Századok – 1964

Krónika - Révész Imre köszöntése 862

KRÓNIKA Révész Imre köszöntése Révész Imre akadémikus, ny. egyetemi tanár, francia és svájci egyetemek díszdoktora, történettudományunk kiemelkedő és közszeretetben álló személyisége 75 éves. Révész Imre munkássága mind az egyháztörténet, mind a szellemi mozgalmak, a társadalmi eszmék története, mind a társadalomtörténet terén gazdag termést hozott. S magas korában is állandóan intenzíven munkálkodva, kifejezetten történetírói munkássága mellett szakvéleményeivel, tanácsaival segíti történettudományunk mind erőteljesebben kibontakozó fejlődését. Révész Imre nagy utat tett meg. Egyháztörténészből népi demokráciánk egyik vezető történész személyiségévé vált. Aligha tévedünk, ha azt hisszük, hogy mélységes humanizmusa, a történeti igazság állandó keresésének szenvedélye, a felkutatott történeti tényanyag mind behatóbb, sokrétűbb, hatalmas erudíciójú tanulmányozása és magas szintű feldolgozása tette oly fogékonnyá a haladás ügye iránt, állította közvetlenül a felszabadulás után, már az ideiglenes nemzeti kormány működésekor — amiről ő mint történetíró is megemlékezett — a népi demokratikus fejlődés oldalára. Ekkor kialakult meggyőződéséhez hiven, szolgálja azóta törés nélkül írásaival és tevékenységével a haladó történettudomány ügyét. Révész Imre 1889-ben Pápán született. Kassán tanult, majd Kolozsvárott és Franciaországban végezte a teológiát. 1912-ben Kolozsvárott teológiai tanár. Korai írásai közül kiemelkedő ,,A tudományos egyháztörténetírás" (1913) — a cím maga is figyelemfelhívó — és „Dévai Bíró Mátyás tanítványai" (1915). 1920-tól Debrecenben tanít, 1930-tól debreceni egyetemi tanár, majd református püspök. Munkássága jó ideig kifejezetten egyházi vonatkozású. Adatokban gazdag, kitűnő történeti felkészültségről, vértezetről és történetírói lelkiismeretességről tanúskodó egyháztörténeti munkái között legjelentősebb 1925-ben megjelent munkája: ,,A magyarországi protestantizmus története". E művével lép ki először a kifejezetten egyházi vonatkozások köréből. 1931-ben „A magyar történetírás új útjai" című, az akkori magyar történettudományt reprezentáló kötetben írott „Egyháztörténelem" című tanulmánya után készült „Debrecen lelki válsága" (1936) című akadémiai székfoglalójában már a Karácsony György-felkelés társadalmi okai iránt is érzéket mutat. A munka már tükrözi azt a kezdődő fordulatot, amelynek nyomán Révész Imre az egyháztörténeten belül meglátta az e mögött levő társadalmi és politikai erőket, a társadalmi és politikai tartalmat.