Századok – 1965
Tanulmányok - Pándi Ilona: A magyar „középosztály” kérdéséhez 132
146 PÄNDI ILONA A kispolgári lét bizonytalanságából következik, hogy a bukott forradalmak után szembeállva a munkásosztály, a szocializmus eszméivel a tőkés restauráció, a fasizmus támogatója lett, mivel nincs valamiféle harmadik út. Ez a kispolgárság Magyarországon az ország súlyos helyzetéért, a trianoni békeszerződésért, sorsa rosszabbodásáért a haladó erőket tette felelőssé, s felemelkedését az ellenforradalmi rendszer megszilárdulásától várta. Neveltetése és hiszékenysége is ilyen irányba hatott. Különösen vonatkozik ez arra a rétegre, amelyik az államapparátus alsó szintjén dolgozott. Anyagi helyzete nehéz volt — az infláció, majd a szanálási válság erősen megviselte, s helyzete a stabilizáció éveiben is csak lassan javult —, de az államot mindenekfelett álló erőnek tekintette, osztálytartalmát nem értette, csak szolgálta híven, mint az „istentől rendelt földi hatalom" megváltozhatatlan rendjét, függetlenül attól, hogy király vagy Horthy kormányzó állt az ország élén. Míg a magántisztviselő számára a legtöbbször világosabb volt kizsákmányoltságának tudata, főnökéhez való viszonyában a kiszolgáltatottság érzése, — hiszen az közvetlenül éreztette, hogy „ő tartja el, az ő pénzéből él", addig a köztisztviselő számára ez megfoghatatlanabb volt. „Köztisztviselőknél magasabb és alacsonyabbrangúak között van bizonyos baráti, sőt atyafiságos hang, az együvétartozásnak részleteiben tisztázatlan, de a személyes érintkezésben kellemesen ható tudata. A feljebbvaló, ha a hivatali ranglétrán nem is, de emberi és társadalmi vonatkozásban egyenrangúnak érzi alantasát. Ezt az egész bonyolult érzés-, szokás- és érdekszövevényt legjobban a tegezés fejezi ki."59 A „Keresztény Magyarország" jelszava is alkalmas volt arra, hogy kifejezze ennek a rétegnek vágyait, felemelkedésének reményét. Ez a jelszó magábanfoglalta a klerikális befolyást, mely továbbra is erős maradt, az antiszemitizmust,"-melyet mesterségesen továbbszítottak — bár a dualizmus korában már jelen volt ennek a rétegnek a tudatában — és a szovjetellenességet, a kommunistagyűlöletet. A fővonás azonban a sovinizmus volt, mindenekelőtt ez zárta őket a fasiszta eszmekörbe. A „köztisztviselői kar nem politizál", hangoztatták, de a trianoni „honfibú", a „mindent vissza" irredenta jelszó kötelező volt és beidegződött, a különböző ősmagyar vezérekről elnevezett titkos társaságokban ezek a kisemberek is szép számmal aktivizálódtak. Akár a fajvédők nyílt fasiszta eszméit vallották, akár a klebelsbergi „neonacionalizmus" hivatalos platformján állottak, egyaránt a magyar integritás gondolatát hirdették. A magyar szupremácia gondolata mögött nem idealista elképzelések állottak, hanem közvetlen anyagi érdek is. „Nagymagyarország" igazgatásához természetesen még több tisztviselőre lett volna szükség, elvesztett birtokrészek, túloldalon maradt atyafiságok és egyéb materiális indokok táplálták az uralkodó osztályok által magasra szított sovinizmust. Nehéz természetesen meghúzni a határt: meddig hatottak ezek az eszmék. Még nehezebb ezt megállapítani az értelmiség köreiben, ahol ezeknek az eszméknek továbbfejlesztői mellett szép számmal megtalálhatók voltak a népet felemelni kívánó, bár néha a nacionalizmus zsákutcájába jutott, utat kereső elemek is. Mégis el kell fogadnunk — ha az idealista felfogás mögött meg is keressük az anyagi indítékokat —, hogy volt valamiféle közös eszmei kapocs, volt valamiféle kötőanyag ennek a rétegnek egyébként heterogén ele-59 Boldizsár Iván: A magántisztviselők szociális helyzete. Magyar Szemle 1938. jan. (Közli: A valóság vonzásában. Szerk: Gondos Ernő. Bpest. 1963. 397. 1.)
