Századok – 1965

Történeti irodalom - Földes Éva: Népoktatási; népnevelési törekvések a korai antifeudális népi-forradalmi mozgalmakban (Ism. Kulcsár Zsuzsanna) 1307

1307 TÖRTÉNETI IRODALOM Benyomásunk szerint azonban itt egy fontos összefüggés elkerülte a szerző figyelmét. Nevezetesen az, hogy Hitler és Böszörményi kapcsolatát nem lehet világosan megérteni a Hitler—Gömbös kapcsolat nélkül. Hitler egyértelműen — mind belpolitikai, mind külpolitikai szempontból — Gömbösben látta legfőbb szövetségesét, így a tőle jobbra álló erők támogatására nem sok gondot fordított. Kezdetben tömegbázisában sem szegényparaszti mozgalom a kaszáskereszteseké — szögezi le a szerző a társadalmi bázissal foglalkozó fejezetben. A dzsentri-dzsentroid réteg, lecsúszott intellektuellek, a városi és falusi kispolgárság vitte benne a vezető szerepet. A második szakaszban is jobboldali kispolgári mozgalom ugyan, de erősen megnőtt benne a paraszti és szegény-paraszti elem részaránya. Evvel egyidőben azonban komoly ellentétek is mutatkoztak a vezetésben; azok az elemek, melyek még saját célkitűzéseik támogatására is csak a kispolgárságot, a középrétegeket kívánták felsorakoztatni, visszariadtak. Böszörményi viszont erősebben próbál elsősorban az agrárproletariátus és a szegényparasztság között tömegbázisra szert tenni. Evvel egyidőben — mint a munka befejező fejezete ábrázolja — áttérnek a puccstaktikára. A mozgalom embereit rohamosztagokba sorolják, felkelésre készülnek, annál is inkább, mivel az 1935-ös választáson megsemmisítő vereséget szenvedtek. A felkelés kísérletére azonban már nem került sor. 1936. április 25-én Böszörményi Zoltánt és a mozgalom számos vezetőjét letartóztatják és bíróság elé állítják. A per során ismét világossá válhatott és vált két tendencia. Egyrészt Böszörményi és dzsentri középosztálybeli társai hatalomvágya, fasiszta kalandorsága, fajgyűlölete és becstelen játéka a tömegekkel, másrészt a kaszáskeresztesek számos megtévesztettjének indítéka, kik: ,,a rongyosak és kopottak, soványak és elnyomottak . . . fáradt, munkában és nyomorúságban kilúgozott erejű emberek", akikben „élhetett valami feszülő, névtelen és megmagyarázhatatlan várakozás a jobb élet ós több kenyér után", akik „nem gondoltak másra, csak a földre". Nem kívánunk ez alkalommal a munka kisebb tévedéseire kitérni, csupán azzal a megállapításával kell vitába szállnunk, mely szerint ,,a németbarátság politikáját . . . Böszörményi Zoltán és mozgalma hirdette meg, Gömbös Gyulát is megelőzve". Talán nem is szorul különösebb bizonyításra, hogy Horthy és Gömbös már akkor meghirdették ezt a politikát, mikor Böszörményi Zoltánt nem sokan ismerték Magyarországon, hogy már a 20-as évek elején kialakult a magyar-német szélsőjobboldali erők együttműködése, mely a 30-as években, Hitler hatalomra jutása után burjánzott el. Élvezetes olvasmány, jó történeti feldolgozás Szakács Kálmán könyve, melyben józan ítélőképesség és elvi igényesség érvényesül. Hasznára válnék ifjúságunknak és értelmiségünknek, ha minél többen forgatnák. RÁNKI GYÖRGY FÖLDES ÉVA: NÉPOKTATÁSI, NÉPNEVELÉSI TÖREKVÉSEK A KORAI ANTIFEUDÁLIS NÉPI-FORRADALMI MOZGALMAKBAN (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1951. 3ÎI I.) A neveléstörténet terén — annak ellenére vagy talán éppen azért, mert két tudományág: a történelem és a pedagógia egyaránt a magáénak vallja — elég sok a fehér folt. S különösképpen sok a középkori neveléstörténet területén, ahol számos mű megelégszik az általános, nem is mindig megalapozott megállapításokkal, s mintegy csupán annak illusztrálására törekszik, hogy e kor a nevelés szemszögéből tekintve is valóban „sötét" volt. Nem tárták fel kellőképpen a városi és falusi iskolák keletkezését és fejlődését; általában igen kevés figyelmet fordítottak a népnevelésre, az alapfokú iskolázásra s ezen belül az írás és olvasás oktatására; a hagyományos neveléstörténet érdeklődésének középpontjában a múltbeli uralkodó osztályok nevelése s azon belül a közép- és felsőfokú oktatás áll. Mind e hiányok pótlása a marxista neveléstörténetre vár. Földes Éva hézagpótló munkája tehát szinte ismeretlen területre hatol be, amikor а XI, —XVI. századi eretnekmozgalmak népoktatási, népnevelési törekvéseit, módszereit vizsgálja. Elöljáróban röviden, igen világosan felvázolja a középkori eretnekmozgalmak leglényegesebb vonásait, s cáfolja a polgári kutatóknak azt a nézetét, hogy ,,a középkori népi vallásos mozgalmakat sem osztályöntudat, sem pedig gazdasági követelések nem ihlették, hanem ezek egyedüli mozgató ereje a vallás, a széles népi tömegek vallásos hite