Századok – 1965
Tanulmányok - Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (II. rész) 92
116 JEMNITZ JÁNOS közben idegrohamot kapott és sírva fakadt. A jobboldal fő szónoka David ós Molkenbuhr volt. Haase és Ledebour nem engedtek (bár Scheidemann megjegyzése szerint olyan érzése volt, mintha nem bánták volna, ha kisebbségben maradnak — de ez pusztán szubjektív érzés volt, amit nem támasztott alá) és így a vitát felfüggesztették aznap estére. A halasztást Scheidemann azért is támogatta, hogy időközben barátaival beszélhessen, és tervezetet készíthessen elő.190 A vita folytatását este 9 órára tervezték. Délután 5-kor Scheidemann, David, Molkonbuhr, R. Fischer, Wels, Südekum külön találkoztak és kidolgozták az esti megbeszélésre beterjesztendő javaslatot, míg Haase és Ledebour csak vázlatot készített. A vita folytatódott, s éjfélkor a pártvezetőség tagjai eredménytelenül váltak el egymástól.191 A végső határozatot így másnap a parlamenti frakciónak kellett kialakítania. Közben a szakszervezetek elhatározásra jutottak. Augusztus 2-iki keltezéssel a Vorwärts másnap leközölte a Szakszervezeti Főtanács felhívását a szakszervezeti tagsághoz:,,A szervezett munkásság minden — a béke fenntartására, a gyilkos háború elhárítására — irányuló erőfeszítéáe hiábavalónak bizonyult."192 Ezekkel a szavakkal kezdődött a kiáltvány. A továbbiakban előre megjövendölte a háború súlyos gazdasági következményeit, ezeket lehetőleg ellensúlyozandó a szakszervezeti fegyelem megszilárdítását, a szakszervezetek s ezek révén a rászorulók anyagi támogatását szorgalmazta. A kiáltványban politikai célkitűzések már nem szerepeltek. A jobboldali vezetésű szakszervezetek tehát a Scheidemann-féle pártvezetőségi zöm mögött sorakoztak fel. Természetesen nem hiányoztak mellőlük a dél-német revizionisták sem. A bajor-badeni szociáldemokrata vezetők már évek óta minden kongresszuson kitűntek nacionalista velleitásukkal. Ekkor már eldöntötték magukban, hogy a hadihiteleket megszavazzák még akkor is, ha ez pártszakadásra vezetne, még akkor is, ha — mint egyik vezérük, Ludwig Frank barátjának, Wilhelm Kolbnak augusztus 1-én megírta — ,,a délnémetek egyedül" maradnának. L. Frank egyúttal arra kérte Kolbot, hogy ebben az értelemben készítse elő a dél-német szociáldemokrata sajtóban a parlament megnyitását s az ottani szavazást.193 Az augusztus 3-iki délelőtti szociáldemokrata frakciótalálkozó előtt még két érdemleges dolog történt: a német ultimátumot augusztus 2-án este 7 órakor küldték el Belgiumnak, amely azt augusztus 3-án reggel 7 órakor visszautasította. Ez utóbbiról a német pártvezetőség nem tudott. A frakció de. 10-kor kezdte tanácskozását, de rövidesen felfüggesztette, minthogy Haasenek és Scheidemannak 12-re a kancellárhoz kellett mennie. Ott a kancellár felolvasta másnapi expozéját, amelyet a polgári pártok egységesen helyeseltek. Scheidemann ekkor érzékeltette, hogy a szociáldemokrata párt még nem döntött a hitelek megszavazásában, de mégha támogatná is, akkor is igényt tart felfogásának külön megmagyarázására.194 Időközben megérkezett Müller is, aki a frakciót úgy tájékoztatta, hogy a franciák minden bizonnyal meg fogják szavazni a hiteleket. Az orosz csapatok pedig ekkorra már betörtek Németországba. Mindez kedvező bázist adott 190 P. Scheidemann: Der Zusammenbruch. 8. 1. 191 P. Scheidemann: Memoiren eines Sozialdemokraten. 248—249. 1. 192O. Grünberg: i. m. 68—69. 1. 193 J. Kuczynski: i. m. 85 — 86. 1. 194 Fainsod: i. m. 28. 1.
