Századok – 1965

Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 1414

, KRÓNIKA 1421 1837-től 1848 tavaszáig ogyik prominens harcosa az ellenzéki mozgalomnak, do nem vezetője, iránytszabó alakja; 1848 —1851. Kezdetben az országgyűlési ellenzék legradikálisabb ellenzéki vezetőinek egyike. Ezután 1848 szeptembertől a forradalom párizsi követe, a magyar diplomáciai munka irányítója, s végül Világos után az emigráció vezetője mindaddig, amíg Kossuth, szabadulása után, Európába nem érkezik. 1851 —1859 a visszavonulás, a teljes hontalan bolyongás kora, amelyben egyre növekvő elszigetelődése nemcsak Kossuth Lajostól távolítja el, hanem a közélettől is; 1859—1861. években kezdetben az olasz-francia szövetség lehetősége kimozdítja tétlenségéből, összebékíti Kossuth Lajossal, majd a bukás után újabb tétlenségre kárhoztatva folytatja bolyongását a világban. 1860 őszén, röviddel az októberi diploma kiboosátása után kerül az osztrák rendőrség hálójába. Fogság, váratlan kegyelem a sorsa, majd a rövid hetekig tartó hazai diadal, a határozati-párt többségre jutása. Ezen a ponton kerül úgy szembe a magyar hazai valósággal, hogy öngyilkossága szinte elkerülhetetlen imperatívuszként következik be. Ez az öngyilkosság Teleki László egész lelkialkatából, önkényesen értelmezett szuverenitásából, arisztokratikus-romantikus becsület-felfogásából ered, de egyben jelzi, jelenti az egész emigrációs politika csődjét., megrekedtségét is. E négy szakaszon keresztül követi Teleki László életét a disszertáció, s bemutatja az életutat meghatározó, eldöntő történelmi tényezőket is. Kovács Endre opponens, a történettudományok doktora bevezetőben annak a meggyőződésnek adott kifejezést, hogy nagy szüksége van történettudományunknak történeti biográfiák elkészítésére. Ez a műfaj ugyanis rendkívül alkalmas arra, hogy bizonyos időszak eseményeit a cselekvő közéleti férfiak életműve egészének, az életmű belső összefüggéseinek feltárásával tegye konkrétabbá, pontosabbá, s a nagy történeti összefüggések szélesebb kereteit betöltse a történelmi események valóságos irányítója: az ember. Horváth Zoltán művét, mint a marxista szellemű történeti biográfia egyik úttörő vállalkozását köszöntötte Kovács Endre. Külön értéke e történeti életrajznak, hogy éppen Teleki László a hőse, a reformkor és szabadságharc időszakának egyik legderekabb, leghaladóbb, mondhatjuk: legforradalmibb egyénisége. A történeti életrajz mint műfaj olyan módszertani problémákat vet fel, amelyekkel a történésznek már a munka elkészítésének kezdetén szembe kell néznie. Szerzőnek az embert mint a környezet függvényét kell bemutatnia, és ez elengedhetetlenné teszi az embernek a konkrét társadalmi feltételek közé való beágyazását. Horváth Zoltán mindvégig nagyon tudatosan törekszik erre: Teleki egyéni életkörülményeinek megvilágítása mellett feltárja a korabeli magyar társadalom egész struktúráját, a gazdasági, társadalmi és politikai változások egész dinamikáját. Mindezt úgy tudta megoldani a jelölt, hogy munkája a korabeli magyar társadalom ütőerének kitapintása mellett egészen közelről láttatja Teleki egyéniségét s közéleti tevékenységének legmélyebb rugóit. A szintetikus előadásra való törekvés tehát elérte azt a célt, amit a szerző elérni kívánt : az intenzív korrajz elősegíti Teleki életútjának, belső fejlődésének megértését. Az opponens hangsúlyozta, hogy a szerző fenti törekvéseinek megvalósulása egy minden eddiginél alaposabb Teleki-profil megalkotásához vezetett. Kovács Endre opponens a továbbiakban azt a kérdést vizsgálta, hogy mennyiben tudta a szerző maradéktalanul megvalósítani a szerves kapcsolatot a szűkebb Telekiéletrajz és a kortörténeti részek között, mennyire sikerült az egyén és a szélesebb közösség tablót egymással arányba állítani. E probléma-körben említette meg az opponens, hogy bár az első fejezetet sokoldalúnak és kielégítőnek tartja, mégis már itt jeléntkeznek bizonyos kívánni valók. A fiatal Teleki László külföldi éveinek történetét tárgyaló rész forrásanyaga sajnálatosan kevés, pedig e korszakának levelezéséből szerző megalapozhatta volna a Teleki eszmei fejlődésére vonatkozó további kutatást. Itt lehetett volna felderíteni, hová nyúlnak vissza gondolkodásának európai gyökérszálai. Ugyancsak szegényesnek tartotta e fejezetet Kovács Endre abban a vonatkozásban is, hogy nem deríti fel Teleki kapcsolatait kortársaival erdélyi követté választása előtt, és nem mutatja be azokat a szálakat, mélyek barátaihoz fűzik az ifjú Telekit. Viszont a kortársakkal (Kossuthtal, Széchenyivel, Wesselényivel és Deákkal) való egybevetésekben a munka valóban gazdag — mutatott rá az opponens , — s így sikerült a reformkor színes együttesében viszonylag pontosan megjelölni Teleki helyét. Helyesnek, meggyőzőnek tartotta Kovács Endre annak a problémának tisztázását, hogyan jut el Teleki 1848-ra a legélesebb ellenzékiségig. Maradt azonban itt is néhány megválaszolatlan kérdés. Nem világos pl., hogyan hatott rá a júliusi forradalom, milyen álláspontot foglalt el a novemberi lengyel felkeléssel kapcsolatban, mit olvasott az angol közgazdászoktól. Ugyancsak pozitívumként értékelte Horváth Zoltán munkájának azt a