Századok – 1964
Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943
A MARXIZMUS SZÖVETSÉGI POLITIKÁJA 965> Május folyamán a felkelésektől megrémült liberális képviselők is lemondottak mandátumukról. A nemzetgyűlés most már a demokrata baloldalra, mintegy 100 képviselőre zsugorodott össze. El kellett hagynia Frankfurtot is, ahol a porosz csapatok fenyegették, és székhelyét Stuttgartba helyezte át. Itt azután eljutott odáig, hogy forradalmi ízű, de papíron maradt intézkedéseket hozzon. Nemcsak János főherceget tette le, hanem birodalmi régenstanácsot választott (ennek tagjai közt újból találkozunk Karl Vogttal), amely hadsereg felállítását határozta el. De a régenstanács sem gondolt arra, hogy a népet fegyverbe szólítsa. Ehelyett a nemzetgyűléssel ellenségesen szembenálló kormányokhoz fordult, melyek a papiros alkotmány értelmében alá voltak rendelve a nemzetgyűlésnek, és ezeket kérte fel, hogy sorozás útján bocsássák rendelkezésére a kívánt hadsereget. A felhívás persze eredménytelen maradt. A nemzetgyűlés működésének végül is a württembergi kormány vetett véget, amely katonai erővel akadályozta meg a nemzetgyűlés ülésezését. A régenstanács ekkor a badeni felkelők közé költözött. További útja innen már a svájci emigrációba vezetett. A felkelések, amelyek a nemzetgyűlés május 4-iki felhívását követték, valójában nem a birodalmi alkotmányt akarták megvédeni. Természetes, hogy a felkelt tömegek nem a feudális porosz király császári méltóságáért harcoltak. A felkeléseknek demokratikus jellegük volt. A felkelők a népszuverenitásért szálltak síkra, amelynek a birodalmi alkotmány korcs formájában is kifejezése volt. Soraik a kispolgárság legbátrabb elemei, a szegényebb parasztok és falusi napszámosok, meg a városi munkások közül kerültek ki. Vezetőik kispolgári demokraták voltak, akikhez itt-ott néhány liberális burzsoá csatlakozott. Maga a burzsoázia azonban nem ment tovább annál, hogy egyes helyeken tüntetést rendezett a birodalmi alkotmány mellett. Drezdában a felkelésre, amelyet a demokratikus klubok kezdeményeztek, még a nemzetgyűlés felhívása előtt, május 3-án sor került. Ideiglenes kormány alakult, amelyben liberálisok, kispolgári demokraták és „szocialista demokraták" vettek részt, A barrikádokon ipari és falusi munkások, bányászok és kézművesek harcoltak, míg a polgárőrség passzivitásba vonult. A felkelők katonai parancsnoka a Kommunisták Szövetségéhez tartozó Born volt. Vezető szerepe volt a harcokban Bakunyinnak is. (Mint ismeretes, Richard Wagner is a felkelők között volt.) A felkelést a szász kormánycsapatok négy napi harc után porosz segítséggel tudták csak leverni. Ugyanazon a napon, május 9-én. amikor a drezdai felkelést elnyomták, a rajnavidéki városokban került sor felkelésekre. Ezeknek közvetlen előzménye az volt, hogy május 8-án a rajnavidéki községi, illetve városi tanácsok burzsoá küldöttei kongresszusra ültek össze Kölnben, amely felírt a frankfurti nemzetgyűléshez, hogy szervezze meg a birodalmi alkotmány védelmét. Erre törtek ki a felkelések, amelyeket egyébként rövid idő alatt itt is elnyomtak. A rajnai felkelések közül az elberfeldivel érdemes közelebbről foglalkozni, egyrészt jellegzetes lefolyása miatt, másrészt, mert ebben a felkelésben Engels is szerepet játszott. Elberfeldben május 9-én a munkások, de ezeknek is csak a leghaladottabb elemei keltek fel. A széles munkástömeg, amelyet nem érdekelt a politikai mozgalom, passzív maradt. A felkelés vezetésére közbiztonsági bizottság alakult kispolgári értelmiségi elemekből. A burzsoázia, a nagykereskedők, gyárosok egyrésze kezdetben anyagilag támogatta a mozgalmat, Engels május 11-én érkezett a városba, 500 solingeni munkás élén, akik az ottani arzenál
