Századok – 1965

Vita - Petzold; Joachim dr.: A nyugat-német történészkongresszus vitája az első világháborúbeli hadicélokról 1259

1262 JOACHIM I'ETZOLD: A NYUGAT-NÉMET TÜRTÉNÉSZKONGRESSZUS próbálta bebizonyítani, hogy Bethmann Holhvegnél csupán a német világhatalmi pozíciómegőrzéséről volt szó, és hogy nem kötötte le magát semmiféle hadicélprogram mellett. Wolfgang Mommsen (Köln) kettős talajú politikáról beszélt ugyan, de Bethmann Hollwegben csak a hadicélprogramok bürokratikus intézőjét látta, aki az eljövendő béketárgyalásokra szabad kezet akart biztosítani magának. Ezek a fáradozások, melyek arra irányultak, hogy kitöröljék azt a végzetes benyomást, melyet a német imperializmus Fischer által okmányszerűen bebizonyított első világháborúbeti annexiós vágya keltett, kiváltották a göttingai Treue professzor támadását is. A „Tradition" с. cégtörténeti ós vállalkozó-biográfiai folyóiratban — melyet a kongresszuson szétosztogatott — habozás nélkül megkérdezte, vajon vissza kell-e adni az egyszer már megszállt területeket korábbi birtokosaiknak és le kell-e mondani ezek gazdasági feltárásáról, bekapcsolásáról, integrációjáról és kihasználásáról. Semmi „szokatlant, az akkori időkszellemében jogtalant" nem talált abban, hogy a német imperialisták Belgium, Franciaország, Lengyelország és a Baltikum egyes részeit annektálni akarták és Európában függő államok rendszerét akarták megteremteni; hiszen „ezek mind olyan területek voltak, melyeket a német seregek annakidején meghódítottak, vagy amelyek megszállása küszöbön állt". A vita során ehangzott felszólalásában mindenesetre jónak látta, hogy a német imperializmus céljait ne próbálja hasonló nyíltsággal igazolni. Ez az önmérséklete érthető is volt, hiszen a vita egyáltalán nem Fischer ellenfeleinek kívánságai szerint zajlott le. Kudarcot vallott az a kísérlet, hogy a hamburgi történész téziseit a Nyugat-Berlinben összegyűlt nyugat-német történészek ós a sajtó nagyszámban megjelent képviselői előtt együttes támadással cáfolják meg. A történelmi tények Fischer és tanítványainak oldalán állottak, és így erősebbeknek bizonyultak, mint számbeli fölényben levő ellenfeleik. Élvezték а külföldi vendégek támogatását is. A párizsi Droz professzor csodálatának adott kifejezést Fischer teljesítménye fölött. Mély benyomást gyakorolt rá а német imperializmus első világháború alatti tévedésének és elvakultságának Fischer által bebizonyított folytatólagossága. Droz azt sem mulasztotta el, hogy a háborúnak az antant oldaláról is megmutatkozó imperialista jellegét kiemelje, amivel közvetve Lenin megállapításait húzta alá. Azt viszont tagadta, hogy az első és második világháború között belső összefüggés állott volna lenn. A New-York-i Stern professzor ezt jx felfogást nem osztotta. Ki nem elégítőnek minősítette azt az állítást, hogy а XX. századbeli német politika minden elhibázott spekulációja és kisiklása csak üzemi baleset volt. Feltette a kérdést: „Létezik-e egyáltalán olyasvalami, hogy az ember üzemi balesetek sorozata nélkül ébredne arra a gondolatra, hogy az üzemben valami nincs rendjén? Nem egyenesen elképesztő-e a szándékok és a remények, a stílus és a célkitűzések eme folytatólagossága?" Semmi csodálatos sincs benne, hogy a nyugat-német reakciós politikusok, Gerhard Ritterrel az élükön, elkeseredettséggel reagáltak erre a felszólalásra. Fritz Stern amerikai N történész nemcsak liogv magáévá tette Fritz Fischer főbb téziseit, hanem még a politika és történetírás között fennálló, újra meg újra tagadásba vett összefüggés meglétét is kiemelte és utalt a német imperializmus politikájában megfigyelhető kontinuitásra. Márpedig épp az effajta végkövetkeztetéseket szerették volna elkerülni. Ezért tették lehetetlenné már évekkel ezelőtt az NDK-beli marxista történészek részvételét a. nyugat-német történész-napokon. A történelmi tények azonban oda vezettek, hogy egypár olyan dolgot, amit korábban csak a marxista történészek hangoztattak, most éppen a polgári történészek soraiból jövők fejtegettek tovább. Biztos, hogy sem Irischer, sem Stern nem marxisták és távol vannak attól, hogy a forradalmi munkásmozgalmat a német nép tényleges érdekképviseletének ismerjék el, hogy a társadalmi viszonyok megváltoztatását követeljék. Bírálatuk a múltra vonatkozik, de kutatásaikban és következtetéseikben nem vezetik őket előítéletek. Ezért olyan eredményekre jutnak, amelyeket eddig csak az NDK-ból és a szocialista táborból lehetett hallani és amelyek által a bonni állam uralkodó körei mélyen találva érezték magukat.