Századok – 1965
Tanulmányok - Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (II. rész) 92
106 JEMNITZ JÁNOS A vezetőségen belül a nacionalista jobbszárny mindinkább megerősödött. Július 30-án a fentieken kívül még egy, még jellemzőbb tény bizonyítja, hogy a német szociáldemokrácia e napon tört meg, s adta fel, mintegy előre, a háborúval szembeni ellenállás igényét. Mindez egy Stampfer nevű szociáldemokrata újságíró cikkével volt kapcsolatos.154 Mint Scheidemann leírja, július 30-án az ő szobájában ülésezett a pártvezetőség, mikor a Vorwartsből telefonhívás érkezett, miszerint nem tudnak dönteni Stampfer cikke ügyében, aki azt hangoztatta, hogy amíg a háború nem kezdődött el, addig a szociáldemokrata párt természetesen a béke mellett áll, de mihelyt a háború kitör, a német proletariátus is azon lesz, hogy a háborút megnyerjék. Mikor e cikkről H. Haase, a párt elnöke tudomást szerzett, felháborodottan tiltakozott a leközlés ellen. P. Scheidemann viszont megjegyezte, hogy a pártvezetőség többsége osztotta Stampfer felfogását, aki ezt tudta is.155 így történhetett, hogy a cikk több helyi szocialista lapban megjelent, noha a párt hivatalos központi lapja, a Vorwärts másnap is ezzel ellentétes, harcosabb szellemű cikkeket közölt. A pártvezetőség hangulatával furcsa kontrasztjelenséget alkot az' ezen a napon megjelenő (de néhány nappal előbb írt) Neue Zeit utolsó háborúelőtti száma. A vezércikket „Europa in Feuersgefahr" (Európa tűzveszélyben) H. Wendel még július 25-én írta, s így, bár veszélyre riasztott, a cikk mégis teljesen elévült, és súllyal a bécsi háborús kalandorok ellen irányult.156 Az időszerűséget csak a világháborúra való utalás, a szörnyű osztrák soviniszta hangulat érzékeltetése adja meg. A Neue Zeit nem mond véleményt a tekintetben, hogy az osztrák szocialisták mindent megtettek-e vagy sem, nem találunk itt sem dicséretet, sem megrovást. H. Wendel július 25-én már aggódott, de még reménykedett. Ui. bízottá francia szocialisták elszántságában, nyilván a német párt erejében, s végezetül az egész Internacionálé hatékonyságában. H. Wendel általános készenlétre sarkall és óv attól, hogy a népek a diplomaták békeszándékaiban bizakodjanak.157 E figyelmeztetés mindenesetre helyes volt, de roppant kevés és hiányos felkészítés e sorsdöntő órákban. A Neue Zeit utolsó számában sem tudta leküzdeni kettős félelmét: vagy elárulja az ügyet <és az Internacionálét, vagy meggondolatlanul provokálja a német munkásságot időelőtti fellépésre, amely a pártot tönkretenné. E kettős nyomás hallgataggá, szófukarrá tette, s ezért nem tett kísérletet arra, hogy körvonalazza, mit is jelent ez a készenlét, milyen akciókra kell a német munkásságnak és az Internacionálénak felkészülnie. Igazságtalanság lenne, ha a tanácstalanságot és gondolatszegénységet csak a Neue Zeitnek rónánk fel. A Leipziger például július 30-án igen részletesen ismerteti a lipcsei, a francia és olasz béketüntetéseket, aláhúzza, hogy ezek szólaltatták meg a nép igazi hangját, de emellett továbbra is jeleznie kell a soviniszta hangulat erősödését, a mozgósítási híreket, ami ellen csakúgy nem tud új ellenszert megjelölni, mint a Neue Zeit. Másnap a Leipziger már nagyon komor, sötét jövőre enged következtetni. Hírül adja az orosz mozgósítást és a német kivételes állapot bejelentését. A háború ellen ezúttal sem tud biztatót mondani, félreérthetetlenül leszámoltak az elkerülhetetlennel. Ami a baloldal dicséretére válik, ez a sovinizmus és „orosz-154 Megjegyzendő, liogy Stampfer később, 1919 — 1933 között a Vorwärts főszerkesztője lett. 155 P. Scheidemann: Memoiren . . . 239 — 242. 1. 156 Die Neue Zeit, 1914 júl. 31. 793. 1. 167 Uo. 795 — 796. 1.
