Századok – 1965

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 993

994 FOLYÓI1ÍATSZEMLE (városban 2,6%), a szövetkezetié 32,1% (városban 4,7%). 1923. január 1-én falun a szövetkezeti kereskedelem aránya még csak 15,9%-ot tett ki. Egyes fogyasztási cikkeket tekintve még szembetűnőbb az állami és szövetkezeti kereskedelem előretörése, a magánkereskedelem olyan cikkek forgalmába szorult vissza, ahol még nem sikerült az áruforgalmat megszervezni. — I. F. GINGYIN: AZ államkapitalizmus Oroszországban a monopóliumok előtti korszakban (72 -95. 1.) címén túlmenően egyetemes 'történeti összehasonlító alapon veti fel az államkapitalizmus kérdését. Elmélete szerint a kapitalista fejlődésnek valamennyi szakaszában megtalálható, s különbözik a mai állammonopolista kapitalizmustól, amely az államkapitalizmusnak már túlérett, halódó formáját képviseli. Az államkapitalizmus a kapitalizmus kifejlődési szakaszában haladó jelenség, a polgári forradalmak után általában elveszti ezt a szerepét. Az államkapitalizmusnak különböző megnyilvánulásait sorolja fel a szerző: amikor az állam maga a vállalkozó, mert egyének még nem elég erősek ahhoz, hogy tőkés üzemeket hozzanak létre (esetleg később az állami vállalatot átadják magánosoknak). Ezek az állami üzemek tőkés profitot hoznak az államnak. De ide tartozik az egyéb állami javak problematikája is (a hadsereg felszerelése, a középületek, iskolák, kórházak), ezek nem hoznak tőkés profitot, de a szükségleteik ellátására szolgáló állami rendelésekkel az állam mégis jelentős mértékben közvetlenül beavatkozik a gazdasági életbe. Ugyanilyen államkapitalista beavatkozás a magánosoknak adott államsegély stb. Az államkapitalizmus tehát a gazdaságpolitika egyik eszköze, a nyugat-európai fejlődésben a kapitalizmus kifejlődése idején, tehát a polgári forradalom előtti korszakban, az egész gazdaságpolitika azonos az államkapitalista beavatkozással, később már nem, Oroszországban viszont éppen 1861 után is ilyen jellegű az államkapitalizmus. Az államkapitalizmus fejlődésében Gingyin három szakaszt különböztet meg: a polgári átalakulásig, a polgári forradalomtól a monopóliumok koráig, és az állammonopolista kapitalizmus korszakát (ezt a harmadikat már nem tárgyalja). Nyugat-Európában az első szakasz fő jellemvonása az aktív állami beavatkozás. Ez Oroszországban is megvan 1861 előtt, a fő célja a gazdaságpolitikának Oroszországban mégis a feudális. munkaerő biztosítása volt, a teljesen tőkés vállalkozást (amilyen a kereskedői manufaktúra vagy a paraszti háziipar volt) a kormányzat nem is támogatta. Ennek megfelelően a nyugati fejlődéstől eltérően Oroszországban a polgári átalakulás előtt az államkapitalizmus nem a kapitalizmus, hanem a feudalizmus megerősödésére vezetett. A második szakaszban, a polgári forradalmak, ill. a polgári átalakulás utáni időszakban a fejlődés útja a nyugateurópai országokban és Oroszországban (s hozzá hasonlóan Japánban) eltérő. Nyugaton az állami beavatkozás jelentős mértékben meggyengül, az államhatalom inkább csak általános jellegű intézkedésekkel (a közlekedési hálózat fejlesztése, a pénzforgalom szabályozása) hat a gazdasági életre. Oroszországban ezzel szemben az államkapitalizmus csak 1861 után kezdi a kapitalizmust fejlesztő, haladó szerepét játszani. Az oroszországi államkapitalizmus fejlődésében a szerző három szakaszt különböztet meg: az 1860 — 80-as évek a kialakulás korszakát jelentik, az 1890—1900-as évek a tetőpontot. 1905 után mennyiségi változás már nem következik be, ekkorra itt is elveszti haladó jellegét. Az állam kénytelen voll 1861 után ilyen gazdaságpolitikát folytatni, mert a feudális maradványok súlya miatt egyébként a kapitalista fejlődés megakadt volna. 1861 után az orosz államvagyon teljes egészében államkapitalista vagyonná változott. Az állam ezen túlmenően új iparvállalatokat, bankokat hozott létre. A második szakaszban mutatkozik meg a legerősebben az orosz gazdaságpolitika fő célja, az ország iparosítása (a tőkés válságok idején csak a meglevő ipari kapacitás védelfne ós fenntartása a cél). Az 1900—1903-as gazdasági válság megmutatta az iparosítás politikájának a csőd jót: az iparosítás államkapitalista érdeke ugyanis általában háttérbe szorult egy általánosabb gazdaságpolitikai érdek mögött, ez pedig a feudális maradványok fenntartása volt, az egykori feudális uralkodó osztály védelme. így persze az orosz államkapitalizmus csak részben tudta feladatát ellátni, a kapitalizmust fejleszteni, s kifejezője volt annak a szövetségnek, amelyet a cárizmus és a földesurak kötöttek a nagyburzsoáziával. A mai új államokban megmutatkozó államkapitalizmus ismét más jellegű, antifeudális és antiimperialista. — A. M. MIRKIND: AZ I. Internacionálé 100. évfordulója és a nyugatnémetországi szociáldemokrácia (96 —104. 1.) megvizsgálja a nyugat-német szocialisták állásfoglalását, s megállapítja, hogy egyesek teljesen tagadni akarják anémet szociál -demokrácia és a marxista elmélet kapcsolatát (s éppenséggel polgári részről mutatnak rá arra, hogy ez a kapcsolat igenis megvolt), mások korlátozott mértékben hajlandók elismerni ezt a kapcsolatot, mindkét esetben persze azzal a célzattal, hogy forradalmi hagyományainak tagadá-