Századok – 1965

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1365

I'OL YÓIKATSZE.M I.K 1381 utal arra, hogy a legújabb történeti irodalomban a „mítoszok"' leleplezésére törekednek, s közben régen meggyökeresedett tételeket vonnak kétségbe. így pl. hogy 1.848 júniusa fontos esemény volt-e, vagy a Kommünnek volt-e történeti jelentőségű távlata, s ugyanígy az Internacionálét illetően is kétségbevonják annak hatását. Bruhat nemcsak kérdések felállítását, hanem megválaszolását is sürgeti. MADE-LEINE REBERIOUX: Jaurès és а тип leás -egység (1904—1914) (57 — 76. 1.) rávilágít arra, hogy a századforduló idején a munkásmozgalom Franciaországban mennyire szétaprózódott (a szakszervezeti, a szövetkezeti és a politikai irányzat külön-külön irányban haladt, s a politikai mozgalomban sem volt egység). Az általános háttér felvázolása után Jaurès felfogásának fejlődésében húz határvonalat 1898 körül. Ezt megelőzően Reberioux szerint Jaurès a parlamenti úton könnyebbnek hitte a demokratikus haladás, s ezzel együtt a szocializmus győzelmét. A I )reyfus-válság idején Jaurès ráébredt arra, hogy a francia reakció erős, s ezt követően alakította ki „blokk-politikai" elképzeléseit. A szerző rávilágít, hogy ez. új gondolat volt ekkor, s a szocialista mozgalomban sokan ellenezték (ehelyütt vázolja a különböző irányzatokat s akadályozó tényezőket, amelyek a blokkpolitikai irányzatot már azt megelőzően gyengítették, hogy az 1904-es nemzetközi kongresszus véglegesen eltemette). A cikk hangsúlyozza, hogy Jaurès az amszterdami döntést - közvetlen politikája bírálatát — azért fogadta el, mert az egész nemzetközi mozgalom haladását tekintette elsőrendűnek. Rámutat arra. hogy Jaurèsnek az egység megvalósításánál korábbi barátaival, munkatársaival is vitákat kellett folytatnia, néhány esetben el is szakadt tőlük, s új munkatársai lettek. A szerző érzékelteti, hogy az egységes párton belül is miként éltek tovább a korábbi ellentétek, s Jaurès miként fáradozott türelmesen ezek áthidalásán, s e téren (az Humanité, a pártvezetőség összetétele stb.) milyen eredményeket ért el. A munkásegység pártonbelüli megvalósításán túl Jaurès erőfeszítéseket tett a szövetkezetekkel, s főként a szakszervezetekkel való együttműködésre, aminél a guesdista szektariánizmust leküzdve úgyszintén nagy eredményeket mutathat fel. Ezt az egységet részben éppen antimilitarista-háborúellenes alapon sikerült megteremteni. Reberioux megállapítja, hogy Jaurès bizonyos fokig labourista szélesebb munkásszövetsóg rr egteremtésére törekedett, ami a szerző szerint annál indokoltabb volt. mivel a külön utakon járó COT is csak 400 000 munkást, vagyis az összmunkásság 5%-át tömörítette csak — a feladatok nagyságát Jaurès ezek alapján is világosan látta, s ezért tartotta fontosnak minden munkásszervezet átfogását. Ugyanakkor nem mondott le a demokratikus, polgári baloldallal való egyiitthaladásró! sem. Reberioux figyelmeztet, hogy a kettős célkitűzés: a munkásegység s a blc kkpolitika esetleges felújítása azonban alkalmasint ellentétbe is kellett hogy kerüljön egymással. Cikkében a marxista profeszszornő Jaurès munkásságának további tanulmányozására hív fel. — JEAN DAUTRY: Lafargue és a boulanger-izmus (25—56. 1.) nagyrészt Raul és Laura Lafargue Engelsszel folytatott újabban kiadott levelezésére, de más kiadványokra, az egykorú munkássajtó anyagaira is támaszkodva, dolgozta fel annak a rendkívül kritikus 1 — 2 esztendőnek munkásmozgalmi vonatkozásait, amikor Boulanger tábornok a párizsi nép jórészének rokonszenvét elnyerve 1888 — 89-ben valóban veszélyeztethette a parlamentáris rendszert Franciaországban. Dautry érzékelteti, hogv a szocialisták egyrésze (a posszibilisták, forradalmi szocialisták, allemanisták és néhány kisebb csoportosulás) a Boulanger-veszélylyel szemben a polgári radikalizmus uszályába került, mások, a blanquisták egyrésze a Boulanger-mozgalmat támogatták, s attól fogadtak el orgánumaik számára pénzt. A guesdisták, s maga Guèsde sem tekintette Boulangert tényleges veszélynek. Lafargue ebben a kérdésben ugyancsak nagyobb erővel hadakozott a polgári pártok, azok korrupt, a tényleges reformokat akadályozó politikája, mint Boulanger ellen. Dautry idézi azokat az Engels-leveleket, amelyekben Lafargtie-tól erőteljesebb elhatárolódást követel a Boulanger mozgalomtól, s önálló proletár-szocialista választ sürget mindkét politikai főáramlattal szemben, s jelzi Bebel felháborodását, amiért a párizsi proletariátus annyira megzavarodhatott, hogy nem találja meg saját útját. Engels véleményének, leveleinek megszólaltatásán túlmenően J. Dautry Lafargue védekezésének s gondolatmenetének néhány pontját külön is vizsgálat tárgyává teszi. Lafargue elutasította annak lehetőségét,. hogy Franciaországban tényleges katonai diktatúra fenyegethet. Dautry Lafargue e véleményét a katonatiszti kar szemléletének alaposabb megvizsgálása után túlságosan leegyszerűsítőnek tekinti. Másfelől a blanquisták ós guesdisták zöme ekkoriban közeli forradalomra számított, s ezért nom aggódtak Boulanger előretörése miatt, s abban is csak a polgári pártok szótesését látták. Dautry ezt is hibás pontnak tokinti. minthogy a munkásság valójában nem állt még készen forradalomra.