Századok – 1965
Tanulmányok - Pándi Ilona: A magyar „középosztály” kérdéséhez 132
144 PÄNDI ILONA ralis igénye. Ez magyarázza, hogy miért jelenik meg ezekben az években olyan kevés könyv és miért üresek a színházak, hiszen a munkások és parasztok helyzete és igénye nem állt olyan szinten, hogy közönséget biztosítson, s mint látjuk, a „középosztály" alsó, de legszélesebb rétege sem volt abban a helyzetben. A köztisztviselői pálya mégis vonzó volt, társadalmi rangot, rövidebb munkaidőt, fizetett szabadságot, a szamárlétrán előrehaladást, nyugdíjat, egyszóval biztonságot adott. A kormánynak tehát gondot okozott, hogyan terelje az e pálya felé vonzódó ifjúságot más területekre. Klebelsberg Kuno kultuszminiszter, hogy az apparátus túlméretezettsége, az ifjúság kilátástalan -sága ellen érvet találjon, így bírálta: a fixfizetésű állások felé húzódás korántsem idealizmus kifejezése, hanem a munka nehezebb elemeitől való irtózás, a kényelmesebb, könnyebb megélhetést kereső tohonyaság megnyilatkozása.53 Az állításban volt igazság, de ilyen megnyilatkozásokkal nem lehetett a kérdést megoldani. Az állami állás védettsége, biztonsága továbbra is vonzó maradt. Ennek azonban ára volt, ez a biztonság csak akkor volt lehetséges, ha magatartásával nem veszélyeztette, ha külsejével és állásfoglalásával is kifejezte, hogy nem holmi rongyos proletár, hanem „úr", tisztviselő, tehát a „középosztály" tagja. Innen származik az a „keménygalléros" magatartás, ami erre a rétegre annyira jellemző volt, ha gyűlölte is feljebbvalóját, vagy nehéznek érezte helyzetét, arról meg volt győződve, hogy a rendszer őt szolgálja, hiszen megóvja minden „rendetlenségtől", megőrzi középosztálybeli rangját. A közepes jövedelem, látjuk, nagyon sok árnyalatot foglalt magába, s még egyes kategóriákon belül is nagy szintkülönbségeket mutat. A szintkülönbségek azonban a szabadfoglalkozási ágaknál még nagyobbak voltak. A „középosztály" fogalmába tartozott például a mérnök is, de ez lehetett alkalmazott, önálló, vagy éppen vállalkozó. Egy műhelymérnök fizetése 1928-ban átlagban 243 pengő volt, az irodai mérnöké 231 pengő, de ha önálló tervező, tanácsadó vagy éppen ipari-kereskedelmi vállalkozó, már lényegesen nagyobb volt a jövedelme.54 Az alkalmazásban álló mérnök tisztviselői fizetést kapott, az ipari-kereskedelmi vállalkozó már nyereségre tett szert vállalkozásában, a tervező, tanácsadó munkáért pedig magas honorárium járt. Tehát ezen az egy kategórián belül is igen eltérő jövedelmekkel találkozunk, s alkalmazottakat és munkaadókat találunk. Az 1928-as összeírásnál havi 80 pengőben állapították meg az adózási minimumot a mérnökök számára. Budapesten az adóalapul szolgáló kereset 5880 pengő volt, ami azt jelentette, hogy 230 pengőtől egészen 72 ezer pengőig ingadozott az alap !55 Mégis a mérnök a „középosztály" kategóriához tartozott akkor is, ha vagyonokat keresett és akkor is, ha nyomorgott ! * A „középosztály" összetételét és anyagi helyzetét vizsgálva arra a következtetésre jutunk tehát, hogy egyáltalában nem lehet egy társadalmi osztály fogalmába összevonni ezt a heterogén réteget. Maga Kornis Gyula is beismerte, hogy nincs más összetartó ereje, mint a „konzervatív világnézet egyneműsége".5 6 53 Klebelsberg Kuno: Küzdelmek könyve. Bpest. 1928. 258. 1. 64 Bene Lajos: A mérnökök szociális és gazdasági viszonyai Budapesten. Statisztikai Közlemények. 71/ГУ. köt. 55 Uo. 56 Kornis Gyula: Mi a középosztály?
