Századok – 1965

Krónika - Emlékezés Hodinka Antalról (1864–1946). (Perényi József) 1403

, KRÓNIKA 1403 ezekkel a száraz bibliográfiai adatokkal is a magyar tudománytörténetnek egyik büszke monumentumát állítva föl. De ebbez még azt is tudnunk kell, hogy kéziratban szintén nagy mennyiségű dolgozata maradt fenn. Ezek közül az 1666-tól kezdődő magyarországi protestáns fejlődés fázisainak a modern időkig levezetett nagy szintézise (amelyet már fentebb említettünk) ígér szokatlanul nagy mennyiségi ós minőségi gazdagodást а kutatás számára. Terjedelmes kéziratos önéletrajza valamikor szintén a legbecsesebb kortörténeti kútfők között fog szerepelni. Mindenki, aki ilyen értékeket kap tőle, áldani fogja emlékezetét, és alakjának nagy ellentmondásaiból ki fog érezni egy csodálatos harmóniát — valami olyat, amit C. F. Meyer Lutherből kiérez, az ellentmondások egységében: „Sein Geist ist zweier Zeiten Sehlachtgebiet, mich wundert's nicht, dass er Dämonen sieht." Zoványi Jenő szelleme is két korszak csatamezeje volt és azért nem csodálkozhatunk, hogy őneki is démonokkal kellett viaskodnia. És éppen ebben a szakadatlan viaskodásban áll életének ós művének végsőleg harmonikus egysége. Révész Imre EMLÉKEZÉS HODINKA ANTALRÓL (1864—1946) Száz évvel ezelőtt született a magyar polgári történetírás egyik rendkívül érdekes, nagytudású, sokszínű képviselője, Hodinka Antal. Kárpátaljai görögkatolikus pap fia lóvén, a családi hagyomány, a környezet hatása alatt maga is egyházi pályára készült. A budapesti központi papnevelőben azonban érdeklődése egyre jobban a történelem felé fordult, s ennek eredményeként publikálta 1887-ben a boszniai eretnekmozgalmakról írt első munkáját. Ez még nem szoros értelemben vett történeti munka, hanem egyházi polemikus mű, az apologetika egyik sajátos terméke, melyből akkoriban ôly sok látott napvilágot. A következő évek, évtizedek munkássága azonban már az egyházi befolyástól való fokozatos megszabadulásról tanúskodik A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában helyezkedik el, ahol 1888-ban megkezdi a szláv nyelvű kéziratok rendezését. A fiatal könyvtáros széleskörű nyelvi ismeretei a szakkörökben feltűnést keltettek. Az ukrán mellett jól tudott oroszul ós szerbül, megbirkózott a középkori egyházi szláv nyelven írt forrásokkal is, s emellett kitűnően tudott latinul és németül. Hivatali felsőbbsége felfigyelt rá, s 1889-ben már ösztöndíjasként a bécsi Institut für österreichische Geschiehtsforschungba küldték, ahol történeti segédtudományi, diplomatikai és paleográfiai tanulmányokat végzett, miközben az egyetemen rendszeres szláv filológiai képzésben részesült. Doktori értekezése (A szerb történet forrásai és első kora. Bpest. 1891, kny. a Történelmi Tárból) már mutatja kitűnő iskolája eredményeit:, erős külső és belső forráskritika, alapos filológiai felkészültség jellemzi első történeti szárnypróbálgatását. Bécsben megismerkedett Thallóczy Lajossal, a közös pénzügyminiszteri levéltár igazgatójával, a kiváló magyar történettudóssal, aki ekkoriban ismerte fel a magyar történettudomány egyik legnagyobb hiányosságát, provincializmusát. Az akkori magyar történészek, kevés kivétellel, nem rendelkeztek európai perspektívával. A magyaron kívül legfeljebb Németország történetét ismerték, s jóformán semmit sem tudtak a többi szomszéd nép, elsősorban a szlávok történetéről. Ez szinte lehetetlenné tette a magyar történet beillesztését az egyetemes történetbe. Thallóczy többek között ezen kívánt segíteni, s ekkor dolgozta ki a középkori magyar—balkáni kapcsolatok tisztázását szolgáló terveit. Ezek а század elején részben meg is valósultak, s egy sor kiváló, máig is nélkülözhetetlen alapvétő munka megírásához vezettek. Thallóczynak szláv nyelveket tudó emberekre volt szüksége, s így Hod inkát is Bécsben tartotta, aki 1892 —1906 közt a császári és királyi hitbizományi könyvtár őreként hatalmas, kétirányú forrásgyűjtéshez kezdett. Az egyik Thallóczy irányítása alatt folyt, s első kötete 1903-ban jelent meg (A horvát véghelyek oklevéltára. 1490 —1527. Bpest. 1903). A másik irányt Hodinka származása szabta meg. A kárpátaljai ukránok története az ő korában még szinte teljesen ismeretlen volt, s egy-két fontos kérdésben terméketlen viták folytak a nemzetközi irodalomban. Terméketlenek voltak e viták, mert a résztvevők alig ismerték a forrásokat. Ezen akart segíteni Iiodinka, aki a bécsi és magyarországi levéltárakban széleskörű gyűjtést indított. Előtte mindig a kárpátaljai nép történetének megírása lebegett, eredeti célját azonban korlátoznia kellett. Az egyre szaporodó forrásanyag szinte kizárólag egyházi jellegű volt,