Századok – 1965

Krónika - † Jan Dąbrowski (1890–1965) (Kovács Endre) 1391

, KRÓNIKA 1391 magyar vonatkozású adatait feltáró jelentését (Lt. Közi. 1927). Mint a varsói egyetem magyar lektora tizenkét éven át adta elő lengyeleknek a magyar nyelvet. 1929-ben a varsói egyetem magántanára, 1930-ban az MTA levelező tagja, 1932-ben rendkívüli tanár a budapesti egyetemen, 1937-ben a Lengyel Tudományos Akadémia kültagja, 1934-től a varsói Magyar Intézet igazgatója. 1939-ben a lengyel összeomlás idején hazatért, s a debreceni egyetemen a kelet-európai történelem professzora lett. Munkássága rendkívül kiterjedt volt. Monográfiaszerűen dolgozta fel Felső-Magyarország XVI—XVII. századi kereskedelmi kapcsolatait Lengyelországgal, több tanulmányban tárta fel a II. Ulászló udvarában tartózkodó Zsigmond lengyel herceg budai számadásait, kitartóan foglalkozott az elzálogosított 16 szepesi város sorsával, különösen 1770-ben bekövetkezett visszacsatolásukkal, az Árpád-házi királyok egész időszakára gyűjtötte és feldolgozta a dinasztikus és egyházi kapcsolatokat, külön tanulmányban világította meg az Aranybullának a lengyel jogfejlődésre gyakorolt hatását. Ugyancsak sűrűn foglalkoztatták Báthori István rövid, do jelentős lengyel királyságának kérdései. Egyik legtöbbet forgatott és idézett műve a „Magyarok és lengyelek a XIX. században" (1919), melyben a XIX. századi magyar—lengyel politikai kapcsolatok minden addiginál teljesebb áttekintését nyújtja. A munka — mely merített többek között a második világháborúban sajnálatosan elpusztult ún. rappersvilli levéltár anyagából is — hosszú időn át az egyetlen használható tájékoztatást nyújtotta mindazoknak, akik a reformkor, a szabadságharc és az abszolutizmus időszakának lengyel kapcsolatai iránt érdeklődtek. Mint Divókynek annyi más munkája, ez is megjelent (1920) lengyel nyelven s a lengyel történeti kutatáshoz is ösztönzést adott. Bár Divéky munkássága szorosan hozzánőtt az első világháború, majd az ellenforradalmi korszak hivatalos diplomáciájához s kultúrpolitikájához, az idejétmúlt vagy konzervatív-reakciós sallangokat lehántva, szép számmal marad érték abban, amit hátrahagyott. A felszabadulás után a 48-as lengyel emlékiratok lefordításával tett szolgálatot történetírásunknak, majd az utóbbi években Krakkó reneszánsz kori magyar emlékeit gyűjtötte. E munka, mely halálával befejezetlen maradt, mindenképpen folytatásra vár. Kovács Endre Jan Dabrowski (1890-1965) A lengyel történetírás egyik doyenje távozott el Jan Dabrowski halálával. Bár évek óta súlyos betegség bénította, életének úgyszólván utolsó órájáig dolgozott. 1960-ban a kiemelkedő tudósnak kijáró tiszteletadással emlékeztek meg 70. születésnapjáról, s a magyar tudomány is képviseltette magát e bensőséges ünnepségen. A professzor tiszteletére kiadott emlékkönyvet magyar és lengyel történészek együtt írták, a Századok az 1961. évfolyam 1. számában méltatta munkásságát. Az elhunyt mögött egy munkában s alkotásokban bővelkedő élet állott. Ama szerencsés kutatók közé tartozott, akik már korán, egyetemi éveikben, megtalálják egész életre szóló érdeklődési körüket, s akiknek tudományos pályája harmonikus szellemi folytonosságot mutat. A krakkói egyetemen nevelkedett, ahol ekkor a császári és királyi Galícia opportunus légkörébe már modern áramlatok keveredtek, s a precíz tudományos történész-munkának jeles hagyományai éltek. A fiatal tudós munkássága szorosan összefonódott szűkebb hazájának, Galíciának történetével, de nem állott meg annál. Mindenekelőtt a déli szomszéd, a magyarok felé fordult, kiknek történelmével akkoriban rendszeresen alig foglalkoztak a lengyel történészek. Főfigyelmót a feudális korszak egyes, a közös múlt emlékei alapján kiemelkedő szakaszai keltették fel. Egy olyan időpontban, amikor a modern összehasonlító történetírói módszer még csak csírájában volt meg, Jan Dabrowski a lengyel kérdéseket a magyar, a cseh és az olasz összefüggések bevonásával tágította ki, megvetve az alapját a mind nagyobb forrásanyagra építettösszehasonlító kutatásoknak a maga területén. De más oldalról nézve is úttörő volt az ő történetírói módszere: az egyoldalú politika-történettel szemben érdeklődéssel fordult a társadalmi mozgalmak (pl. a lengyelországi huszitizmus) ós a széles értelemben vett kultúrtörténet felé. Egész életén át mindenkor figyelemmel kísérte a régészet újabb eredményeit, s bevonta ezeket kutatásaiba. Szerénység, a hangzatos frázisok kerülése, kritikai boncoló hajlam és bátor állásfoglalás jellemezte mind életében, mind tudományos munkájában. A nemes elhivatottság