Századok – 1965
Vita - Petzold; Joachim dr.: A nyugat-német történészkongresszus vitája az első világháborúbeli hadicélokról 1259
A NYUGAT-NÉMET TÖRTÉNÉSZKONGRESSZÜS VITÁJA 1261 szerinte_csak-Aeglia mindenáron való győzni akarása révén vált hegemónia-háborúvá. Ennek ellenére Bethmann Hollweg mindig abban reménykedett, hogy sikerülni fog megegyezésre jutnia az antanttal, de legalábbis különbékét kötnie Oroszországgal. A középeurópai gazdasági egyesülés gondolatát is felölelő hadicél-programja — egyébként minden kötelezettség nélkül — csupán válasz volt az angol tengeri blokádra. Gerhard Ritter, aki kétségtelenül Fischer egyik legélesesebb ellenfele, híveit az alábbi, tortenSz-szájábol bizonyára szokatlan megállapítással lepte meg: „Ha igaz az, hogy — amint ezt Fischer állítja — Bethmann Hollweg szerbiai politikájával Oroszországot háborúra akarta provokálni, akkor ez olyan szörnyűséges, hogy még elhinni is vonakodom." Elfogultságának eme már nyilván felülmúlhatatlan beismerése után ZechHnhez hasonlóan ö is arra tett kísérletet, hogy a német birodalmi kancell ár 1914 szeptemberi hadicél-programját úgy bagatelliz álja, mintha"az csupán a béketárgyalásokra vonatkozó elgondolások előzetes és minden kötelezettség nélküli feljegyzése lett volna, Közép-Európának néme t vezetés alatti egyesítését pedig tisztán védelmi tervké nt tüntesse fel. Egyebekben" pedig azon fáradozott, hogy forráskritikai szőrszálhagogaFassal" szorítsa sarokba Fischert.. Zechlinnél hozzászólásának belső ellentmondásossága volt feltűnő, Rittor fejtegetéseiből viszont még a belső koncepció is hiányzott. A Fischer iskolájából kikerült dr. Geiss és /í r. Böhme nagy határozottsággal és meggyőző erővel szálltak síkra tanítómesterük téziseinek védelmében. Geiss azokat a közös vonásokat emelte ki, amelyek Bethmann Ilollwegban és a német monopol- és agrártőke legagresszívebb szárnyának érdekeit legleplezetlenebbül képviselő Össznémet Szövetségben (Alldeutscher Verband) fellelhetők. Maró gúnnyal ismerte el, hogy Bethmann Hollweg reálpolitikus volt; hiszen hódító terveiben sohasem ment, messzebb a Baltikumnál és Grúziánál. Saját átfogó kutatásai alapján nyomatékosan hangsúlyozta, hogy nem Németországot támadták meg 1914-ben, hanem a német imprializmus a fő felelős az első világháború ki robbantásáért. Most arról van szó, hogy ezt a felelősséget meg kell állapítani. Nem szabad már többé olyan jelszavakkal megelégedni, mint sors, tragédia, vagy ördöngösség. Böhme az ellen tiltakozott, hogy az első világháborús német hadicélokat most sok nyugat-német történész azzal intézte el, hogy azok csupán kötelezettség nélküli és utópisztikus vágyálmok voltak. Hiszen igenis sor került a breszt-litovszki és bukaresti békediktátumokra, amelyek világosan mutatják, hogy a német kormány győzelme esetén el volt tökélve а gazdasági körök követeléseinek és saját annexiós terveinek keresztülvitelére. Különösen figyelemre méltó e tekintetben, hogy a Szovjet-Oroszországgal és Romániával kötött békeszerződés, amelyek mindegyike addig soha nem látott terület- és természeti kincs-rablást pecsételt meg, elsősorban a polgári hatóságok, nem pedig а katonai hatalmasságok műve volt. Böhme teljes joggal hangsúlyozta, hogy az első világháborút már nem leh^tadiplomáeia- és szellemtörténet hagyományos módszereivel feltárni, mért— 'újrfi-fo líjra ttlrthliklinr, hogy a liadicél-politikát gazdasági érdekek határozták meg, és b()gi^tiz.Ldlaxi)Jií)_talorn és a gazdaságlTiatalmasságök a háborúban szorosan összefonódtak. Véleménye sze rint Nemet országban nem Betlimann Hollweg és a. politikusok, hanem a kormányon belüli és kormányon kívüli gazdaságiéin berek voltak a kulcsfigurák.— Erwin Hölzle nem átallotta, hogy azt vesse ellen Böhmének, Hogy a brëszfrlitovszki békeszerződés határozatait nem szabjad túlértékelni, mivel azok forradalmi hatalom ellen irányultak, és ezért jogosak voltak. Hölzle a német imperializmus szovjetellenes politikája melletti leplezetlen kiállását azzal az állítással kötötte össze, hogy az állítólag ködös német hadicélok egyenesen mérsékeltek voltak és az antant szándékai és a versaillesi diktátum mellett egyenesen elhalványulnak. Érdemes megemlíteni, hogy a közönség nagy része Hölzle fejtegetései fölött hangosan juttatta kifejezésre nemtetszését. Általában megfigyelhető volt, hogy a jelenlevő egyetemi hallgatók és történelemtanárok inkább Fischer párt ján állottak, míg a szaktörténészek többnyire ellene szólaltak fel. Igaz, hogy csak ritkán mentek olyan messzire, mint a tübingeni Bothels professer aki egyszerűen kétségbe vonta, hogy az első világháború imperialista hatalmi törekvések^^jJs^^'^^Zétlj/oln^""^ aki annak kitöré sééi I és kiterjedéséért kizárólag a i ..i Ikáni nemzetiségi kérdést és ak ölcsönös szövetségi köteleze ttségeket tette feleloss ^A felszólalók ~ többnyire a német Történész Társulat einökénék~Erdmann pröfesszoi mik (Kiel) vonalát követték, aki nem tette túl magát ilyen könnyen a Fischer által felhozott tényeken, hanem elismerte, hogy Bethmann Hollweg a háború alatt a német hegemónia megteremtésére irányuló annexiós célokat követett. Azt azonban Erdmannhoz hasonlóan tagadta, hogy ilyenfajta célok már a háború előtt is kimutathatók lettek volna, és hogy ezek a háború kirobbantásában is szerepet játszottak volna. Mende professzor (Bonn) meg-
