Századok – 1965
Tanulmányok - Pándi Ilona: A magyar „középosztály” kérdéséhez 132
138 PÄNDI ILONA rális szárnyával is. A budapesti városházán ezt Wolff Károly végezte el igen radikálisan.24 Az így megteremtett politikai megbízhatóságnak származáson, világnézeten túl volt még egy igen jelentős összetevője: a munkanélküliségtől való rettegés. Mint láttuk, több mint tízezer szellemi munkanélkülit mutatott ki a hivatalos összeírás 1928-ban, tehát még a gazdasági válság előtt, a stabilizáció csúcspontján. A valóságban ennél jóval több volt, mert ebben a számban nem szerepeltek azok a fiatal mérnökök, ügyvédjelöltek és egyéb értelmiségiek, akik mint soffőrök, villamoskalauzok vagy napszámosok működtek, mivel nem tudtak elhelyezkedni a saját munkaterületükön. Az összeírt szellemi munkás munkanélküliek közül akkor már több, mint öt éve munka nélkül volt 951 fő, 3750-en azt vallották, hogy már 2—5 év óta nem találnak munkát, és 2991 fő volt legalább 7 —12 hónapja állás nélkül.25 Ha ezeknek a munkanélkülieknek a megélhetési forrásait kutatjuk, azt látjuk, hogy 8,3%-a élt vagyonából, megtakarított pénzéből vagy egyéb jövedelméből, 59,4%-a eltartója keresetéből élt (ezek egy része feltehetően jómódú családja támogatását élvezte, s munkanélkülisége nem anyagilag, csupán erkölcsileg demoralizálta), de az eltartottak többsége a többéves munkanélküliséggel családja életszínvonalát szorította még lejjebb. A szellemi munkanélküliek 11,5%-a segélyekből élt és 14,5% szórványosan űzött mellékfoglalkozásokból. A kimutatott munkanélkülieken kívül találtunk 1928-ban belőlük egyáltalában nem ,,középosztály"-beli foglalkozáson is jó párat: Budapesten például 250 utcaseprőből 45 volt korábban magántisztviselő, ezek közül 9-nek volt érettségije, 2 jogot végzett és 6 korábban mérnök volt !2e A világháború óta a kultúrát teremtő elit értelmiség nagyrészt felmorzsolódik, elproletarizálódik — panaszolta Kornis —, „a szellemi munkapiacon több a tanult ember, mint amennyire a társadalomnak a szellemi pályákon szüksége van" — írta. 2 7 Hiába próbálkozott a kormány numerus claususszal és egyéb megoldásokkal kísérletezni, a létbizonytalanság a konszolidáció egész időszakában fennállt ezen a területen, különösen a tisztviselőrétegnél, hiszen kevés előképzettséggel viszonylag mechanikus munkát végző, könnyen pótolható munkaerők voltak. Ugyanakkor ez a réteg nem volt képes szervezetten fellépni, mint a munkásosztály, 1923-ban megpróbálkoztak ugyan egy köztisztviselői sztrájkkal, de ez a szélsőjobboldali ellenzék^ taktikai lépése volt csupán, nem szervezett gazdasági harc eredménye. Érdekképviseletük, a Közalkalmazottak Nemzeti Szövetsége a kormány irányítása alatt működött. 1922-ben Bethlen István miniszterelnök a főispánokhoz intézett bizalmas körlevelében a következőket írta: ,,A társadalmi szervezetek között nagy jelentőségük van az »úgynevezett érdek- vagy osztályképviseleteknek«, úgyhogy ezek működését mindenben a legéberebb figyelemmel" kell kisérni. Megemlíti „különleges jelentőségénél fogva a tisztviselők helyi szervezeteit", így elsősorban a KANSZ helyi csoportjait. Ezekben a szervezetekben különösen fontosnak tartja a főispánok közvetlen befolyásának érvényesülését, mert e szervezetek, „bármennyire konzervatívok legyenek is, mind többé-kevésbé 24 Harrer Ferenc volt polgármester szóbeli visszaemlékezéseit felhasználva is ezt a képet kaptuk. 25 Dr. Zentay Dezső: A munkanélküliség a szellemi munkások körében. Statisztikai Közlemények 60. köt. 4. 1. 26 Uo. 27 Kornis Gyula: Tudomány és társadalom. Bpest. 1944. 468. 1.
