Századok – 1965

Közlemények - Nevelő Irén: A munkásosztály helyzete Magyarországon az első világháború idején (1914–1917) 1206

1210 NEVELŐ IRÉN igénybe venni az állami védettséget . A nagyipari munkáslétszám csökkenése tehát semmiképp sem jelenti a munkásosztály összetételében a kisipari jelleg megerősödését, ellenkezőleg. A munkásosztály egészét tekintve, a viszonyok ismeretében arra következtethetünk, hogy ha a gyáripar sem tudta teljesen elhárítani a bevonulások okozta munkáscsökkenést, a kisipar még kevésbé volt erre képes, munkásainak száma a nagyiparinak valószínűleg többszörösével csökkent.2

3 Figyelemreméltó változás következett be a gyáripari munkásság összetételében, mégpedig a nehéziparban foglalkoztatottak javára. Míg a háború előtt a nagyipari munkások 32,6%-a dolgozott a vas- és fém-, gép- és villamossági, valamint a vegyiparban, addig 1917 végén ugyanezen 3 iparágban már a gyáripari munkásság 50,5%-a. Természetesen mindez összefüggött a haditermeléssel, azzal, hogy a kevés nyersanyagot és az ugyancsak szűkében levő munkaerőt a haditermelésre dolgozó iparágakba irányították elsősorban. A gyáripari munkáslétszámon belüli fenti arányeltolódások nem úgy következtek be, hogy a többi iparágban csak csökkenésről beszélhetünk, hanem, hogy a nehéziparhoz tartozó iparágakban : a vas- és fémiparban 44%-kal. a gép- és villamossági iparban 29%-kal, végül a vegyészeti iparban 28%-kal emelkedett a munkáslétszám. A könnyűiparban foglalkoztatottak számának általános apadásából egyedül a szintén hadfelszereléssel foglalkozó bőripar emelkedett ki, ahol ugyancsak a munkáslétszám növekedése, mégpedig 45%-os növekedése állapítható meg.2

4 A könnyűiparhoz tartozó üzemek közül ott csökkent legnagyobb mérvben a munkáslétszám, ahol a polgári fogyasztásra termeltek elsődlegesen, mindenekelőtt az építőiparral kapcsolatos szakmákban. A kő-, agyag-, föld-, üveg- stb. iparban 68%-kal, a fa- és csontiparban 51%-kal, a fonó- és szövőiparban 36%-kal, a ruházati iparban 30%-kaI, a sokszorosító iparban 31%-kal, a papirosiparban 15%-kal, az élelmezési iparban pedig 9°(,-kal esett a munkáslétszám 1917 végére a háború előttihez viszonyítva.25 A bánya- és kohónumkások létszámának alakulása a két vizsgált időszakban nagyjából az általános képhez igazodik. A foglalkoztatott munkások 11,87%-kal fogyatkoztak meg, annak ellenére, hogy a harmadik háborús esztendőtől kezdik hazaküldeni a bányászokat a frontról, mivel a militarizálás sem tudta ellensúlyozni azt a nagy munkáshiányt, amelyet a bevonulások okoztak.2

6 száma a háború előtt 439.223 és ez közel azonos az 1910-es gyáripari és üzemi munkásstatisztika által felvett 4835 gyári üzem 434.011 alkalmazottjával (19. 1.). Az 1913. évi törzskönyvi és termelési statisztikához képest 908 vállalattal kevesebbet ölel fel (ott 4851 üzem van felvéve). A' különbség 2/3-a kis fűrésztelepekre és téglagyárakra. 1/3-a pedig kisebb malmokra, kelmefestőkre, hímzőkre, lakatosokra, hámorokra stb. , egész alárendelt jellegű iparokra jut. Az alapul vett átmenetgazdasági statisztika 11 termelési ág (vas- és fémipar, gép- és villamossági stb. ipar. kő-, agyag-, azbeszt-, üveg- stb. ipar. fa- és esontipar, bőr-,sörte, szőr- stb. ipar,fonó és szövő ipar, ruházati ipar, papirosipar, élelmezési ipar, vegyészeti ipar. sokszorosító és műipar) adatait részletezi, amelyből az ipari főcsoportok közül csupán az építőipar hiányzik. Az építőipar azonban egyébként is a kisiparhoz tartozott, az 1910-es népszámlálás felvételei alapján végzett számításaink szerint az építőiparban foglalkoztatott munkások 75 %-a a kisiparban dolgozott. A háború alatt az építőipar amúgy sem prosperált, hiszen az építkezések úgyszólván megszűntek. Ezért az építőipar kimaradása a felmérésből számottevő eltérésre nem vezethet. A nagyipari munkásokhoz számítottuk a bányászatban és kohászatban foglalkoztatott munkásokat is. ,3

