Századok – 1965

Krónika - † Szimonidesz Lajos (1884–1965) (Nagy László) 1390

KRÓNIKA Szimonidesz Lajos (1884—1965) Szimonidesz Lajos nyugállományú vezérőrnagynak, a történelemtudomány kandidátusának halálával egy sokoldalú tudósegyéniség távozott az élők sorából, akinek nevét, munkásságát ismerték nemcsak hazánkban, hanem határainkon túl is. A társadalmi haladás mellett tett hitet már az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság idején is. A Hont megyei Nagylözsöny községben volt pap, s a Tanácsköztársaság kikiáltása után a helyi direktórium elnöke lett. A fehérterror uralomra kerülése után megfosztották papi hivatalától, vizsgálati fogságban tartották, majd kiszabadulása után egyházi eljárást indítottak ellene. Családjával együtt kenyér nélkül maradt. Cikkeket írt a Népszavában és a Gondolatban, s számos előadást tartott a munkásoknak Budapesten szociális kérdésekről és vallási problémákról. Amikor halálra ítélték Sallait és Fürstöt József Attilával és más haladó személyekkel együtt Szimonidesz Lajos részt vett egy tiltakozó irat készítésében, melyben többek között ő fogalmazta ezeket a sorokat: „Nálunk még mindig akasztanak, mert emberek nem bírják az éhséget, mert a társadalmi berendezések javítását vagy megváltoztatását kívánják." A tiltakozás miatt indított „nemzetgyalázási" perben József Attilával együtt elítélték. A két háború közötti időszakban számos tudományos munkát írt, szerkesztette a Társadalmi Lexikont, s részt vett az Irodalmi Lexikon szerkesztésében is. Munkáiért a korabeli reakciós sajtó dühösen támadta, s Szimonidesz Lajos az üldözött, elismeréstől megfosztott haladó emberek sorsában osztozott a Horthy-rendszer negyedszázada alatt. A felszabadulás után előbb a Partizán Szövetségben dolgozott, majd a Magyar Néphadseregbe került határvadász ezredesként. Innen nevezték ki vezérőrnagyi rangban a hadsereg tábori püspökének. Az 1950-es élvekben hosszabb időn keresztül dolgozott a Magyar Néphadsereg Hadtörténelmi Intézetében is osztályvezetőként, s e minőségében több, pályáján akkor induló fiatal tudományos kutatót segített és támogatott tudományos, emberi tapasztalatainak készséges átadásával. Tudományos munkálkodását nyugállományba helyezésével sem fejezte be, sőt hamarosan bekövetkező súlyos megbetegedése sem vette el munkakedvét. 75. születésnapján 1959-ben még terveiről nyilatkozott: „Szeretném megírni a magyar kommunizmus történetét. Minden anyagom együtt van hozzá." Alkotó munkásságára a halál pontot tett, terveinek végrehajtása másokra vár. У agy László Divéky Adorján (1880—1965) A lengyel tárgyú történeti kutatás ismert képviselője távozott el az élők sorából: több mint fél évszázad óta ernyedetlen szorgalommal s odaadással dolgozott a magyar— lengyel történelmi kapcsolatok feltárásán. Pár esztendei középiskolai tanárkodás után állami ösztöndíjjal került Krakkóba, ahol 1909—1911 között jeles történészprofesszorok előadásait hallgatta, így St. Krzyzanowskit és St. Kutrzebát, s ezzel egy hosszú életre eljegyezte magát a polonisztikával. Az első világháború idején két esztendei frontszolgálat után 1917-ben került a magyar kormány megbízásából Varsóba azzal a feladattal, hogy az ottani levéltárak ós könyvtárak magyar vonatkozású anyagait felkutassa. Nagy kedvvel mélyedt el ebben a munkában, elkészítette ós évek múltán meg is jelentette a lengyel levéltárak és könyvtárak