Századok – 1964

Történeti irodalom - A budapesti Eötvös Loránd tudományegyetem állam- és jogtudományi karának Actái (Ism. Varga Endre) 835

836 TÖRTÉNETI lliODALOM 836 azonban ez a Mária Terézia uralkodása alatt, 1769-ben kiadott osztrák büntetőtörvény -könyvre (Constitutio Crirninalis Theresiana, Maria Theresia peinliehe Gerichtsordnung), mely — mint látni fogjuk — már megjelenésekor idejétmúlt, sikertelen jogalkotásnak bizonyult. A soká elhúzódott (17 évet igénylő) előkészítő munkák ellenére szövegezés tekintetében sem megfelelő kódex élettartama alig volt hosszabb, mint az összeállítására fordított idő: két évtized után (az örökös tartományokban is, melyekre hatálya korlátozódott) érvényét vesztette, a magyar jogfejlődésre pedig hatást sem gyakorolt. A tanulmány Mária Terézia törvénykönyvét — röviden „Nemesis Theresiana" címmel szokták idézni — a korviszonyok keretébe állítva ismerteti; célja annak vizsgálata, hogy a felvilágosult abszolutizmus kezdeti szakaszában létrejött kódex tükrözi-e a felvilágosodás jogi elveit, mutatkozik-e benne a jogszolgáltatás átformálására irányuló burzsoá törekvések hatása. A szerző ezért — a kódex létrejöttének körülményeit röviden érintve — részletes elemzés alá veszi a munkát : rendszerezi annak modern jogi kategóriák alapján nohezen áttekinthető anyagát, ós a fenti szempontokból tárgyalja mind az anyagi, mind az alaki jog körébe tartozó fejezeteit. Vizsgálatának eredménye mindkét vonatkozásban súlyosan elmarasztaló. A régebbi, XVI—XVTII. századi büntetőtörvényekből, a tartományok partikuláris jogszabályaiból kompilált kódex mind büntetőjogi, mind eljárásjogi elveit tekintve középkori szellemű munka, melynek brutális rendelkezései közt s gyakran lazán fogalmazott, nehézkes szövegében csak néhol észlelhető a büntető jogszolgáltatás terén a társadalmi fejlődés által már felvetett eszmék és igények valamelyes hatása. Egyetértünk a szerzőnek a kódex elemzésénél használt módszerével s a fentiekben összefoglalt megállapításaival. Megértjük a szenvedélyt is, mely sorait a Nemesis Theresiana embertelenül szigorú utasításai vagy a szöveghez mellékelt szemléltető képek tárgyalásánál átfűti. Valóban megdöbbentő és szokatlan a törvénykönyvhöz csatolt illusztrációknak a törvény szellemét ily nyíltan feltáró gátlástalan kegyetlensége. A válságba jutott feudalizmus számtalan ellentmondása idéződik fele képek láttán, hol — a bíróságok okulására,'követendő példaként — térdharisnyás, copfos hóhérok vagy törvényszolgák elegáns rokokó mozdulatokkal feszítik kínpadra s égetik gyertyacsomóval a vallatás alá fogott gyanúsítottakat. Szerettük volna azonban, ha a szerző a tények regisztrálásán túl az okokkal is bővebben foglalkozott volna, ha részletesebben kifejti: miért eredményezett a kodifikáeió a jogszolgáltatás ter^n ily anakronisztikus művet, mely az államvezetés s a közigazgatás egykorú színvonalához mérve is kétségtelenül sokkal fejletlenebb szinten maradt. A kötet másik, folyóiratunkban említendő cikke Szegvári Katalin „A nők művelődési jogaiért folytatott harc az abszolutizmus korában" c. tanulmánya (egy, a szerzőtől az Aetában már előbb közölni kezdett nagyobb munka önálló része). A cikk először a korszak általános művelődéstörténeti kópét igyekszik felvázolni, tárgyának megfelelően, elsősorban a nőnevelés szempontjából. Kiemeli a kép korszerűtlen vonásait, a leányok iskolai képzésének súlyos hiányosságait s az uralkodó kultúrpolitikai felfogás elmaradott, klerikális irányzatát. A nőneveléssel kapcsolatos kérdések főleg egyházi kiadványokban vagy hasonló színezetű iskolai folyóiratokban vetődtek fel; ezek — mint maguk az egyházak — a női műveltség tartalmát a vallásos jellegű női ideálnak megfelelően határozták meg, s a nők társadalmi aktivitását is az egyház által ellenőrzött tevékenységi kör felé törekedtek irányítani. A XIX. század első felében bontakozni kezdő nőemancipációs mozgalmat ellentétes irány váltotta fel, de a női művelődéssel szemben már felmerülő gyakorlatias igények, az iskolai képzés s a leánynevelés elé tűzött praktikus célok mutat ják, hogy megindult a fejlődés, mely a következő évtizedekben megnyitotta a nők előtt a termelő és szellemi foglalkozások területét, a magasabb művelődési szint elérését. A szerző a továbbiakban az abszolutizmus korának —- a cikk tárgyát érintő — művelődéspolitikai intézkedéseit, jogszabályait ismerteti. Itt különösen Thun kultuszminiszter rendelkezéseivel foglalkozik. A Thun-minisztérium antidemokratikus, németesítő intézkedései közül főleg azokról szól, melyek a nők előtt ekkor nyitva álló művelődési terület legfontosabb intézményeit, a különböző típusú elemi iskolákat s a tanítóképző intézeteket szabályozták. Az abszolutizmus kora, a szerző összefoglaló megállapítása szerint, a nők művelődési helyzetére nézve ebben az egy vonatkozásban, az állami tanítónőképző intézetek létrehozásával tett előrelépést. Mint az elmondottakból látható, a tanulmány a tárgyat két irányból: a magyar társadalmi élet jelenségei s az idegen államgépezet intézkedései oldaláról vizsgálja. Sajnálatos azonban, hogy a. szerző csak (egykorú ós újabb) nyomtatott forrásokból merített, a hatóságok szerepére vonatkozó adatai is a hivatalos lapban (Reichs-Gesetz-Blatt) megjelent rendeletekre s néhány más hivatalos kiadványra korlátozódnak, a levéltárak anyagát azonban nem használta fel. Nem vitás, hogy az egykorú sajtótermékek, hírlap-