Századok – 1964
Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943
'972 MOLNÁR ERIK zsoázia határozatlan és félénk magatartásán gyakorolt. Marx kritikája főleg a porosz és a frankfurti nemzetgyűlés burzsoá többsége ellen irányult, különösen a baloldal ellen, amelynek magatartása döntő lehetett, míg a szélsőbalt, vagy a radikális demokratákat, akikkel a kommunisták közvetlenül együttműködtek, a kritika a lehetőségig kímélte. A NRHZ kezdettől fogva, már 1848. június 1-i legelső számában, megtámadta a frankfurti demokrata baloldal parlamenti kretenizmusát. Pár nap múlva figyelmeztette a frankfurti nemzetgyűlést, hogy a legkitűnőbb alkotmány napirendre tűzéséből sincs semmiféle haszon, ha közben a kormányok napirendre tűzik a szuronyokat. A szuronyokkal szemben a nemzetgyűlésnek, írta a NRHZ, a népre kell támaszkodnia és diktátori módon kell fellépnie a reakciós kormányokkal szemben. Szeptember 14-én Marx elvileg is megfogalmazta — a nagy francia forradalom tanulságai alapján — a diktatúra gondolatát: „Forradalom után minden ideiglenes államberendezkedés diktatúrát, mégpedig erélyes diktatúrát követel. Kezdettől fogva éppen azt vetettük Camphausen szemére, hogy nem lépett fel diktatórikusán, hogy nem törte össze és nem távolította el azonnal a régi intézmények maradványait. így azután, míg Camphausen úr alkotmányos ábrándokban ringatta magát, a legyőzött párt megerősítette állásait a bürokráciában és a hadseregben."43 Amikor a berlini nép június 14-én megrohanta az arzenált, hogy felfegyverkezzék és a felkelés mégfelelő vezetés hiányában összeomlott, a NRHZ a tömegeknek ezt az akcióját az esedékes második forradalom, a demokratikus forradalom első villámának tekintette. A felkelés kudarcáért a berlini nemzetgyűlésnek a középtől a szélső szárnyig terjedő baloldalát tette felelőssé, amely gyávaságból nem állott a mozgalom élére.4 4 A szeptemberi porosz kormányválságban azután, amikor úgy látszott, hogy a burzsoá nemzetgyűlés és a feudális porosz reakció között kenyértörésre kerül a sor, Marx újabb lehetőséget látott a forradalom tovább lendítésére. Ekkor írt cikkeiben a fejlődés két lehetséges irányával számolt. Az egyik: a feudális katonai diktatúra bevezetése, a nemzetgyűlés feloszlatása, a gyülekezési jog elnyomása, a sajtó béklyóba verése, a választójog cenzushoz kötése. A másik megoldás az lehetett, hogy a nemzetgyűlés, mint a népszuverenitás birtokosa, forradalmi konventté alakul át, a kormány élére Waldecket állítja, és az új kormány megszervezi a felkelést a feudális porosz hatalom ellen, majd megindítja a háborút Oroszország ellen is. Marx természetesen az utóbbi megoldás mellett foglalt állást. Azzal persze tisztában volt, hogy a burzsoá nemzetgyűlés önmagától nem szánja rá magát a forradalmi fellépésre. De azt remélte, hogy a nép és különösen a demokrata párt, rákényszeríti a nemzetgyűlést a forradalmi útra,45 Marx a demokrata pártban ezúttal is csalódott. A porosz demokraták nem szánták el magukat a forradalmi cselekvésre, ahogy szeptember 18-án a frankfurti baloldal is passzív maradt. Az NRHZ-nek a frankfurti felkeléssel 43 Lásd a Neue Rheinische Zeitung 1848. jún. 1, 7. és szept. 14-i számaiban A demokrata párt, A radikális-demokrata párt és a frankfurti baloldal programja, Válság és ellenforradalom című cikkeket uo. 119 —121, 122 —126. és 444. 1. 44 Lásd a Neue Rheinische Zeitung 1848. júl. 18. és 20-i számában A június 15-i egyezkedő ülés és A június 17-i egyezkedő ülés című cikkeket. Uo. 177. és 178 —183. 1. 45 Lásd Neue Rheinische Zeitung 1848. szept. 13 —14. Válság és ellenforradalom, uo. 440-447.1.
