Nem tudta feladni a „Szent István-i birodalom" koncepcióját, ezért a nemzetiségi kérdésben csak ennek a nacionalista elméletnek a keretein belül volt hajlandó engedményre anélkül, hogy ténylegesen figyelembe vette volna a nemzetiségek igazi szándékait. Az ebben az időben napvilágot látott konföderációs terveket is csak annyiban tartotta elfogadhatóknak, amennyiben Magyarország a konföderációban vezető szerepet, vagy legalább is döntő befolyást kaphat. Bajcsy-Zsihnszky elképzeléseihez Teleki Pál politikai törekvése állott a legközelebb, ezért kap a memorandumban annyira kihangsúlyozott szerepet, ezért jelenik 3 Pártunk harca a demokráciáért. 96. 1.