Századok – 1965

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1365

1380 FOLYÓI RATSZEMLE nos hangulata s a szerkesztőségen belüli viták következtében a Bee-Hive csakhamar az északiak mellett foglalt állást. (Ebben a progresszív gondolkodású pozitivista, a lapot anyagilag támogató Beesly profeszszornak is része volt.) A problémákat mégsem ezek az ingások okozták a munkásmozgalomban, hanem Potternek a szakszervezeti mozgalom vezetőivel és az Internacionálé Főtanácsával való szembekerülése, amelynek nyomán a Bee-Hive-t mindkét munkásmozgalmi centrum megtagadta. A szerző ezt az ellentétet vizsgálja, s azt elemzi, mennyiben igaz az a régi vád (amelyet még a szakszervezeti központ egykoron, s később a Webbek fogalmaztak meg), miszerint Potter felelőtlenül bíztatta a munkásokat sztrájkok folytatására, amit a szakszervezeti vezetők hevesen opponáltak. A szerző a munkáshangulat alaposabb elemzését nyújtja, bizonyítja, hogy a munkások gyakran nemcsak hajlottak Potter véleményére, hanem lelkesedtek is érte, sőt olykor megelőzően már elkötelezték magukat a harcra — de másfelől a harci vágy mégsem volt igazán megalapozott. A szerző emellett érzékelteti, hogy Potter másfelől a régi típusú szervezkedést, a sztrájkharcok módszerét képviselte, míg a szakszervezeti vezetők a szakmunkások szilárdabb szervezeteit kovácsolták ki, s így kényszerítettek ki sokszor nagyobb előnyöket a tőkésektől. Coltham rávilágít a személyes ellentétekre, a szakszervezeti vezetők s munkástömegek ellentétére, a kis és nagy szakszervezetek közötti súrlódásokra. Megállapítja, hogy Potternek és a Bee-Hive-nak a befolyása 1865 titán, a Reform Liga és az azzal kapcslatban álló Junta javára visszaesett, a Commonwealth с. munkáslap is tényleges riválisként jelentkezett, s ennek következtében 1867 — 68-ban a Bee-Hive terjesztési és anyagi gondokkal küzdött, egyúttal új profilt is keresett magának, engedett a könnyebb fajsúlynak, s emellett a nőkérdésre fordított nagyobb figyelmet. — A lap egyúttal cikket közöl Marxnak és Engelsnek Darwinnal és tanaival kapcsolatos véleményéről, függelékként csatolva ehhez Darvinnak Marxhoz küldött két levelét. — A dokumentum-rovat közli Leninnek egy 1912 szeptemberi, a Vorwärtsnek szánt cikktervezetét, amely azonban nem jelent meg. Lenin e cikkben az orosz pártviszonyokkal, K. Radek szerepével foglalkozik, s R. Luxemburgnak az orosz mozgalomról kialakított felfogásával vitázik. — Ugyancsak a dokumentum-rovat tartalmazza MARC VUILLEUMIER: AZ Internacionálé Spanyolországban (1877) c. közleményét (483- 489.1.). A szerző Severino Albarraeinnak, a spanyol bakuninista-anarchista felfogású tahítónak 4 levelét közli. Albarracin 1872-t.ől az Internacionálé spanyol Federális Tanácsának tagja, 1873-ban az Alcoyban végrehajtott forradalmi felkelés egyik vezetője volt, 1874-ben Svájebamenekiilt, három éven át ott ólt, 1877-ben sikerült hazatérnie, de már 18*78 márciusában meghalt. Albarracin leveleit ( iuillaumenak, Kropotkinnak és Pindynek írta, s a közvetlen feladatokon túl főként a polgári demokratikus viszonyoknak, illetőleg a forradalmi harcnak az összefüggéseihez fűzött gondolatokat. - ./. LA PENSÉE 1965. ápr. sz. JEAN ВИГНЛТ: Az 186 l-es év százéves évfordulójának mérlege (3 — 25. 1.) korunk érdeklődésének irányát jellemzően mutatja, hogy noha 1864-ben adták ki IX. Pius Quanta Cura enciklikáját, s ugyanebben az évben alakult meg a Comité des Forges, a nagyiparosok szövetsége, a megemlékezések — történészek és politikusok részéről egyaránt — szinte kizárólag az I. Internacionálé alakulására szorítkoztak. Bruhat hangsúlyozza, hogy az Internacionálé forrásanyaga részben már akkor elveszett, később is megritkult, ezért nagyjelentőségű a források újabb felmérése és kiadása. Legjelentősebb vállalkozásnak a Nemzetközi Törtónészbizottság háromkötetes felmérését, a Genfiben megjelent kétkötetes dokumentumkiadvánvt s a Moszkvában publikált. Főtanács-jegyzőkönyveket tartja. Az újabb irodalom, kutatási eredmények fényében aláhúzza, hogy az Internacionálénak többféle munkásmozgalmi áramlatot sikerült összefognia, másfelől pedig azt. hogy elsőként tudta áttörni Európa határait, s valóban nemzetközi munkásszervezetté vált. Bruhat nagy figyelmet szentel azoknak az újabb kutatásoknak, amelyek a munkásmozgalom „alépítményét", az ipari struktúrát, a munkásosztály és a mozgalom összetételét tisztázzák. Egyúttal azonban óv mindenféle automatikus, mechanikus következtetéstől, utal a sok közbülső hatásra, szubjektív tényezőre, a személyek szerepére, amelyek mind együttesen alakítják ki a mozgalom arculatát, s nem közvetlenül az alépítmény magyarázza, hogy Franciaországban miért a textilipar, Belgiumban pedig a bányák váltak a mozgalom bázisává. Figyelmeztet a nemzeti kérdés nagy súlyára, az Internacionálé e téren jelentkező vitáira, a nacionalizmus és nemzeti nihilizmus elhárítására, miközben — mint Bruhat jelzi —, olykor mindenki tévedhetett, s részletkérdésekben ez alól Marx sem volt kivétel. Egészében azonban az Internacionálé világos és történetileg igazolt választ formált ki. Végül