Századok – 1964

Történeti irodalom - Tóth Árpád lásd Szekeres József - Török; Dr. Gyula: Die Bewohner von Halimba im 10. und 11. Jahrhundert (Ism. László Gyula) 804

TORTÉNETJ IRODAI-OM 805 A szerző nagy érdeme az ásatás pontos és a teljes temetőt feltáró munkája és gondos közzététele, e „régészeti oklevél" betűhív kiadása. Az értelmezéssel kapcsolatban lehetnek s nyilván lesznek is másfajta magyarázatok, mint ahogyan rövid ismertetésünk során magunk is felvázoljuk néhány eltérő megfigyelésünket. Az ismertetés kötött terjedelme kizárja a részletes régészeti móltatást, s ezért inkább a következtetések menetére és néhány történeti megállapításra figyelünk. A temetőben 932 sírt tártak fel, s Török Gyula arra az eredményre jutott (120. 1.), hogy a népesség nagyjából 50 évenkénti lélekszáma a következőképpen alakult: ? — 950-ig 80 halott (nem mindegyik ekkor elhunytat temették ebbe a temetőbe) 950—1000-ig 202 ,. (a falunak mindegyik halottja ide került) 1000—1050-ig 252 „ J050—1100-ig 328 1100— ? 70 ,. (már nem valamennyi halottat temették ebbe a temetőbe) A lélekszámnak ilyen pontos nyomonkövetése várat lan ós meglepő. Először pillanthatunk bele egy államalapítás-kori falu népesedésének alakulásába. Kérdés azonban, vajon régészetileg megalapozott-e ez a következtetés. Török Gyula elmélyült, szorgos munkával igyekezett pontos időrendbe szedni a temető leleteit, s erre a munkájára alapozta a közölt számvetést. Nézzük meg kissé közelebbről — bár a terjedelem miatt így is méltatlanul rövidre fogva - a szerző következtetésének menetét. Török Gyula úgy találta, hogy a temető térképén három- - időben egymást követő— terület különíthető el, s ezekben a leletek is határozott változást mutatnak. Ezek közül az I. csoportot karoling pénzek keltezik a X. század elejére, a III.-at pedig Árpád-kori pénzeink a XI—XII- századra. A két csoport közt kimaradó területen levő zárt, egységes leletű temetkezés képviseli a II. csoportot . Ezt a felosztást a szerző sok és többnyire meggyőző régészeti elemzéssel kísérte. Megfigyelései alapján úgy vélte, hogy Halimba népességében volt egy helyi, avar—szláv őslakosságból álló alapréteg, s ehhez telepedett hozzá a honfoglalók köznépének néhány családja. Ez a keveredett népesség nagyjában töretlenül élhetett a XII. század elejéig, csak a magyar elemekből telepített volna Géza a nyugatra tolt határokra, s onnan pedig új telepesek kerültek volna Halimbára. Ennek a részleges lakosságcserének emlékét őrizné a II. csoport temetkezése, amely a III. csoportban folytatódnék. Szilárd alapon áll-e az a régészeti módszer, amely ilyen érdekes végkövetkeztetésekre adott alkalmat ? Török Gyula a temető-térkép elemzését egyesítette a tipológiai módszerrel, s ez alapjában véve helyes. Am a temető térképének huzamos és alapos tanulmányozása során arra az eredményre jutottunk, hogy a szerző megfigyelései részben i bővíthetők, részben — másfajta figyelemmel tanulmányozva a térrajzot — másként magyarázhatók. Megfigyeléseink részletei régészeti szakfolyóiratba kívánkoznak. Itt csak néhány példát sorolunk fel. Ha a szerző a tárgytípusokon kívül, a feltehető család-formák ismeretében figyelte volna például azokat a sorokat, amelyek a térképen annyira világosan kirajzolódnak, akkor nem történhetett volna meg, hogy a sor egyik fele a II. csoportba kerül, másik fele pedig a III.-ba, néha még férj-feleség egymásmelleit szorosan fekvő sírját is elválasztva egymástól. Vagy: a szerző mellesleg említi, hogy családi csoportok figyelhetők meg a temetőben, de nem vizsgálja egy-egy családközösség helyét, szerkezetét, alakulását a későbbi nemzedékekben stb. (Ilyenirányú kísérleteink a térképen — úgy látszik — eredményre vezettek.) Ilyen, élettelibb szemlélet mellettarra is fele let et kapha ttunk volna, hogy például Halimbán hány családközösség élt. s ezeknek mi volt egymásközt a társadalmi helyzete. Ilyen kérdések valóban felvethetők mindhárom csoport területén (gazdagabb gócok, igen szegény csoportok stb.). Ezt a munkát a továbbiakban el kell végezni, támaszkodván a szerzőnek elmélyült tárgytörténeti vizsgálataira és kitűnő jegyzőkönyvére. Ilyen s hasonló meggondolások késztettek bennünket arra az értékelésre, hogy a szerző legnagyobb érdeme e „régészeti oklevél" betűhív közlése s természetesen feltárása . Török Gyula szívós kitartással és eléggé nem értékelhető pontossággal sok olyan részleteredményt dolgozott ki, amelyek említése nélkül a móltatás egyoldalú, igaztalan lenne. Ilyen például a halánték-karikák vagy az edénymftvesség fejlődésének szép megrajzolása, az időrendi kérdések tisztázása és sok más régészetileg becses megállapítása. Ezzel szemben a könyv köztörténeti részei túlságosan általánosítok s nem egy helyen avultak.