Századok – 1964

Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943

'964 MOLNÁR ERIK célt szolgálták. Az osztrák képviselőkön kívül, akik között demokraták is voltak, ehhez a párthoz csatlakozott a demokrata bal és szélsőbal is, amely a német nemzeti egységet demokratikus formában és az osztrák állairtiság megszüntetése útján szerette volna megvalósítani. A „kisnémet" vagy porosz párt a német birodalmat ténylegesen Ausztria kizárásával és Poroszország hegemóniája alatt képzelte el. Ennek a pártnak zömét a német liberális burzsoázia képviselői alkották, akik az osztrák forradalom bukása után legalább a többi német állam polgári egységét akarták megteremteni. Végül ehhez a párthoz csatlakozott a demokrata baloldal is, annak fejében, hogy a liberálisok megígérték az általános választójogot és az uralkodó vétójogának korlátozását. A két párt közül a kisnémet párt kerekedett felül. Az osztrák Schmerling 1848. december 17-én lemondott a birodalmi minisztérium elnökségéről, és helyébe a kisnémet párt vezérszónoka-, a hesseni burzsoá-liberáhs Gagern báró lépett. A vita néhány hónapig még elhúzódott, míg végül is a nemzetgyűlés elfogadta az 1849. március 29-én közzétett birodalmi alkotmányt, amely formálisan Német-Ausztriára (és Csehországra) is kiterjedt. (Időközben az 1849. március 4-én kihirdetett osztrák alkotmány, amely az egész Habsburgbirodalomra kiterjedt, az osztrák tartományokat ténylegesen elszakította a német birodalomtól.) Az alkotmány értelmében az egyes német államok fennmaradtak, de a legfőbb törvényhozó hatalom a birodalmi szervekre szállott át, melyek az egyes államok haderejével is rendelkeztek. A központi szervek közül az alsóházat általános, titkos, egyenlő, de közvetett választójoggal választották volna, a felsőház az egyes államok képviselőiből állott, az örökletes császárt, aki felelős minisztérium útján kormányzott, felfüggesztő vétójog illette meg. Az alkotmány kimondotta a polgári jogegyenlőséget és biztosította a sajtószabadságot, meg az egyesülési-gyülekezési jogot. Demokratikus rendelkezéseit a baloldal vívta ki, melynek támogatására a kisnémet párt liberális törzse rá volt utalva. A feudális szolgáltatások rendezését az alkotmány a földesurak és a parasztok megegyezésére bízta. A nemzetgyűlés IV. Frigyes Vilmos porosz királyt választotta meg német császárnak. Egy sor kisebb német állam kormánya , és néhány a nagyobb államok kamarái közül is, köztük a porosz képviselőház, elismerték a birodalmi alkotmányt. De a porosz király végül is (április 28.) megtagadta az alkotmány elismerését és visszautasította a császári koronát, amelyet nem volt hajlandó „forradalmi intézmény" kezéből elfogadni. Közben a nemzetgyűlés összetétele megváltozott. Előbb az osztrák képviselők léptek ki az alkotmány osztrákellenes iránya miatt, majd azután, hogy a porosz király szembefordult az alkotmánnyal, a konzervatívabb elemek hagyták el a nemzetgyűlést. A nemzetgyűlés azután, illetve a demokrata baloldalból és a hozzácsatlakozott liberálisokból álló új többség, május 4-én, ujjat húzva a porosz királlyal, felszólította a népet és a kormányokat, hogy léptessék életbe a birodalmi alkotmányt. A felhívásra az ország különböző részein alkotmányvédő felkelések törtek ki. De a nemzetgyűlés nem állott élére a felkeléseknek és nem fogta össze a megújuló forradalmi mozgalmat. Vogt, a baloldal vezetője, Nürnbergben meg is akadályozta a felkelést. A céltudatos forradalmi cselekvés helyett a nemzetgyűlés János főherceget, a birodalmi kormányzót akarta rávenni arra, hogy lépjen fel az alkotmány védelmében a brutális porosz kormány ellen. így a mozgalom helyi jellegű akciókban forgácsolódott szét.