Századok – 1965
Tanulmányok - Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (II. rész) 92
104 JEMNITZ JÁNOS A német tájékoztató után az angolok emelkedtek szólásra. K. Hardie és B. Glaiser kitartott a régebbi ILP platform, az általános sztrájk szorgalmazása mellett. De K. Hardiera is nagy befolyással volt V. Adler pesszimizmusa. Egyes krónikások szerint K. Hardie azt mondta társainak : ,,azt hiszem, Adler már tudja, hogy az osztrákok már indulóban vannak" (are on the march).143 A baljós jelek s hangulat ellenére az angolok optimisták maradtak. K. Hardie támogatására az olasz párt nevében ezután A. Balabanova szólalt fel az általános sztrájk gondolata mellett. Önéletrajzában megírta, hogy Guesde és Adler szónoklata közben úgy néztek rá, „mintha megörült volna".144 Guesde sietve megismételte, hogy az általános sztrájk a leghaladottabb, legdemokratikusabb országot tenné tönkre. Balabanova szerint a Végrehajtó Bizottság többi tagja nem is nagyon figyelt az ő szavaira. Végül is a Végrehajtó Bizottság csak azt a határozatot hozta, hogy mindenütt fokozott energiával folytassák a béketüntetéseket. Ezenkívül Jaurès és R. Luxemburg javaslatára az Iroda az Internacionálé már előkészített kongresszusát Bécsből Párizsba tervezte egybehívni, aminek időpontját a lehető leghamarább kívánták rögzíteni. A határozat végezetül hangsúlyozta, hogy a német és francia pártnak oda kell hatni, hogy kormányaik mérséklőleg befolyásolják osztrák és orosz szövetségeseiket, majd elismeréssel adóztak az orosz proletariátusnak hősies erőfeszítéséért.145 Ugyanaznap Brüsszelben nagygyűlést tartottak, amelyen Vandervelde elnökölt, s felszólalt Haase, Morgari, K. Hardie, Rubanovics, Troelstra és Jaurès. A legnagyobb hatást Jaurès szónoklata váltotta ki. Haase beszédében azt hangsúlyozta, hogy Ausztria a maga felelősségére kezdett háborút, mert hiába számít Németországra, a német munkásosztály akkor is semlegességet követel, ha Oroszország megtámadná a Monarchiát. A francia proletariátus úgy gondolkodik mint a német. Vigyázzon a burzsoázia, mert lehet, hogy csak a szociális forradalmat siettetné, s itt utalta július 28-iki berlini tüntetésekre.146 Jaurès ugyancsak élesen ostorozta az osztrák és német kormány politikáját, majd hangszínben Haasetól eltérőleg azt magyarázta, hogy a francia szocialistáknak nem kell kormányukat támadni, minthogy az is a békét szeretné fenntartani. S kifejezte bizodalmát az angol—francia kormány békeközvetítő szándékait illetően. A francia szocialisták önálló feladata ott kezdődik, ha e közvetítés nem sikerül. Ugyanis akkor kell megakadályozniuk, hogy Franciaország Oroszország oldalán a titkos szerződések következtében háborúba sodródjék. A francia proletariátus támogatja a német szocialistákat azon igyekezetükben, hogy mérsékeljék az osztrák kormányt. Külön elismeréssel szólt a német munkástömegek július 28-iki tüntetéséről, amivel nagy szolgálatot tettek a békének, s személyében meghajolt R. Luxemburg hősies antimilitarista példája előtt. Majd mégegyszer — nyilvános beszédben utoljára — Jaurès háború és az Internacionálé szereplésének sorsa Franciaországban dőlt és bukott el. Ennek bizonyítására Müller visszautasítását hozza fel (ami így nem igaz — lásd a 107 — 111. oldalt), s egy olyan hipotézist állít fel, hogy ha Jaurès életben marad, akkor minden másképpen történhetett volna. (V. Adler: Aufsätze . . . IX. köt. 104 — 106. 1.) 143 J. Cockburn : The hungry heart. A romantic biography of J. К. Hardie. London. 1956. 267. 1. 111 A. Balabanova: i. m. 132 — 133. 1. 146С. Grünberg: i. m. 33. 1. 146 Uo. 34. 1.
