Századok – 1965

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 993

FOLYÓIRATSZEMLE 1001 nacionálé főtitkárának, G. M. Dimitrovnak a levélváltását a Lengyel munkáspárt vezetőségével 1942— 1943-ból (109 —125.1.), ezek nagyrészt beszámolók a lengyel ellenállási mozgalom eredményeiről. — A. D. EPSTEIN: AZ új- és legújabb kori történeti általános előadások (125—127. 1.) címen hozzászól az egyetemi előadások körül folyó vitához: úgy véli, az egyetemi előadásoknak csak néhány fontos kérdéssel kell foglalkozniok, nem az egész anyagot előadniok, s rá kell mutatniok a még megoldatlan, vitás kérdésekre (ilyen például a polgári forradalom hiánya számos ország történetében, s ennek káros következményei a további fejlődés során). Az újfajta előadásokra való felkészülés természetesen az eddiginél nagyobb erőfeszítéseket kíván az előadóktól. — L. A. ZAK áttekintést ad az NDK-ban megjelent újabb történeti munkákról, amelyek a napóleoni elnyomás elleni német szabadságharccal foglalkoztak a 100. évforduló alkalmából (134—139. 1.), e hangsúlyozza, hogy a nagyszámú eredmény mellett még nincs kellően feltárva a nemzeti szabadságharc összefüggése az antifeudális harccal. 1964. 6. sz. — VICTOR JOANNES, A Francia Kommunista PártKözponti Bizottságának tagja: A munkásosztály és a Francia Kommunista Párt harca az országnak a fasiszta megszállók alól való felszabadításáért (3 — II. 1.) általános áttekintést ad, hangsúlyozza, hogy a francia munkásosztály patriotizmusa már 1939 előtt is megmutatkozott, ennek ellenére a „furcsa háború" idején éles kommunista-ellenes hajszát folytattak, s a kommunisták hazátlanságáról beszéltek. Amikor De Gaulle még nem kívánta a harcot az országban, az összeomlás után, a kommunista párt már nemzeti egységről beszélt, a megszállókkal szemben a munkások osztályköveteléseit vetette fel, s nagy figyelemmel kísérte az első partizáncsapatok megalakulását. A legnagyobb, a párt által szervezett munkásmegmozdulás az északi vidéken 1940. máj. 26.—jún. 9. közt lezajlott nagy sztrájk volt, 100 000 részvevővel. A Szovjetunió elleni támadás megindulása után a párt felhívta a lakosságot szabotázscselekmónyekre, partizáncsapatok alakítására, 1943 tavaszán már a nemzeti felkelés előkészítésére szólította fel a franciákat. A párt közvetített a De Gaulle és Giraud közt kitört vitában, s így vált lehetővé végül az ideiglenes francia kormány megalakulása. 1944 nyarán a harcokban félmillió francia vett részt. — I. I. MiGAXOV: A munkásosztály és az Angol Kommunista Párt harca a szuezi kaland ellen (12 — 26. 1.) részletesen ismerteti a párt harcát, sajtómegnyilvánulásait, a párt szervezte tüntetéseket, gyűléseket. Ugy látja, éppen a szuezi beavatkozás megszüntetése bizonyította be, hogy korunkban a háború elkerülhetővé vált. Rámutat arra, hogy az angol Munkáspárt eleinte támogatta a kormány politikáját, s csak a tömegek nyomására volt kénytelen szembefordulni vele. —V. N. TOPORIN: A népi demokratikus állam létrejötte és fejlődése Csehszlovákiában 1945—1948 (27 — 38. 1.) a szocialista forradalomra való átmenet előzményeit többek között abban látja, hogy a burzsoá államapparátust részben már régebben, a második világháború előtt vagy alatt felszámolták a német megszállók. A Szlovák Nemzeti Felkelés ós az 1945 májusi Prágai Felkelés forradalmi eseményei túlmutattak a burzsoá-demokratikus rendszer egyszerű továbbfolytatásán. A haladó pártokat tömörítő Nemzeti Front tevékenysége is lényeges volt. A kommunista párt már 1945-től kezdve a szocialista forradalomra való fokozatos áttérésért harcolt, ennek lépései voltak a földreform, a közélet demokratizálása, a bányászat és a vezető iparágak államosítása. így vált lehetővé, hogy 1948 februárjában a végleges fordulat békés úton következzék be. — V. G. FJODOROV: Finnország és az imperialista hatalmak a második világháború előestéjén (39 — 54. 1.) az előzményeket vizsgálva arra utal, hogy az 1930-as években egyre fokozódott az országban a németek iránti rokonszenv, 1935-től pedig nyomon kíséri a németek gazdasági és politikai behatolását. Ugyanakkor a vezető körök Angliával és az Egyesült AllamokkaHs tartottak fenn kapcsolatokat. A finn uralkodó osztály háborús politikájával csak a Finn Kommunista Párt szállt szembe. 1939 márciusában a szovjet kormány javaslatot tett néhány sziget bérbevételére, de a finn kormány elutasította a tervet. Amikor az év októberében, az egyre fenyegetőbb német veszéllyel szemben a Szovjetunió újabb ajánlattal fordult Finnországhoz, s nagylelkű területi cserével akarta biztosítani Leningrádot, a finnek Anglia és Franciaország bíztatására inkább a háborút vállalták. Megfontolt és bölcs politikával ezt az összecsapást el lehetett volna hárítani. A vesztett háború után Finnország teljesen a németek oldalára sodródott. — A. A. JAZIKOVA: A diplomáciai kapcsolatok félvétele a Szovjetunió és Románia között 1931-ben (64 — 71. 1.) bebizonyítja, hogy a román kormányzat 1917 óta ellenséges álláspontra helyezkedett a szovjet állammal szemben. Az 1934-es lépésre egyrészt a kisantant többi tagjának az állásfoglalása késztettei Romániát, másrészt a belső forradalmi mozgalom kényszerítette ki. Valamenny párt helyeselte ezt a lépést, kivéve a fasisz-'