Századok – 1964

Történeti irodalom - Gombár József: Debrecen agrárviszonyai és agrártársadalma a XIX. század első felében (Ism. Vörös Károly) 830

830 TÖRTÉNETI lliODALOM 830 jelentékenyebb szerepet. Tervszerű erdőgazdálkodás helyett sokkal inkább meggondolatlan erdőpusztítás folyik a megye területén. A jobbágylakosságnak a hatalmas erdőségekből annyi haszna van, hogy a földesurak engedelmével beszerezhetik tűzifájukat. A szántógazdálkodásnál sokkal jelentékenyebb Somogy lakosságának életében az állattenyésztés, s míg a jobbágyság elsősorban az igavonásra alkalmas állatokat és a sertést tenyészti, a birtokosok a közvetlen hasznot hajtó sertést és juhot tartják — a konjunktúrának megfelelően —egyre nagyobb tömegben, hiszen nekik kevésbé van szükségük igavonóra; földjüket az egész korszakban döntően jobbágy-robottal művelik meg. Amint a szántógazdálkodásban, az állattenyésztés terén is észlelünk fejlődést a XVIII. századhoz viszonyítva. Az uradalmakban kezdetét veszi az istállózás, a „fejedelmi tulajdonságú" lovak, „svaizer marhák" tenyésztése, s ezzel kapcsolatosan a takarmánynövények, lucerna, bükköny, lóhere termesztése stb. Az állattenyésztés fejlesztése mind a jobbágyság, mind a birtokosok számára gyümölcsöző volt, mert a háborús idők jó piacot biztosítottak, s a jobbágyság elsősorban állattartása révén juthatott némi pénzecskéhez. Persze miként a jobbágy szántógazdálkodásának, állattartásának is voltak súlyos akadályai. Például a földesurak által végrehajtott legelő-, rótfoglalások, s ezek a visszaélések azt eredményezték, hogy a takarmányban egyébként is szűkölködő somogyi nép állattenyésztése a század közepére visszaesett. Bőséges adatanyagra támaszkodva mutatja be T. Mérey Klára tanulmánya, hogy mennyi kísérletezés, kezdeményezés történik Somogyban a XIX. század első felében a mezőgazdaság fe j lesztése érdekében. Kézzelfoghatóan világít rá arra is, hogy a birtokosok előrehaladását mennyire gátolják a hitelhiány, a rossz közlekedési lehetőségek stb. Ugyanakkor a minden áron vagyonosodni akaró birtokos réteg tudatosan szorítja egyre jobban gúzsba a jobbágyságot, kapzsiságával elvágja a jobbágygazdaság fejlődésének útját. Ugyanis igaz az, hogy a XIX. század első felében már mutatkoznak a mezőgazdaság kapitalista fejlődésének csírái; növekszik a cselédség, a majorságokban foglalkoztatott bérmunkásság száma. Gyarapodnak a majorságokban az urasági munkaeszközök stb., viszont az is tény, hogy a birtokosok mindent kisajtolnak jobbágyaikból. Egyre fokozzák a munka járadékot — pl. Marcaliban 1802-ben 11395 napi robotot kíván a birtokos a törvényes robotnapokon túl stb. —, nem veszik figyelembe a törvényeket, szándékosan akadályozzák olyan termékek termesztését, amelyek után a jobbágy nem fizetne nekik, viszont elindulhatna az árutermelés útján. Azt is jól mutat ja be a tanulmány, hogy a sok-sok földesúri visszaélés sorában kézzelfoghatóan kimutatható Somogyban a földrablás ténye. Éppen T. Mórey Klára e tanulmánya igen komoly figyelmeztető is ebben a tekintetben. Világosan kitűnik a tanulmányból, hogy a telekszámok növekedése nem jelenti a földesúri földfoglalások hiányát. Somogy megyében isnövekszik a telekszám, a földesúri érdekeknek megfelelően minél több munkás-kéz kell a falvakban. De a kínálkozó lehetőségek folytán egyre több saját földet is óhajt a birtokos, s a regulációk, a gyakran jogtalan irtás-elvételek, a majorsági zsellérség rétegének megteremtése, a legelőelkülönözések stb. révén valóban egyre nő a majorsági föld, s egyre több a panasz, a jogos sérelem a paraszti tömegek körében. A napóleoni háborúk befejezése, a gyapjúkonjunktúra idején kis mórtékben újra előre lép a mezőgazdaság a fejlődós útján. Azonban a gátló tényezők, az ellentmondások egyre fokozódnak, így ez a tovább-fejlődés nem lehet igazán számottevő. Az elmondottakon túl számos kérdést emelhetnénk még ki T. Mérey Klára munkájából, csupán annyit jegyezzünk még meg, hogy a tanulmány részletekbemenő vizsgálattal mutatja be azt az ellentmondásokkal terhes korszakot, amely megelőzte történelmünk nagy szabadságküzdelmét. SZENDBEY ISTVÁN GOMBÁR JÓZSEF: DEBRECEN AGRÁRVISZONYAI ÉS AGRÁRTÁRSADALMA A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN (Debrecen. 1962. Ill 1.) Történettudományunk utolsó másfélévtizedes fejlődése és benne a helytörténeti kutatómunka mind szélesebbkörű kibontakozása megmutatta, hogy a helytörténészt a témája területi korlátozottságából származó látszólagos hátrányokért a valóságban igen sokat ígérő lehetőségek kárpót olják: a konkrét és a téma területi korlátozottságával szükségképpen együttjáró teljes forrásfelhasználásnak, és az ezen alapuló mély, sokoldalú