Századok – 1965
Tanulmányok - Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (II. rész) 92
A BÉKE XJTOLSÓ HÓNAPJA ÉS AZ INTERNACIONÁLÉ ÖSSZEOMLÁSA 93 tott, amit az ország népe negyvennyolc óra óta reszketve félt, az íme valósággá lett: elszabadultak a háború fúriái ! Megindult a háború, megindult a lavina egyelőre csak Szerbia ellen, de ki tudja hol áll meg, ki merészeli megjósolni, hogy mekkorára növekszik. . ,"9 7 Eddig a ténymegállapítás. Nyomban ezután a Népszava kettős és rendkívül fontos értékelést közöl. Részint megállapítja: „A háború katasztrófája immár reánk szakadt. Ma már semmit sem tehetünk a megakadályozására." Ami a tényleges fegyverletételt jelentette. Másrészt viszont fenntartotta elvi szembenállását: „A magyar szociáldemokrácia a háborús veszedelem első pillanatától kezdve a leghatározottabban tiltakozott minden háborús uszítás ellen. A válság első percétől kezdve leplezés nélkül felfedtük mindazokat a titkos és nyílt rugókat, amik háborúig hajszolták a Monarchiát."9 8 A történelmileg fontos vezércikkben úgyszólván végig kísérhetjük a cikkíró — s a szerkesztőség? — vergődését, amelynek során hol tehetetlenségét bizonyítja, s ezzel együtt nyugalomra inti a szervezett munkásokat, hol elvi szembenállását kívánja mincl mélyebben az emberek agyába vésni. „Ez a háború magával hozza a kivételes törvénykezés egész súlyát és az ágyúk szavával és a szuronyok erejével szemben el kell most némulnia egyelőre minden kritikának."99 Ma — a cikkíró szerint — a szocialisták nem tehetnek mást, mint hogy az események krónikásai legyenek, de hozzáfűzi, hogy amikor üt az óra, akkor „rettenthetetlen igazságot" fognak szolgáltatni. S a proletariátus fegyvereinek, a sztrájknak, sőt a tollnak félretétele után a Népszava utoljára egyenesedik fel a háborús kormánnyal szemben: „Igaza van Tisza Istvánnak, amikor azt mondja, hogy a háborút kívánó sajtóval szemben az »egyetlen kivétel a szocialisták lapja«, amely szerinte ezzel a cselekedetével »ismét kizárta magát a nemzet polgári közösségéből és hazafias együttérzéséből«. Elismerjük, az egyetlen kivétel a szociáldemokrácia (eredetiben dülten szedve — J. J.). Elfogadjuk és büszkén viseljük ennek a ragyogó elszigeteltségnek minden terhét. Es épp oly nyugodtan és büszkén állítjuk, hogy ebben az elszigeteltségben velünk van érzésben és gondolatban az egész civilizált világ proletársága."100 A vezércikk ezután Kautsky bázeli cikkeinek példájára felsorolja Bebel és Liebknecht 1870-es, Szakaszov és Lapcsevics 1912-es hősies, internacionalista 97 Népszava, 1914. júl. 26. 98 Uo. 99 Ez nem tekinthető merő frázisnak. A Leipziger Volkszeitung július 29-i számában már mint befejezett tényt említi, hogy Ausztriában bevezették az előzetes cenzúrát. 100 Népszava, 1914. júl. 26. — A Népszavának minden bizonnyal igaza volt, amikor a magyar politikai polgári pártokról írt. De kérdéses, hogy ebbe minden hazai politikus beleérthető-e. Mindenesetre tény, hogy az akkor az Egyesült Államokban propaganda úton levő Károlyi Mihály felfogása eltért az itthoni függetlenségi politikusokétól. Kilenc évvel később megjelent önéletrajzában így emlékezik vissza ezekre a napokra: „Csak az ultimátum volt rnég a kezemben. De ha nem is ismertem úgy, ahogy ma ismerjük 1914 júliusának titkos történetét, ismertem a Monarchia Balkán-politikájának utolsó éveit, a balfogások e sorozatát. Még Lorrain városába mentem el, és ott beszéltem Amerikában utoljára. Felvilágosítottam a lorraini magyarokat, hogy a Monarchiának Szerbiával való konfliktusa nem önmagában ítélendő meg és nem maradhat elszigetelt konfliktus. Végzetes Balkáni politikánk következménye ez, amely a Balkán népeit, különösen a szerbeket ellenségeinkké tette." (Károlyi Mihály: Egy egész világ ellen. München. 1923. 11,3. 1.) Károlyi megjegyzi, hogy beszédének híre augusztus 30-án érkezett Pestre, s itt hatalmas vihart váltott ki. Jóakaró barátai a beszédet rágalomnak minősítették, annyira elragadta már őket a sovinizmus árja. Károlyi Mihály a polgári politikusok közül ekkor már valóban kivétel volt.
