Századok – 1965
Közlemények - Nevelő Irén: A munkásosztály helyzete Magyarországon az első világháború idején (1914–1917) 1206
A MUNKÁSOSZTÁLY HELYZETE MAGYARORSZÁGON 1209 végén a belügyminiszter rendeletileg utasítja a főispánokat, hogy a termelés zavartalan biztosítása érdekében ,, . . . bizalmasan szíveskedjék intézkedni az iránt is, hogy az alkalmazottak általában éber figyelemmel kisértessenek, különösen ott, ahol valamely nemzetiséghez tartozó munkások alkalmaztatnak és amennyiben azok megbízhatóságához bármi tekintetben kétely fér. A nem kívánatos elemek onnan haladéktalanul elvonassanak."1 9 A kihirdetett és bizalmas rendeletek tömkelege az ország népe, különösen a szervezett munkások elé oly sok sorompót állított fel, hogy a puszta biológiai léten kívül minden más életmegnyilvánulás szinte lehetetlenné vált. A militarizálás következtében a munkás munkahelyét nem változtathatta, több bért nem követelhetett, politikai gyűlést nem engedélyeztek számára, politikai és szakmai szervezeteit rendőrhatóságilag ellenőrizhették, adott esetben betilthatták, mi több, tájékozódását a világ eseményeiről a cenzúra révén szintén befolyásolták. Az előre meghozott törvények és a rajtuk alapuló rendelkezések az elemi demokratikus vívmányoktól is megfosztották a munkásosztályt, politikai és gazdasági mozgását megbénították. A háborús intézkedésekkel az uralkodó osztályok egyideig elérték, hogy az osztálycéljaikat szolgáló háborút minden más társadalmi osztály beleszólása nélkül nyugodtan folytathassák. Mindezek az óvórendszabályok a háború egész ideje alatt érvényben voltak, csak a polgári forradalom semmisítette meg őket. Ahogy e megkötések mind húsbavágóbbak kezdtek lenni, a defenzívába szorult haladó erők, mindenekelőtt a munkáspárt, egyre inkább keresték azokat az utakat és módokat, amelyekkel a hadiérdekek veszélyeztetése nélkül valami könnyebbséget ki tudnak eszközölni. Már az első háborús évben kérték a szakszervezetek, hogy a munkások szakmai ügyekkel foglalkozó gyűlései és értekezletei esetében tekintsenek el a hatóságok a gyülekezési és egyesülési jogot korlátozó intézkedésektől.2 0 A rendeleteket azonban nem módosították. Később a munkásmozgalom fellendülése következtében megnőtt erőre támaszkodva, a törvényes tilalmak ellenére egyremásra tartott az SzDP politikai, szociális kérdésekről nyilvános gyűléseket, szervezett tüntetéseket. Az 1917-es politikai harcok egyik jelszavául a sajtócenzúra reformját is kitűzte, változtatást mégsem sikerült elérni. A háborús rendszabályok enyhítéséért folytatott küzdelem egyetlen területen hozott részsikert. 1916 januárjában, a szociáldemokrata párt és a szakszervezetek kitartó sürgetésének eredményeként, a kormány rendeletileg szabályozta a militarizált gyárakban foglalkoztatott munkások jogi státusát, amikor is megszabta a kizsákmányolás határait, formáit. A tőkések ugyan sok esetben nem tartották be az előírásokat, de a rendelet az SzDP-nek lehetőséget, a panaszbizottságokkal pedig fórumot teremtett a szociális nehézségek elleni harcához. b) A munkásosztály szociális helyzete A háború átalakította és szolgálatába állította a termelést, az egész nemzetgazdaságot. Az új gazdasági körülmények befolyásolták a munkásosztály helyzetét és társadalmi elhelyezkedését. Ugyanakkor a munkásosztályt magát is átalakították, gyorsították sorainak újrarendeződését. A munkásosztály létszámának hullámzásáról, összetételéről nincsenek pontos, évenkénti adataink, pusztán a nagyipari munkásság háború előtti és 1917 december végi állapotáról. A két időpont adatainak összevetéséből, ha a finom részletelemzéssel megállapítható változásoktól el is kell tekinteni, számos érdekes összefüggést tárhatunk fel.2 1 A nagyipari munkások létszáma a háború előtt 524 809, 1917 végén pedig 459 519 volt.2 2 A négy háborús év alatt tehát 12,4%-kal, abszolút számokban 65 290 munkással csökkent a nagyiparban foglalkoztatottak száma. Világos, ha a munkáslétszám-kevesbedést elmondhatjuk a gyáriparra, fokozottan áll e megállapítás a kisipar vonatkozásában, hiszen a hadicikkeket termelő nagyipar tudta leginkább biztosítani munkásszükségletét, 11 Miskolci ÁL. Főispáni iratok 1914-1339. "PI. Arch. VSz. 1914/12. " E helyütt Szterényi József —Ladányi Jenő: A magyar ipar a világháborúban (Bpest. 1933) c. munkájának statisztikai táblázatait használtuk fel. mivel jobb felmérés nem állt rendelkezésünkre, hiszen a háború alatt népszámlálást vagy hasonló módszerrel készülő egyéb munkálatokat nem végeztek. Az 1920-as népszámlálás adatait viszont nem használhattuk, mert közlései a békekötéssel megkisebbedett Magyarországra vonatkoznak, ami lehetetlenné teszi a korábbi népszámlálással való összehasonlítást, a változások lemérését. Egyébként is 1920-ban egészen más társadalmi szituáció volt, mint a háború alatt. Tekintve, hogy Szterényi —Ladányi sehol sem alkalmaznak forrásmegjelölést, adataik eredeti táblázatait nem találtuk meg, az eredetihez ennek következtében nem tudtunk visszanyúlni. Tapasztalataink szerint azonban Szterényi —Ladányi megbízhatóan közlik az általuk felhasznált források tartalmát, nincs jogunk tehát, de alapunk sem ahhoz, hogy kétségbe vonjuk állítáeaik és statisztikáik hűségét. 11 Szterényi—Ladányi: i. m. 197. és 282. 1. Táblázatukat a szerzők 3943 gyárra vonatkoztatva az átmenetgazdasági statisztika alapján készítették. Ez a szám csaknem az egész háború alatt üzemben levő ipart jelentette, számottevő vállalat alig maradhatott ki. A fenti gyárakban az átmenetgazdasági statisztika szerint pl. az alkalmazottak lét-8*