Századok – 1964

Tanulmányok - Pamlényi Ervin: Molnár Erik történetírásáról 931

•936 PAMLÉNYI ERVIN megszilárdulása, a munkásmozgalom üldözésének, elnyomásának egyik mélypontján következett be. Ezzel, hogy Molnár Erik marxista—leninista, kommunista történetíró, ami az ő leglényegesebb, meghatározó vonása — sokat mondottunk, de talán még sem eleget. Pontosabban szólva csak azoknak eleget, akik azt hiszik, hogy a marxista—leninista történetírók valamennyien egyformák és tulajdonképpen csak választott tárgyuk különbözteti meg a sok, „egyformán szürke" munka szerzőit egymástól. Közelebbről, s nem ebből a lenéző, ellenséges szemszögből tekintve persze egészen másként áll a dolog: a közös világnézeti alap ellenére az alkotó marxizmus a történeti irányzatoknak sokféle fajtáját teszi lehetővé, sokféle egyéniséget bontakoztat ki. Molnár Erik korán és fő alkatelemeiben véglegesen kialakult, markáns történetírói profilja egyébként még a gyakorlatlan kéz számára is lehetővé teszi az ő marxista történetírása jellemző vonásainak megragadását. Aligha véletlen, hogy mindjárt első tanulmányai a francia forradalmi mozgalmak történetébe vezetnek, annak a népnek a körébe, ahol — Engels megjegyzése szerint — végsőkig harcolták az osztályharcokat. Mert Molnár Erik történetírásának is jellemző vonása az osztályharcról szóló marxi tanítás alapvető jelentőségének felismerése. Az osztályok történelmi küzdelmének vizsgálata egész munkásságában nyomon követhető; mint olyan sok kimagasló marxista történetírónak a történelmi folyamat teljes megértéséhez a kulcsot neki is az osztályharc marxi felfogása nyújtotta. Azonban az ő kezén ez nem vált vértelen sémává, nem mint a történelmi folyamat végső és egyetlen oka szerepel — mint a régi szociáldemokrata történetíróknál —, hanem csak mint következmény, mint megjelenési forma. ,,Mi pedig — írta később erre vonatkozólag — ha a történetet ugyan úgy írjuk meg, mint osztályharcok történetét, de az osztályharcot nem vezetjük vissza a gazdasági viszonyokra, a termelő erők fejlődésére és ezeknek a gazdasági viszonyokkal való összeütközésére, az ilyen történelem nem a marxista —leninista elméleten, hanem valamiféle voluntarista erőszak-elméleten fog alapulni." Az osztályharc törvényének következetes alkalmazása új utakat nyitott meg számára az ideológiák történetének kutatásában is. ,,. . . az emberek a politikában mindig az ámítás és az önámítás együgyű áldozatai voltak és lesznek, amíg meg nem tanulják azt, hogy akármely erkölcsi, vallási, politikai és szociális frázis és nyilatkozat, ígéret mögött felismerjék az egyik vagy másik osztály érdekeit . . ." írja Lenin. Molnár Erik írásain végigvonul a törekvés, a frázisok, nyilatkozatok, ígéretek mögött, az „ideológia" mögött a múltban és jelenben egyaránt felfedni a lényeget, az osztály érdeket, melyet kifejez; a saint-simonizmussal kapcsolatban éppúgy mint a szentistváni állameszmével, függetlenségi frázisokkal, nacionalista teóriákkal kapcsolatban éppúgy, mint a munkásarisztokrácia érdekeit szolgáló szociáldemokrata elméletekkel, vagy a népi irók harmadikutas ideológiájával kapcsolatban. Az ilyen ideológiai jelenségek leleplezése, osztályérdekekre való visszavezetése kétségkívül rendkívül fontos eszköz a munkásosztály, valamennyi dolgozó felvilágosítására. Másrészt azonban bizonyos, hogy ezeknek a hosszú időn, esetleg századokon át széles rétegek hen elter jedt téveszméknek a csupasz osztályérdekre való visszavezetése a felszabadulás előtt az uralkodó körökben, — megint ugyanebből az osztályérdekből kifolyóan , valóságos szentségtörésnek számított. De még a felszabadulás utáni társadalmunkban is — lévén az ilyen ideológiának mély és szerteágazó gyökérzete — nem volt ez hálás és népszerű feladat, hanem inkább olyan, amely termékeny vitán kívül