Századok – 1965

Tanulmányok - A magyar munkásmozgalom története 1914–1918. 1161

A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOM TÖRTÉHETE 11(57 krata párt a fővárosban nagygyűlést tartott az Iparcsarnokban. Több mint százezres tömeg vonult fel rendezett sorokban a gyűlés színhelyére. A munkások a választójogi követelés jegyében indított megmozdulást ismét a háború elleni tiltakozásra, a béke melletti hatalmas tüntetésre, a kormányzat elleni demonstrációra használták fel. Az akció megrendezésébe bekapcsolódtak a baloldali szocialisták összes csoportjai, az irányítást azonban a pártvezetőségnek sikerült a kezében tartani. Az iparcsarnoki nagygyűlésen a pártvezetőség képviselői által előterjesztett és a gyűlésen elfogadott határozat elítéli a lemondott kormány választójogi mesterkedéseit, s megállapítja: „A háborús nyomorúság, az élelmezési bajok, a béke ügyének az imperialista törekvések miatti reménytelensége amúgy: is annyi gvúanvagot halmoz föl a lelkekben, hogy az uralkodó hatalmak szempontjából veszedelmes dolog ezt az izgalmat az ünnepélyesen adott választójogi ígéret megszegésével, a nép becsapásával fokozni." A határozat „igazi választójogi kabinet" alakítását követeli, s kijelenti, hogy a kormányválság minden más megoldását a munkásság „a népnek szóló hadüzenetképpen fogadja". A határozat tehát elszánt harcot ígér — arra az esetre, ha nem jön létre a követelt választójogi kabinet. Valójában a pártvezetőség a munkásharcok mérséklésének politikáját követte továbbra is, de a kormányalakítási tárgyalásokra igyekezett nyomást gyakorolni, s elősegíteni, hogy az új kormányba olyan politikusok kerüljenek be, akik legalább a szerény Vázsonyi-féle választójogi tervezetet elfogadják. A baloldali szocialisták szembefordultak mind Vázsonyiéknak, mind pedig a szociáldemokrata pártvezetőségnek azzal a kísérletével, hogy a választójogi követelést felhasználva meghiúsítsák a kormányzat megbuktatásáért folyó harc kibonatkozását. A pártszervezetekben és a szakszervezetekben tevékenykedő ellenzék elkeseredett vitákban küzdött a megalkuvó politika ellen. Tovább erősödtek a baloldali csoportok a bizalmi testületekben, a szakszervezeti szervező bizottságokban. A Forradalmi Szocialisták egyik április végi röpirata megállapítja, hogy a pártvezetőség a munkásság harci erőit a „Vázsonyiféle választójogi küzdelemre fecsérli", s felszólítja a munkásokat, hogy kényszerítsék a pártvezetőséget „a forradalmi osztályharc megindítására". A katonákhoz írt újabb röpiratukban is forradalmi harcot, a kizsákmányolók hatalmának megdöntését, az urak földjének elvételét hirdetik. 1918. május 1-én a magyarországi munkásság ismét általános sztrájkot rendezett, amely méreteiben felülmúlt minden korábbi május 1-i munkabeszüntetést. E megmozdulás a forradalmi erők növekedésének, a munkásság harci készségének újabb mgnyilvánulása. Részt vett benne a főváros és csaknem az összes vidéki városok és ipartelepek munkássága; általános volt a sztrájk a bányaiparban is, ami első eset a májusi megmozdulásokban. A szociáldemokrata pártvezetőség a munkásság május 1-i fellépését is elsősorban arra igyekezett felhasználni, hogy nyomást gyakoroljon a kormányalakítási tárgyalásokra. Az uralkodó körök viszont a forradalmi erők növekedését mindenekelőtt a terror fokozásával próbálták meggátolni, s még a választójogi ígéretekben is visszaléptek. A rendőrség ismét széles körű hajszát indított ellenük, s május elején sikerült elfogniuk az [illegális szervezet két vezető Jagját, Mosolygó Antalt és Sallai Imrét, valamint a szervezkedés több résztvevőjét. Május 10-én megalakult az új Wekerle-kormány, amelyből Vázsonyi és