Századok – 1965

Közlemények - Nevelő Irén: A munkásosztály helyzete Magyarországon az első világháború idején (1914–1917) 1206

1226 \ NEVELŐ IRÉN Létminimum = 100% Iparcsoport 1914. VII. 31. 1914. XII. 31. 1915. XII. 31. 1916. XII. 31. 1917. XII. 31. I. Vasipar 102,2 90,1 85,9 90,0 71,0 II. Fa- és bútoripar 71,0 53,9 • 80,5 57,3 76,9 III. Ruházati ipar 87,3 67,3 60,3 57,8 50,4 IV. Építőipar 81,1 61,0 51,1 40,7 56,5 V. Élelmiszeripar 84,9 63,2 47,5 45,1 39,0 VI. Könyvipar 69,7 53,0 42,8 35,8 33,6 VII. Szállítóipar 69,7 53,0 37,0 25,8 21,0 /III. Vegyes iparágak 81,8 60,9 46,1 36,9 52,6 Számításaink igazolják, liogy a legtöbb szakmában az átlagos bérek már a háború kezdetekor alatta maradtak a létminimumnak, kivételt a vasipar képezett, ahol valamivel többet kerestek a munkások, mint amennyi a munkáscsalád normális ellátásához szükséges volt. E jelenség magyarázata valószínűleg abban keresendő, hogy a háború kitörését gazdasági válság előzte meg, amelyből legkorábban és legeredményesebben — éppen a háborús készülődés miatt — a vaeipar lábolt ki. A ruházati, építő-, élelmiszeriparban és a vegyes iparágban foglalkoztatott munkások bérei 80—90%-ra, a fa- és bútor-, a könyv-, valamint a szállítóiparban munkát vállalóké pedig 70%-ra közelítette meg a létminimumot. Az általunk vizsgált időszakban, 1914 augusztusától — 1917 decemberéig a névleges bérek és a létfenntartási költségek viszonya sok tekintetben megváltozott. A vasipari szakmákban a bérek mindvégig legjobban megközelítették a létminimumot, a vasmunkások életszínvonala 1915-ben, 1916-ban — a csökkenés ellenére — sem süllyedt a vasipart követő iparcsoportok (ruházati, építő-, élelmis/.er-, vegyesiparok) munkásainak 1914. július 31-i színvonala alá. A vásiparban a reálbércsökkenés 1917-ben volt a legnagyobb arányú, mikor is a névleges bérek kb. 30%-kal maradtak el a létminimumtól, azaz a vasipari szakmákban dolgozók keresete a háború kitörésekor harmadik csoportként említett iparágak munkásainak bérszínvonalára csúszott vissza. A többi iparágban, ahol már eleve alacsony volt az életszínvonal, a munkások keresete még jobban elmaradt a létminimumtól. Pusztán a fa- és bútoriparban foglalkoztatottak életviszonyai javultak, 1917 decemberére elérték, sőt valamivel meg is haladták a vasipari munkások bérszintjét. A létminimumhoz szükséges kiadásoknak kb. felét fedezte a ruházati, építő- és vegyesiparágban, egyharmadát az élelmiszer- és könyviparban foglalkoztatott munkások bére. A szállítóipari munkások életszínvonala ijesztően alacsony volt, hetibérük 79%-kal bizonyult kevesebbnek a család létfenntartásához optimálisan megkívánható összegnél. A munkásmozgalom szempontjából legfontosabb, azaz a legtöbb szervezett munkást foglalkoztató iparágakra vonatkozóan következtetéseinket az alábbiakban foglalhatjuk össze: a vasiparban az összes iparágak közül a legkisebb mértékben csökkentek a reálbérek, 1914 végétől 1916 decemberéig — kisebb ingadozásoktól eltekintve — a drágulással általában lépést tartottak a nominálbérek. Az életszínvonal süllyedésének veszélye azonban a vasipari szakmák munkásait is fenyegette, nemcsak egyéb iparágak példája révén, hanem gyakorlatilag is, miként az 1917-es év folyamán bekövetkező kb. 30%-os reálbércsökkenés igazolta, A fa- és bútoriparban 1915 és 1917 végére, jóllehet a reálbérek meghaladták a háború küszöbén elérteket, az iparág munkásai mégsem élhettek biztonságban, mert éppen a faiparban volt a leginkább hullámzó a reálkereset. Ugyanakkor az iparágban többségben levő asztalosmunkások nominálbére egészen 1917-ig szinte mitsem változott, az iparági reálbéralakulásban a kétségtelenül jelentéktelenebb kárpitosok keresetének alakulása játszott döntő szerepet. Az építőipari munkások reálbére 1916-ban süllyedt a mélypontra, bérük reálértéke pusztán fele volt a háború előttinek. Egyébként az építőipar a háború alatt rendkívül alárendelt szerepet játszott, munkásai a muníciógyárakban dolgoztak, vagy más iparágba vándoroltak. A háború előtt a munkásmozgalom jelentős tartóoszlopai a könyviparban foglalkoztatottak voltak. A nyomdászok, könyvkötők, akiket általában a munkásosztály jól fizetett rétegéhez sorolnak, a háború alatt kétségtelenül a legrosszabbul kereső munkások közé tartoztak. Bérük már a háború kitörése idején elmaradt a többi iparágban foglalkoztatottakétól, a háborús évek múltával e helyzet nem is változott. A könyviparban dolgozókra ugyan-