Századok – 1965

Közlemények - Ladányi Andor: A Tanácsköztársaság felsőoktatási politikájának kérdésihez 152

KÖZLEMÉNYEK Ladányi Andor: A Tanácsköztársaság felsőoktatási politikájának kérdéseihez.* A Magyar Tanácsköztársaság megalakulásának első napjától kezdve intenzív és nagyarányú kulturális tevékenységet fejtett ki. Ennek jelentőségét a „Vörös Újság" már a proletárdiktatúra első napjaiban hangsúlyozta: „A kommunizmus nemcsak gazdasági kérdés, hanem kultúrkérdés is. Nemcsak a gazdasági élet alakul át igazságos, emberséges új renddé, hanem a kultúra is felszabadul a kapitalizmus rontó nyomása alól, és soha nem álmodott nagyszerű fejlődés ragyogó útjaira indul."1

Néhány nap múlva pedig arról írt, hogy: „A régi kultúra helyébe új kultúra lép. De ennek kialakításában fel kell használni minden igazán értékeset abból, amit a múlt kultúrák létrehoztak."2

A Közoktatásügyi Népbiztosság vezetői, a népbiztosság kiadványai, röplapjai több alkalommal rámutattak a kultúra, a kulturális politika rendkívüli fontosságára. „ . . . mi nem egy barbár világot akarunk megteremteni, nem a tudatlanságnak, nem az emberi eldurvulásnak a világát akarjuk, hanem ellenkezőleg, a nagy tömegek általános erkölcsi és értelmi színvonalát akarjuk jelentékenyen felemelni és ezen belül viszont biztosítani akarjuk az igazi szellemi tehetségek, az igazi zseni és lángelme számára az érvényesülés útját" — mondotta К un fi Zsigmond népbiztos 1919. április 9-i előadásában.3 ,,A szabad, gondtalan és a túlerőltető folytonos lélekölő munkától megszabadult emberiség — írta az egyik brosúra — szinte vetni fogja magát a tudományokra, amelyek ingyen és hozzáférhető formában állanak majd mindenki rendelkezésére, és megkezdődik az emberiség igazi kultúrájának a korszaka, amikor a tudás végtelen birodalma nemcsak a szerencsés vagyonosok sajátja, hanem közvagyon, az emberiség közös kincse, összekötő kapocs ember és ember között. A kommunizmus a kultúra köztulajdonba vétele."4 A Tanácsköztársaság a kulturális problémák sorában nagy figyelmet fordított a felsőoktatás kérdéseire is. Fogarasi Béla, a Közoktatásügyi Népbiztosság főiskolai csoportjának vezetője az egyetemek ideológiai-politikai jelentőségét ós gyökeres átalakításuk fontosságát hangsúlyozta,5

kiemelte azt is, hogy: „Akommunista társadalomnak sokkal több tanárra, orvosra és mérnökre és sokkal képzettebb szakemberekre lesz szüksége, mint volt a kapitalista társadalomnak."* Rámutatott Fogarasi arra is, hogy: ,.a tudomány fejlesztése a kommunista társadalom számára . . . nem luxus, hanem életfeltétel."7 Nem volt véletlen, hogy az 1919. április 11-én elhúnyt Eötvös Lorándot a Forradalmi Kormányzótanács a dolgozó társadalom halottjának tekintette. Temetésén Lukács György helyettes népbiztos ezt mondotta: „Szimbolikus tény, hogy az első halott, akit a győzelmes proletariátus saját halottjának tekint, a legnagyobb magyar tudós. Eötvös élete a tudományos zseni élete volt, aki nem tekintve egyéni érvényesülését, osztályérdeket, csak a tudománynak élt, csak a tudományért küzdött és dolgozott. A világ proletariátusának zászlóját hajtjuk meg a tudomány előtt."8 * Б tanulmány része a szerző készülő kandidátusi értekezésének, amely a középiskolai tanárképzés történetét — szervesen beépítve a felsőoktatás, a felsőoktatási politika történetébe — tárgyalja 1918-tól napjainkig. A közölt tanulmány az értekezés III. fejezete. Az I. fejezet a magyar felsőoktatás, a középiskolai tanárképzés 1918 előtti helyzetének rajzát tartalmazza, а II. fejezet pedig ennek alakulását az 1918. évi polgári demokratikus forradalom idején. 1 Vörös Űjság, 1919. márc. 23. 4. 1. 1 Vörös Újság, 1919. március 29. 5. 1. 3 Kunfi Zsigmond: Proletárkultúra, proletárművészet. Bpest. 1919. 18. I. 4 A régi és az új iskola. Bpest. 1919. 8. 1. ' Fogarasi Béla: Kommunista politika — kommunista kultúra. Bpest. 1919. 64 — 65.1. « Világ, 1919. ápr. 7. 7. 1. ' Fáklya, 1919. ápr. 24. 3. 1. 'Világ, 1919. ápr. 12. 5.1. Vö.: Dietlas Pál: Tudósmunka a kommunista társadalomban (Eötvös Loránd halála alkalmából). Huszadik Század. 1919. 222 — 225. 1. — És az sem tekinthető véletlennek, hogy az ellenforradalmi korszakban Eötvös Loránd síremlékét csak 1932 október végén ( I) leplezték le. Berzeviczy Albert emlékbeszédében azt mondotta, hogy a „tizenhárom nehéz, viszontagságteljes év . .. mostohasága hozta magával, hogy a nagy tudós