Századok – 1965

Történeti irodalom - Maday Pál: Szarvas története (Ism. Benda Kálmán–L. Nagy Zsuzsa) 1328

1332 TÖRTÉNETI IRODALOM tevődik össze, melyekben lényeges és lényegtelen nem válik el egymástól. Az 1870-es évek gazdasági válságáról sok szó esik (200., 201. stb. 1.) anélkül, hogy megmondaná, hogyan jelentkezett ez Szarvason. A 200. lapon pl. elkezd a válságról beszélni, s azonnal az egyházi ügyekre tér át. Az egész fejezetet olyan áttekintéssel kellett volna kezdeni, mely vázolja Szarvas helyét a kibontakozó kapitalista fejlődésben. Ehelyett a 211. laptói kezdve sokszor esik szó a kapitalizmus teljes kibontakozásáról, de hogyan? Takarékpénztár, Casino, a képviselők neve töltik meg a helyet, de nem találjuk meg pl. a banktőke szerepét az iparban és a mezőgazdaságban. A mezőgazdasággal foglalkozó fejezetben hiába keressük a birtokmégoszlásra, a termelés mikéntjére vonatkozó adatokat, az iparral foglalkozó lapokon az iparágakat, a foglakoztatottság mértékét stb. Ugyanígy általánosságok pótolják Szarvas helyzetének ismertetését az első világháborúban; a gazdaság háborús leromlása még nem „gazdasági válság" ! (222. 1.) A Vöröskereszt felhívására 1892-ben hozott képviselőtestületi határozatot (sebesültek befogadása háború esetén) az első világháborúra való spekulálással kapcsolatba hozni (220. 1.) szokatlan eredetiség. v Ezzel szemben nem írja meg, milyen volt a kilencvenes évek agrárszocialista mozgalma (ha volt), nem szól a Szociáldemokrata Pártról, a Népszava elterjedéséről; igaz, azt sem tudjuk meg tőle, volt-e Szarvason agrárproletár, és mennyi. Az őszirózsás forradalomról szóló, aránytalanul rövid rész (234 — 245. 1.) leleplezi az előző hiányait. Mellékesen megjegyzésekből derül ki, hogy létezett egy „szociáldemokrata párti Szarvas és Vidéke" című lap, és hogy volt Szociáldemokrata Párt is (236, 237. 1.). A szarvasi nép magatartása a forradalomban homályban marad. Nincs szó az 1917-i Októberi Forradalom hatásáról, az 1918 januári ós júniusi országos sztrájkról. Nem tudjuk meg, kik voltak a SzDP vezetői, kik alakították meg а KP-ot. A Kommunista Párt szarvasi csoportjának megalakulását egyetlen mondatban intézi el, amikor bekezdéseken át ír országos eseményekről, illetve átír részeket „A magyar nép törtóneté"-ből. A szarvasi Nemzeti Tanácsról rajzolt kép nem különbözik attól, amit az előző évtizedek városi tanácsairól festett. A Nemzeti Tanács 48 szociáldemokrata tagja — úgy tűnik — mind „jobboldali" volt. Furcsa, hogy amikor név szerint sorolja fel a képviselőtestület 43 tagját (234. 1.), nem tünteti fel а szociáldemokratákat és a kommunistákat. Általában elkerüli az események konkrét elemzését. Kik kónyszerítették lemondásra az elöljáróságot és а főszolgabírót (238. 1.), csak nem a „jobboldali" Nemzeti Tanács? Kik voltak az 1919. január 17-i véres zavargás kezdeményezői; mi bizonyítja, hogy Opauszki Soma és követői a jobboldalt képviselték? (240 — 241. 1.) Amikor mégis állást foglal, álbaloldaliságba esik. Az 1919. VIII. néptörvónyt, az első földosztó törvényt Magyarországon, sokatmondó kérdőjelekkel ós felkiáltójelekkel intézi el, azután — tényleges korlátainak érdemi elemzése nélkül — kijelenti, hogy „nem volt benne sok köszönet" (239. 1.), a konkrét szarvasi helyzetről azonban hallgat. Móricz Zsigmond tudott lelkesedni ezért a törvényért ! A Tanácsköztársasággal foglalkozó rész — Maday egy régebbi tanulmányának átvétele — ismét visszautal az előző hiányaira. Ott ugyanis azt a benyomást szerezhette az olvasó, hogy Szarvason nem alakult néptanács, holott а kormány ezt rendeletben előírta, és a Nemzeti Tanácsot feloszlatta. Itt egy hosszú idézetből kiderül, hogy március 21-e előtt is létezett szarvasi munkástanács, csak Maday hallgatta el. Amit a Tanácsköztársaságról ír, abban is sok a kívánnivaló. Klucsjár Mihályt egy Neumanntól vett idézettel mutatja be, a direktórium tagjainak jellemzését ós az április 7-i tanácsválasztás jelöltjei osztályhelyzetének bemutatását azonban mellőzi (247, 250. 1.). Úgy tűnik, hogy a Forradalmi Kormányzótanács rendeleteinek sűrű idézése, egy városi tanácsi jegyzőkönyv teljes közlése nem utolsósorban a hely kitöltésére szolgál. Másként nem is tudna 36 oldalt teleírni, hiszen lényeges kérdéseket homályban hagy, a helyi eseményeket és sajátosságokat is kerüli. Nincs szó a lakosság életéről, magatartásáról, élelmezési és termelési problémáiról, melyek mindenütt döntőek voltak. Nem ír a gyors román megszállás miatt elmaradt intézkedésekről. A Szociáldemokrata Párt helyi szervezete munkáját, magatartását bemutató részekben az igényes történeti elemzést már régen idejétmúlt, vulgarizálással és ehhez illő jelzőkkel helyettesíti (259. 1.). Ugyancsak álbaloldaliságra vall az a megjegyzése, hogy a Szarvasi Hírlap „a proletárhatalom bukása után ismét ( !) egyik leghangosabb támogatója lett az ellenforradalomnak . . ." (260. 1.) Hogyan képzeli el a szerző az ellenforradalmiságot а forradalmak előtt? Tájékozatlanságban és felelőtlenségben a koronát а földbirtok szocializálásáról kiadott XXXVIII. sz. К. T. rendelet tárgyalásával teszi fel művére a szerző (255 — 256.1.). Helyeslése ebben a vonatkozásban egyedülálló; ma már jelentős irodalma van annak a kérdésnek, hogy a földosztás elmulasztása a Tanácsköztársaságnak erősen bírálható intézkedése volt. De a magasztalás után két bekezdéssel a szerző már а földosztási előkészítő bizottság megalkulásáról beszél, mintha ez a fenti rendelet végrehajtását célozta