Századok – 1964
Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943
A MARXIZMUS SZÖVETSÉGI POLITIKÁJA 963> értelmében a két hercegség kormányzását átadták a porosz és a dán király megbizottainak. Erre a nemzetgyűlés szeptember 5-én megtagadta a fegyverszünet elismerését. Azonban megijedt a bekövetkezhető bonyodalmaktól, és szeptember 16-án, csekély szótöbbséggel, újabb határozatot hozott, amely-Ivei mégis hozzájárult a fegyverszünethez. Másnap, szeptember 17-én, a demokratikus szervezetek kezdeményezésére Frankfurtban népgyűlést tartottak, amely, a sértett nemzeti érdekek nevében, a fegyverszünetet megszavazó nemzetgyűlési többséget a német nép, szabadság és becsület árulójának nyilvánította. De amikor a frankfurti kézművesek, kereskedők, legények, munkások és a környék parasztjai szeptember 18-án vörös zászlók alatt felkeltek az árulónak nyilvánított nemzetgyűlési többség ellen és barrikádokat emeltek, se a nemzetgyűlés demokrata baloldala, amelyet Blum tartott vissza a forradalmi cselekvéstől, se a szélsőbal nem állott a felkelés élére. A cserbenhagyott felkelést azután a porosz csapatok a frankfurti nyárspolgárok rokonszenvétől támogatva véres harc után leverték. A badeni demokratákat a tömegek csalódása a nemzetgyűlésben arra indította, hogv megismételjék áprilisi felkelésüket. Szeptember 22-én Struve vezetése alatt kikiáltották a német köztársaságot és ideiglenes kormányt alakítottak. Ezúttal a kormányproklamáció, okulva az áprilisi felkelés kudarcából, megszüntette a feudális terheket és ezek megváltását, az ellenforradalmi földbirtokosok, az egyház és az állam földjeit átadta a parasztoknak és progreszszív jövedelmi adórendszert vezetett be. De a kormánycsapatok pár nap alatt ezt a felkelést is elnyomták. A felkelések azzal a következménnyel jártak, hogy a nemzetgyűlés félbeszakította az alapjogok tárgyalását és áttért a birodalmi alkotmány megvitatására. A népi akciókkal szemben minél hamarább az alkotmányra akart támaszkodni. Ekkor azonban a másik oldalról érte a liberális burzsoáziát két hatalmas és többé jóvá nem tehető csapás. Október végén a feudális ellenforradalom a felkelt Bécsben aratott győzelmet, november elején pedig bekövetkezett a feudális reakció államcsínye a porosz országgyűlés ellen. A nemzetgyűlés kezdetben közvetíteni próbált a szembenálló felek között. Mind a birodalmi kormány, mind a nemzetgyűlés baloldala biztosokat küldött Bécsbe és Berlinbe. Berlinben szóba sem állottak a megbízottakkal, Bécsben pedig Windischgrátz kivégeztette a baloldal küldöttjét és vezetőjét, Robert Blumot, aki — mint Marx mondja — ezúttal plebejus ösztönére hallgatva felismerte, hogy a forradalom sorsát a fegyverek döntik el, és csatlakozott a bécsi felkelőkhöz, A nemzetgyűlés ünnepélyesen tiltakozott. Poroszországgal kapcsolatban csodálatát is kifejezte ,,az egész nép passzív, törvényes és egyhangú ellenállása iránt a brutális erőszakkal szemben". De a dolog ennyiben is maradt. Az osztrák és a porosz feudális erők győzelme után a frankfurti burzsoá nemzetgyűlés létét már csak az osztrák—porosz ellentét hosszabbította meg. Ez az ellentét az alkotmánytervezet vitájában is kifejezésre jutott. A vita mindinkább akörül forgott, hogy a német birodalom hegemóniája Ausztriát vagy Poroszországot illesse-e meg. A pártok is eszerint csoportosultak. A „nagynémet" vagy osztrák párt olyan német birodalmat akart, amely Poroszország mellett Ausztriát is magába foglalja. Közös jelszava az összes német egysége volt. Ez a párt zömében feudális, katholikus-klerikális és szeparatista elemekből állott, amelyek valójában a forradalom előtti Szövetségi Tanács helyreállítására törekedtek Ausztria hegemóniája alatt, vagy öntudatlanul ezt a