Megkíséreltük, hogy az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár jelentései alapján állapítsuk meg a munkásosztály létszámát, növekedését, ill. csökkenését a háború éveiben. Kísérletünk azonban kudarccal járt, mert. a kötelezően biztosítottak közé nemcsak ipari munkások, hanem kereskedelmi és közlekedési alkalmazottak, gyári tisztviselők és házi cselédek stb. egyformán tartoztak. A biztosítottak létszámának változásából, adott esetben csökkenéséből sem tudtunk helytállt) következtetéseket levonrii, de még csak az igazságot hozzávetőlegesen megközelítő tendenciák érvényesülését sem állapíthattuk meg, mivel a napi 8 koronán felül kereső munkásokat, a vállalat nem volt kötejes bejelenteni, és ezért nem tudható, hogy a biztosítottak számának csökkenése milyen mértékben, arányban magyarázható a keresetek emelkedésével, növekedésével, azaz hányan nem szerepelnek a biztosítottak között pusztán azért, mivel bérük meghaladta a napi 8 koronát. Miután 1918. január 1-el életbeléptették a biztosítás reformját, amely némileg alkalmazkodott a megváltozott viszonyokhoz, a biztosítottak számának csökkenése megállt, sőt valamelyes emelkedés következett be. A kötelezőleg biztosítottak átlagos napi taglétszáma a MAV-munkások nélkül a következőképen alakult: 1913. aug. 1-től —1914. jul. 31-ig 1097.12-2 1917-ben 891.091 a csökkenés 406.031 fő. A háború előtti átlagos napi taglétszám tehát több mint 1/3-ával, 37%-kal kevcsbedett meg 1917-re. (Mivel 1914 átlagában 4629 önként biztosítottat tartottak nyilván, mi 1913. aug. 1-től 1914. jul. 31-ig 4.800 főt számítottunk. „Az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár hatodik és hetedik évi jelentése" (1913 — 19)4). Bpest. 1916. 217.1. valamint ..Az Országos Munkásbiztosító Pénztár tizenegyedik és tizenkettedik évi jelentése" (1918 — 1919). Bpest. 1922. 20, 22, 23.1.) E számok azonban, mint már említettük, mitsem mondanak, hiszen a bérek változása is közrejátszott a csökkenésben. Míg 1914 átlagában az összes kötelezően biztosítottak 17,8%-a tartozott a legalacsonyabb (napi 1 koronás) és 1,7%-a a legmagasabb (7,5 koronás) napibérosztályba, addig 1917 átlagában a tagok 9%-a a legalacsonyabb, 11,1 %-a pedig a legmagasabb napi keresettel rendelkező biztosított volt. Tehát a legmagasabb kategóriákba tartozók száma a háborús években növekedett. " Szterényi—lMilányi: i. m. 197. 1. "Uo. 198. 1. Uo. 282. 1. A Bányakapitányság által közölt adatok csak néhány százalékos, csekély eltérést mutatnak a Szterényi —Ladányi által publikáltakhoz képest. (Lásd: Magyar Statisztikai Évkönyv. Üj folyam. 1916 — 18. Bpest. 1924. 75. 1.)