Századok – 1965
Tanulmányok - Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (II. rész) 92
A BÉKE UTOLSÓ HÓNAPJA ÉS AZ INTERNACIONÁLÉ ÖSSZEOMLÁSA 1*117 a jobboldal kibontakozásához. E csoportból utaltak arra, hogy a német szociáldemokrácia nem szolgáltathatja ki az országot a cári csapatoknak. Az orosz támadás hírei mellett széles körökben elterjedt a „francia pánik", amely rémhírek olyan szövedékéből állt, hogy a francia kémek „megmérgezték" a kutakat, „bombázták" a nyugati német városokat. Teljes volt a dezinformáció. Mindez magyarázta a viszonyokat, de nem menthette a szocialista vezetőket, akik mögött többéves, évtizedes szocialista iskola állt, akik előre számíthattak e feltételre, s akik gyűléseken, sajtóban annyiszor elmondták, mennyire nem szabad felülni a polgári közvéleményformálás hírforrásainak. Az augusztus 3-iki ülésen azonban csak a kisebbség maradt az internacionalizmus talaján. E kisebbséghez ekkor egyaránt hozzátartoztak a radikális balszárny és a balközép inkább pacifista, mint forradalmi vezetői, ők hangsúlyozták, hogy a hitelek megszavazása a szocialista elvek megtagadását jelentené, s egyértékű lenne a háborúért való felelősségvállalással. A vita éles maradt és nem látszott, hogy végül is meggyőzés alapján bármelyik fél engedhetne a másiknak. A szavazás döntött, és a nacionalista-opportunista jobbszárny 78 : 14 arányban leszavazta a baloldalt. A 14 képviselő ezután a pártfegyelemnek engedve hozzájárult, hogy legjobb felfogása ellenére megszavazza a hiteleket. Sőt Haase, a kisebbség vezetője, mint a párt parlamenti frakciójának vezérszónoka, elvállalta, hogy másnap képviselni fogja a többségi határozatot a parlamentben. Ezzel a német szociáldemokrata párt most már hivatalosan is a háborús gépezet egyik kerekévé vált. A viták nem váltak köztudomásúvá, s csak hónapokkal később, K. Liebknechtnek köszönhetően kerültek napfényre. Ekkorra ért meg, mélyült el a szociáldemokrácia bomlása. A német szociáldemokrácia e végső bukása okainak elemzése mind a mai napig vitatéma. Kétségtelen, hogy a teljes fegyverletétel néhány nap műve volt. W. Bartel idézi Kautsky véleményét, aki július 31-én még szintén a hitelmegtagadók közé számította magát, később viszont a lakosság hangulatára hivatkozva az ellenállást kilátástalannak tartotta.10 5 A frakció vitájának napján, augusztus 3-án a Vorwärts még mindig olyan vezércikket közölt, amely felfogásában eltért nemcsak a párt nacionalista szélsőjobboldalától, hanem talán a többségétől is. A Vorwärts részint azért bírálta a német kormányt, mert most nem kérte ki a nép véleményét, a parlamentet kész helyzet elé állította, s csak jóváhagyta a háborús lépéseket. Elutasította a „cár" elleni háború jelszavát is. A cikkíró hangsúlyozta a jelszó farizeus voltát a német konzervatív-junker politikusok részéről, akik még nem olyan régen a cárral rokonszenveztek — a forradalmi orosz nép ellenében. A cikkekben olyan sorokat olvashatunk: „Oroszország semmiképpen sem pusztán a reakció mentsvára, hanem egyúttal a forradalom tűzfészkévé is vált."198 A cár elleni harcot a Vorwärts az orosz népre bízta, s az internacionalizmus érzését rendkívül fontosnak tartotta, kiemelvén, hogy ennek megsértése a reakció malmára hajtja a vizet. Ez a cikk volt az internacionalista Vorwärts hattyúdala. S hangsúlyoznunk kell, hogy már ezek a cikkek sem adtak feladatokat a német proletariátus még ellenálló részének, nem jelölték ki, mit tehetnek a háború ellen. Viszont nem is helyeselték a háborút, kaput hagytak nyitva (sőt e kapura fel is hívták a figyelmet) a háború elvi-morális elmarasztalására. A nacionalista-jobboldali 195 W. Bartel: i. m. 164—165. 1. — K. Kautsky: Sozialisten und Krieg. 459. 1. 196 Vorwärts, 1914 aug. 3. — С. Grünberg: i. m. 73—75. 1.
