Századok – 1965

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1405

, KRÓNIKA 1407 által félig megoldott kérdését Huygens oldotta meg teljesen, s személyében a modern matematikai módszerek előfutára és a gyakorlati technikai kérdéseket megoldó ember egyesült. A Makkai által előadott szkóma megoldhatja azt a tudománytörténeti problémát is, hogy a kétkarú emelőt sokáig a körmozgással magyarázták, s ebben Arisztotelész hatását látták, pedig a helyes magyarázat az, hogy egyszerre vetítődött ki az emelő és a körmozgás. Nagybákay Péter (Bp.) a céhemlékeken látható ábrázolásokra mint az eszköz és munkafolyamat forrására bívta fel a figyelmet. A céhes ipar eszközeinek nagyarányú és gyors elhasználódása főképpen olyan iparok hiteles, céhemlókeken (korsó, behívótábla stb.) látható ábrázolásának kölcsönöz nagy jelentőséget, amelyek már régebben kihaltak (pl. fehértímárok, tobakmesterek stb.). M. Zemplén Jolán kandidátus rámutatott arra, hogy az előadás főtézise, a technika fejlődésének a biológiai determináltságtól való függése kétségtelenül rendkívül érdekes, néhány kérdés azonban megválaszolatlan maradt. A biológiai determináltság fedi a történelem tényleges alakulását, csak az a kérdés, hogy az egyes korokban mi váltja ki a fejlődést biztosító feszültséget. Mi az cka például, hogy a görögségnél, igen magas kultúrájuk ellenére, a P és R faktor még nem jelentkezik ? Nyilvánvaló, hogy itt játszik szerepet egyén és társadalom viszonya, amelyre Makkai László is utalt, de a kérdésre nem adott magyarázatot, hanem csak a kiváltás mechanizmusát írta le részletesen. Ezekkel a kiegészítésekkel válhatna az elmélet a technikatörténet valóságos értelmezésévé. Kosáry Domokos kandidátus Péch Antal pályáján mutatta be, hogy egy Magyarországon, elmaradott technikai viszonyok között dolgozó mérnök munkássága során hogyan törekszik a haladottabb technikai viszonyok között megvalósított elvek bevezetésére, és talál fel olyan elvet (a helikopterét), amelynek megvalósítására a kor fejlett technikai színvonala sem volt alkalmas. A hozzászólásokra Makkai László válaszolt. A de. ülés második előadását Mészáros Vince, a Közlekedési Múzeum igazgatója tartotta „A magyar közlekedéstörténet főbb vonásai" címmel. Előadásának bevezetésében a közlekedést úgy határozta meg, hogy az személyeknek ős dolgoknak szervezett helyváltoztatása műszaki elemek felhasználásával. E meghatározás műszaki és gazdasági elemei: 1. a közlekedési pályák, 2. a járművek és azok a műszaki berendezések, amelyek a közlekedési pályák használatát lehetővé teszik, 3. a két említett elem irányításának és igénybevételének jellegét, szervezettségi fokát tükröző motívumok és 4. a felsorolt három tényező együttes hatásának eredményeként jön létre a közlekedési teljesítmény. Mindezek az elemek természetesen a mindenkori termelési mód technikai fejlettségének függvényei. A közlekedéstörténet tárgyát a négy említett tényező vizsgálata alkotja, s ezért a közlekedéstörténet, a technikatörténet, a társadalom- és gazdaságtörténetnek olyan ötvözete, amelyben a dominánst mindig az éppen vizsgált elem jellege szabja meg, s így nem zárható ki belőle valamelyik technikai elem látszólag öncélú vizsgálata sem. Ennek következménye az is, hogy a komplex kutatásra van szükség a közlekedéstörténetben, hiszen alig feltételezhető egy tőkeelméletben, üzemszervezésben, vasútgópészetben és hidrodynamikában egyaránt jártas szakember. Áttekintve a magyar közlekedéstörténeti irodalmat, megállapította, hogy a XTX. század második felében sokat ígérően meginduló kutatás lendülete az ellenforradalmi időszakban megtört, s a felszabadulás utáni fellendülés sem tudta a félszázados pangást pótolni, aminek oka részben az, hogy a szakképzés megszűnt, s nem jelentkezett olyan igény, amely szakembereket nevelt volna. Biztató előjel, hogy a Közlekedési Múzeumnak mint a közlekedéstörténet művelésére hivatott intézménynek újjászervezése a befejezéshez közeledik. Az egységes szemlélet kialakításának és az elért eredmények széleskörű hasznosításának előfeltétele a periodizáció kialakulása. A Duna-medence közlekedéstörténete két nagy csoportra, a magyar honfoglalást megelőző, a régészet területéhez tartozó és a honfoglalást követő korszakra osztható. A második korszak egyes periódusai a következők: a magyar pásztortársadalom kora (jellemző a sztyeppei kultúra közti eszközei, energiái az emberi és állati izomerő és a nyíl), 2. a feudalizmus kialakulásának kora (az itt talált népek tapasztalataiból és a nyugati kapcsolatokból kialakulnak a hagyományos közlekedési eszközök, de az erőforrások változatlanok maradtak), 3. a feudalizmus kora (a XIII—XVTLL század, amikor elvi-műszaki pangás ellenére és változatlan energiaforrások mellett kisebb mennyiségi és minőségi fejlesztés megy végbe ős tovább fejlődik a közlekedés terén is a társadalmi munkamegosztás), 4. a kapitalizmusba való átmenet kora (a XIX. század fordulójától 1849-ig új erőforrásként jelenik meg a gőz, kialakulnak a vállalkozói formák), 5. a kapitalizmus kibontakozásának kora (nagyvolumenű vasútépítés, nagyfokú tőkekoncentráció és nagyipari módszerek jellemzik