Századok – 1964

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 863

KRÓNIKA 865 ügykezelés egyik iratfajtájával foglalkozott. A távirat nagy távolságok leküzdésével szimultán cselekvést, az ügyek intézésében olyan folytonosságot tett lehetővé, amely addig csak az egy helyben folyó ügyintézésben volt elképzelhető. Azoknak az értesüléseknek, tényeknek írásos rögzítését is kívánatossá tette, amelyek rögzítésének csak úgy volt értelme, hogy azonnal tudottá váltak. A hírközlés tökéletesítése döntően befolyásolta nemcsak a társadalom hatalmi szervei érintkezési formáját, hanem az események alakulását is. A közvélemény formálódása is ezeken az újszerű csatornákon át nagyon meggyorsult. Szabó László muzeológus (Szolnok) hozzászólásában az agrárszocialista mozgalmakról beszélt. A századforduló előtti évtizedekben a szociáldemokráciával kapcsolatban álló agrárszocialista mozgalmak nagyon keveset tettek az imperialista háborúval szemben elfoglalt álláspontjuk propagálása érdekében, és így nem használták ki azt a jelentős tényezőt, hogy az ország agrárlakossága a szocialisztikus eszméket támogatta. Miután az agrárszocialista mozgalmak nem akadályozhatták meg a háború kitörését, azt a kérdést kell a régi szervezett munkások visszaemlékezései segítségével megvizsgálni, hogy mit tanított nekik a szociáldemokrata párt az imperialista hábortiról. A felszólaló eddigi, még kezdeti stádiumban levő gyűjtése azt bizonyítja, hogy az általános eszmék nagyon vékony csatornán jutottak el az agrárlakossághoz. így történhetett meg az, hogy a magukat szocialista eszmék híveinek mondott parasztok, agrárproletárok egy része is lelkesedéssel vonult a frontra. Szabó László százados az első világháború kezdeti időszakának és a marnei csatának kérdését vetette fel. Az első világháborúval foglalkozó irodalom Clausewitznak abból a tanításából kiindulva, hogy a háborúk kimenetele egy-két „döntő" csatától függ, a marnei csatát az első világháború további sorsát eldöntő eseménynek kiáltotta ki. A XIX. század elejétől kezdve a szembenálló felek arra törekedtek, hogy a háború kezdetén, néhány hét ül. hónap alatt döntő csapást mérjenek az ellenségre. Az első világháború előtti katonai teoretikusok a háború kezdeti időszakát nem vizsgálták jelentőségének megfelelően, s általában ezen a fogalmon a hivatalos hadüzenettől a csapatok szétbontakoztatásáig terjedő, tehát a háborút közvetlenül előkészítő időszakot értették. A kezdeti időszak meghatározásánál azonban nem ebből, hanem a szembenálló felek hadászati céljából kell kiindulni. A háború közelebbi hadászati cdja olyan hadászati előnyök megszerzése, amelyek birtokában biztosítható a végső győzelem mielőbbi kivívása. Ezeket az előnyöket olyan hadműveletek végrehajtásával lehet megszerezni, amelyek lehetővé teszik a kezdeményezés megragadását, az ellenség főerőinek szétverését, megsemmisítését, vezetésének (lezorganizálását, mozgósításának megakadályozását. Az első világháború kezdetén is a nyugati hadszíntéren az ún. „határmenti csaták" során mindkét fél a kezdeményezésért, az ellenséges főerők megsemmisítéséért küzdött. A küzdelem a németek győzelmével végződött, de a francia főerők megsemmisítése nem sikerült, s azok augusztus 25— 30. között vissza tudtak vonulni a Marne folyó mögé. „A közelebbi hadászati célt, a kezdeményezés tartós megragadását, az ellenfél főerőinek megsemmisítését tehát egyik fel sem tudta elérni, egyik sem tudott olyan sikeres hadműveleteket folytatni, amelyek megteremthették volna a háború rövid idő alatti győzelmes befejezésének feltételeit. Ezzel az első világháború kezdeti időszaka véget ért." Reszletesen ismertetve mindkét fél hadászati terveit, a felszólaló azt a következtetést vonta le, hogy „mind a franciák, mind a németek a lezajlott határmenti ütközeteket tartották döntő jelentőségűeknek és mindkét fél — ha nem is mondják ki — ezeket tekintette a háború egyik szakasza lezárásának. Ezután a franciák, elvesztve a kezdeményezést, képtelenek voltak visszavonulni, a németek, jóllehet a gyors győzelem feltételeit nem tudták megteremteni — a francia főerő megsemmisítése nem sikerült —, mégis már a végső győzelmet akarták az újabb hadműveletekkel elérni. Ennek megfelelően a jobbszárny hadseregeinek, az eddigi délnyugati irány helyett, dél, illetve délkelet felé kellett a támadást folytatni." Anémetekúj főhadműveleti főiránya lehetőséget adott a 6. francia hadseregnek, hogy szeptember 5-ón a főváros körzetéből ellencsapást mérjen az 1. német hadsereg szárnyába. Az ellencsapásból a szövetségesek sikeres ellentámadása, a „marnei csata" fejlődött ki, s a németek kénytelenek voltak szeptember 9-én megkezdeni a visszavonulást. A marnei csatát ennek ellenére sem tarthat juk „döntő"-nek, mert egyrészt a német főerők érintetlenek maradtak, másrészt az állás-háború nem a marnei csata eredményeként, hanem törvényszerűen alakult ki a haditechnika új eszközei és a régi hadviselési mód közötti ellentmondás eredményeként. „Aszövetségesek marnei ellentámadása tehát a kedvező hadászati helyzet, a lehetőségek gyors felismerése következtében végrehajtott sikeres hadművelet volt, de ennél nem több. Legjelentősebb eredménye, hogy megtörte a német hadsereg verhetétlenségének hitét ós súlyosan megtépázta a német hadművészet tekintélyét." — Befejezésül a középiskolás tankönyvnek a sommei csatával foglalkozó megállapítását vitatta.