Századok – 1965

Történeti irodalom - Koranyi; Karol: Powszechna historia panstwa i prawa. Tom II (Ism. Bónis György) 1312

1313 TÖRTÉNETI IRODALOM Imre 1874-i tankönyvével kezdeményezőként lépett fel —, e hagyományok elsősorban az ún. alkotmánytörténet müvelésére vonatkoznak. A marxizmus-leninizmus szellemében írt újabb munkák (így az idézett szovjet tankönyv, vagy a Bónis-Sarlós-féle Egyetemes állam- és jogtörténet 1957-ben) már törekednek arra, hogy a magánjog, büntetőjog, perjog intézményeinek kellő helyet biztosítsanak. Ha azonban meggondoljuk, hogy ezeknek a jogágaknak beható összehasonlító tárgyalása a tételes jogász számára még ma is gyakorlati haszonnal jár, míg az „állam" — helyesebben az államjog — történetének ismertetése csupán jogászi műveltségét gyarapítja, akkor a hangsúlyt még fokozottabban a szorosan vett „jog" történetére kell vetnünk. Korányi régebbi munkássága (különösen a középkori öröklési jog történetének feldolgozása) szinte predesztinálta őt arra, hogy a tudományágat ebbe az irányba fejlessze tovább. A szerkezet logikája (így a különféle országok magánjogi intézményeinek egyformán a pandektajog ötös felosztása szerinti tárgyalása) egyenesen csábítja az olvasót az összehasonlításra, s ezt a párhuzamos helyekre utaló jegyzetek is megkönnyítik számára. Harmadsorban a tankönyvnek már elöljáróban említett vonását, a források és az irodalom feldolgozását kell megemlíteni. A hasonló müvek módszere a — jó értelemben vett — kompiláció. Közvetlenül a források alapján megírni Európa, vagy akár csak az európai középkor jogtörténetét, olyan feladat, mely meghaladja egy ember munkabírását. A tankönyvíró ezért arra törekszik, hogy a lehetőségig széles körben megismerje egyegy állam szakirodalmát, s annak időtálló eredményeit olvassza be gondolatmenetébe. Az irodalom felhasználása Korányinál sem hiányzik, sőt talán egyetemesebb, mint más hasonló műveknél. (Éppen ő tette közzé — feleségének, Jadwiga Koranyinak közreműködésével — az 1926 —1936, ill. 1937 —1947 közötti jogtörténeti irodalom bibliográfiáját.) A marxizmus—leninizmus klasszikusainak a tárgyra vonatkozó megnyilatkozásait gondosan számontart ja, nemcsak a közkeletűeket, hanem a ritkábban idézetteket is. Behatóan ismeri a szovjet történeti irodalmat, de felhasználja a polgári szakirodalom legjobb eredményeit is; így pl. a frank birodalom fejezetében H. Mitteisnek a hűbérviszony kialakulására és későbbi eldologiasodására vonatkozó nézeteit lényegében ugyanazon a módon adja elő (131 —135. 1.), ahogyan magunk tettük régebben (Hűbériség és rendiség a középkori magyar jogban, Kolozsvár [1947], 41 — 53. 1.). Koranyinak tehát nem kellett a forrásokat felkutatnia, s értelmezésükhöz is talált útmutatást az illető népek irodalmában. Itt azt az érdemét szeretnénk kiemelni, hogy a feldolgozásokkal meg nem elégedve, eredményeit a források közvetlen tanulmányozásából szűri le s ezeket mindenütt gondosan idézi is. Amint ő ellenőrizte a külföldi szakirodalmat , úgy ellenőrizheti az ő megállapításait is az olvasó. Mindamellett a szerző nem megy túlzásba a jegyzetek alkalmazásában. Óhatatlan, hogy a bonyolultabb vagy érdeklődését jobban megragadó részeknél ne engedje szabadabbra tollát; így különösen a frank társadalom, az angolszász állami és jogi intézmények vagy az orosz városok ismertetése során terjeszkednek jegyzetei a lap közepéig, vagy még tovább. Ha a források értelmezése körül vita folyt az irodalomban, ezt is megemlítik a jegyzetek, így pl. az angolszász folkland-bookland kérdésénél (241. 1.), vágy az orosz történelemben az ún. normann elmélet kapcsán (264 — 265. 1.). A római „vulgáris" jog problémájánál — melyről a magyar olvasó Pólay Elemér alapos tanulmányaiból tájékozódhatik — Korányi utal a legújabb irodalomra (42 — 44. 1.), de nem mulasztja el megemlíteni azt sem, hogy az új eredmények nem sokban térnek el egykori mesterének, Alfred Halban lwówi professzornak tanításától. Ezek a vonások már a kötetnek kézikönyv-jellegét domborítják ki. Az ismeretek bősége és a joghallgatók befogadóképessége közötti eltérést a szerző az apróbetűk alkalmazásának már az első kiadásban használt módszerével egyenlíti ki. Ezzel bátran él, s így a rendkívül gazdag anyagot felölelő munkából nem lesz maximalista tankönyv. Hogy mást ne mondjunk, apróbetűvel van szedvé minden fejezetben a történeti-áttekintés, az összes germán törzsi államok és az egész angolszász kor (59 — 110, 238 — 263. 1.), valamint a Novgorodra és Pszkovra vonatkozó fejtegetések (287 — 294. 1.). A garmond és petit szedés egy-egy fejezeten belül is váltakozik. így a frank jogforrások körében tananyag az általános jellemzés, a Lex Salica és Lex Ribuaria, a kapitulárék, királyi ós magánoklevelek, formulák általános ismertetése, de csak olvasmány a többi lex barbarorum, a carta és notifia, a formulagyűjtemények vagy a jogirodalom jellemzése. Itt legfeljebb esztétikai szempontból lehet kifogást tenni: nemegyszer egy-egy mondat kerül apróbetűbe, megszakítva a tárgyalás folyamatosságát . Mivel hasonló jellegű magyarázó jegyzetek is vannak, helyesebb lett volna ilyen esetben jegyzetet alkalmazni. A jó tankönyv sajátságai közé tartozik az egyszerű, világos szövegezés is. Ezt is megtalálhatjuk Korányi művében. Nem téveszti össze a tankönyvet a monográfiával vagy a vitacikkel; kerüli a hosszas, körülményes fejtegetéseket, mondanivalóját mindig határozottan, világosan adja elő. Ahol szükséges, a jegyzetekben vázlatokat is alkalmaz,