Századok – 1965

Tanulmányok - A magyar munkásmozgalom története 1914–1918. 1161

\ A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOM TÖRTÉNETE i 1169 antantszocialistákat inkább tárgyalásra bírhatják. Ők azonban 1915 nyarán is változatlanul támogatták „saját" imperialistáik háborúját a „teljes győzelemért". A zimmerwaldi konferencia idején, 1915. szeptember 6-án a Magyarországi Szociáldemokrata Párt országos bizalmiértekezleten tárgyalta a külpolitikai és a hadihelyezetet, és meghatározta ezzel kapcsolatban a tennivalókat. Az országos értekezlet elfogadta a pártvezetőség határozati javaslatát. E határozat hivatkozik arra, hogy a hadüzenet előtt a párt ellenezte a háborút, megindítása után pedig fellépett a háborús spekuláció, az uzsora ellen, az árak maximálásáért, a háborús kizsákmányolás mérsékléséért, valamint a bevonultak családtagjai és a rokkantak részére folyósított segélyek emeléséért. De hallgat arról, hogy a pártvezetőség már néhány nappal a hadüzenet után az imperialista háború aktív szószólójává vált, s igazolni igyekszik a pártvezetőség magatartását a háborúval kapcsolatban, és azt állítja, hogy „kereste az alkalmat és módot egy erőteljes békemozgalom megindítására". „Különösen a központi hatalmak oroszországi győzelme után — mondja a határozat — a Magyarországi Szociáldemokrata Párt hajlandó lett volna az összes szövetséges és ellenséges állambeli szociáldemokrata pártokkal együtt a legnagyobb áldozatokra is a béke helyreállítása érdekében", de a francia és a belga párt elfogadhatatlan feltételeket támasztott. E feltételekkel az antantszocialisták 1915 februári, Londonban tartott értekezlete foglalkozott. A francia és a belga szocialista vezetők, valamint az angol munkáspárti vezetők legtöbbje követelte a központi hatalmak által megszállt területek kiürítését, kérdésessé tette Elzász-Lotharingia Németországhoz tartozását, követelte a lengyel területek elvételét Németországtól és Ausztriától, és az osztrák fennhatóság alatt levő olasz területek átadását Olaszországnak. Ugyanakkor hallgattak a németektől már elvett afrikai és egyéb gyarmatok sorsáról, takargatták „saját" imperialistáik törekvéseit az elhódított gyarmatok megtartására. A szeptember 6-i határozat támogatja az antantszocialistákkal való további tárgyalási kísérleteket. Megállapítja, hogy a hadviselő országok népe, s így „Magyarország népe is . . . áldozatkészségének elérte azt a maximumát, amelyet már tovább, éppen a további hadviselés sikereinek veszélyeztetése nélkül fokozni nem lehet". Mindezek folytán a határozat szerint az értekezlet „mérlegelve a mai hadügyi és külügyi helyzetet, arra a következtetésre jutott, hogy a szociáldemokrata pártnak, mint a világbéke egyedüli pártjának, most már elengedhetetlen kötelessége a békemozgalmat a lehetőség módja szerint megkezdeni". A Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetői ebben az időben a következő feltételek mellett vélték elérhetőnek a kompromisszumos békét: 1. A német csapatok kivonulása Franciaországból és Belgiumból. 2. Elzász-Lotharingia hovatartozásának eldöntése népszavazással. (Ez lehetővé tenné, hogy legalább a német többségű területrész Németországé maradjon.) 3. Lengyelország visszaállítása, olyan módon, hogy a cári birodalom nem kapja vissza azokat a lengyel területeket, amelyeket a központi hatalmak haderői és főleg a német haderők megszálltak, hanem e területeken létesítsenek lengyel államot. A pártvezetőség — együtt a német és az osztrák párt vezetőivel — a pacifizmus jegyében kívánt erőteljesebb propagandát indítani az imperialista kormányok közötti kompromisszumos béke mellett. A központi hatalmak szociáldemokrata pártjainak vezetői „saját" imperialistáik önkéntes alkuszai-