Századok – 1965

Tanulmányok - A magyar munkásmozgalom története 1914–1918. 1161

A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOM TÖRTÉNETE 1193 gyobb tömegei csatlakoztak a sztrájkokhoz. A küzdelem egyre élesebbé vált. Kiemelkedett a vasiparban 1918 márciusában a nyolc órás munkaidőért kirobbant harc, amelyben 60 000 munkás vett részt. A munkások maguk korlátozták nyolc órára a napi munkaidőt. A kormány erre bezáratta és katonasággal szállatta meg a gyárakat. A vasmunkás szövetség vezetőinek egy hét múltán sikerült rávenniük a munkásokat, hogy álljanak el a munkaidő csökkentésétől. A megmozdulást azonban számos üzemi fellépés követte. így március második felében a Ganz-Fiat repülőgépmotor gyár, májusban a MÁV AG és a pestszentlőrinci Lőszergyár munkásai sztrájkoltak. E harcokban növekvő szerepet játszottak a munkásnők. A bányászok harcai közül kiemelkedett márciusban a lupényi, amelyben több mint 3000-en vettek részt, a somsálybányai és farkaslvuki sztrájk, amelynek során a csendőrség fegyveresen támadt a sztrájkolókra. Májusban 8000 résztvevővel Resicán, júniusban 2000 résztvevővel Tatabányán robbant ki sztrájk. E megmozdulások során a hatóságok megerősített karhatalmi egységeket vontak össze a sztrájkok letörésére; a munkások százait bevonultatták, a harc szervezőit letartóztatták. A sztrájkmozgalom növekedésének a kormány a katonai terror fokozásával próbált gátat vetni, a jobboldali szakszervezeti vezetők mérsékletet hirdettek, de kevés eredménnyel. Az ország küliinböző részein éhségtüntetések zajlottak le. Kiskunfélegyházán február utolsó napjaiban spontán megmozdulásokban négy-ötezren vettek részt, és az éhezők csoportjai élelmiszerüzleteket is feltörtek. Győrben márciusban a vagongyár és az ágyúgyár munkásai a városháza elé vonultak, más üzemek dolgozói is csatlakoztak hozzájuk. Követelték az élelmezés megjavítását és tüntettek a háború folytatása ellen, a kormány ellen. A különböző éhségmegmozdulásokban, mind a városokban, minci a falvakban igen sok nő vett részt. A munkásharcok, éhséglázadások hatása gyorsította az ellenállás növekedését a katonák körében is. A szökések szaporodtak, a szökevények közül csupán 1918 első negyedében 44 000-et fogtak el. Március 20-án kihirdették a statáriális eljárást a katonaszökevények feletti ítélkezésnél, s csaknem naponta hoztak elrettentés céljából halálos ítéleteket és hajtottak végre kivégzéseket. A szökevények száma azonban több százezerre emelkedett. A bujkáló katonák egv része csapatokba szerveződött, és fegyveres ellenállást fejtett ki az elfogatásukra küldött csendőri alakulatokkal szemben. Szaporodtak a zendülések, a lázadások a hadsereg egységeiben is, különösen a breszti béke megkötése után, amikor tömegessé vált a hadifoglyok hazajövetele Szovjet-Oroszországból. A hazatért hadifoglyok, akiket itthon ismét besoroztak, a háborúval szembeni ellenállás erősítésével jelentős szerepet játszottak a Monarchia hadseregének bomlásában. Május 12-én a Rimaszombaton állomásozó pótzászlóalj fellázadt, a barakkokat felgvújtották, a tábort elhagyták, a legénység nagyobb része haza indult. Május 20-án Pécsen az ott állomásozó pótzászlóalj fellázadt, elfoglalt két laktanyát, a főpályaudvart és más objektumokat is. Az egység nagyobb része Oroszországból hazatért és ismét bevonultatott volt hadifoglyokból állt, s közülük kerültek ki a megmozdulás vezetői is. A fellázadt katonák felvették a kapcsolatot a pécsbányatelepi bányászokkal, akik megölték a gyűlölt katonai parancsnokokat és csatlakoztak a felkelőkhöz. A katonai lázadás és a bányászmegmozdulás leverésére négy ezredet mozgósítottak. A nagy túlerő a 7*