Századok – 1964

Történeti irodalom - Tóth Árpád lásd Szekeres József - Török; Dr. Gyula: Die Bewohner von Halimba im 10. und 11. Jahrhundert (Ism. László Gyula) 804

804 TÖRTÉNŐI IRODALOM Dr. GYULA TÖRÖK: DIE BEWOHNER VON H ALIMBA IM 10. UND 11. JAHRHUNDERT (Arohaeologia Hungarica XXXIX. Budapest, 1962. 169 1., С tábla és 4 térkép) H ALIM В A LAKÓI А X. ÉS XI. SZÁZADBAN Az államalapítás korára vonatkozó gyér hazai és külföldi írott forrásaink jelentős' gyarapodása már nem várható. Éppen ezért fokozottan kell figyelnünk az egykorú régészeti emlékek feltárásainak történeti értékelésére. Úgy látjuk, hogy az írott és régészeti források egyeztetéséből máris iij kérdések vetődnek fel. s elöljáróban ezek néhányát szeretnők felvázolni. Százával sorolhatnók X—XI. századi jelentős lelőhelyeinket (jelentős településeinket !). amelyeket korai okleveleink nem említenek. Ilyen például Halimba is, amely temetője szerint eléggé népes település volt az államalapítás korában, mégis az első — csak közvet ve reá vonatkoztatható — oklevél 1233-ból való. Nagyjából ugyanez a helyzet kétségkívül korai helyneveink javarészével is: említésük általában csak későbbi okleveleinkből ismeretes. Űgy véljük, nem bizonyos, hogy ez a hiány csupán okleveleink hézagos fennmaradásából magyarázható. Olyan kérdést szeretnénk felvetni, amelynek kidolgozását későbbre szánjuk ugyan, de jelentősége miatt egyúttal előzetes vitára is kívánjuk bocsátani. Általában az a tapasztalatunk (legutóbb Felgyő környékén, de máshol is szerte az országban), hogy egy-egy, a korai oklevelek segítségével azonosítható település körül néhány kilométeres körzetben még több, néha 8—10 egykorú település nyomát ismerhetjük fel szerteszórtan. E település-csoportok között templomnak nyomát csak néhányban, vagy éppenséggel csak egyben találjuk. Úgy fogalmazhatjuk meg e megfigyelésünket, hogy a korai magyar időkben a falunevek úgy látszik nem egy településre, hanem település-csoportokra (talán éppen tízre, vagy tizes egységre) vonatkoztak. Sajnos a kis templomok keltezése nagyon nehéz, de ennek ellenére felvethető az a feltevés, hogy eredetileg egy-egy ilyen tizes( ?) szálláscsoportnak csak egy temploma volt. Ez pedig pontosan egyeznék korai törvényeink (István II:I, 1:9, László 1:11 stb.) rendelkezéseivel. Ezek a törvények véleményünk szerint nem hoztak új rendet, csak egyházi és állami szempontból szentesítették a meglevő 10-es beosztást: mintegy beleépültek a régen meglevő rendszerbe (a székelyeknél ez a középkor végéig élt még!). Ökleveleink —úgy látszik-— elsősorban a templomos település-központok neveit őrizték meg (ez egyúttal a, „tizedes" — László királynak tulajdonított II. decr: la — székhelye is lehetett?), míg a többi települések nevét inkább dűlőneveink őrzik, feltéve, hogy később nem önállósodtak, s nem váltak maguk is templomos hellyé. Régészeti kutatásunkra vár a 10-es rendszer felbomlása korának meghatározása (például olyan esetekben, amikor egy-egy szűkebb területen egy templomnál többet találunk, feltehető, hogy a többi a résztelepülések önálló faluvá alakulásának korában épült ). Településtörténeti érték dolgában a temetők egyenlőrangúak a településekkel. Történettudományunk mindenképpen jelentős új ismereteket várhat ásatásainktól. Már címében is ilyeneket ígér Török Gyula könyve Halimba államalapításkori lakóiról. A Bakony egykori völgyes tisztásán fekvő terület a vaskortól kezdve települési hely volt. Szeretnők felhívni a szerző figyelmét egy igen lényeges adatra, amelyet ugyan éppen ő említ könyvében mint földrajzi nevet, de a továbbiakban nem figyel rá, pedig következtetéseinek megalapozásában messzemenően hasznosíthatta volna. A Bakonynak ez a része István király korában királyi birtok volt (Hómon: Magyar történet I. köt. 208. h), s hogy korábban is a fejedelmi törzs szállásterületéhez tartozott, a közelben levő Jutás ós Fájsz helynevek bizonyítják. Nos, Halimbán pedig •— Török Gyula közlése szerint —Tormás (Torma, Tormai) neve a völgy gazdag vizű forrásának. Ez azt jelentheti, hogy a halimbaiaknál kimutatható honfoglaláskori réteg a fejedelmi család köznépéhez tartozott (talán ezzel magyarázhatjuk a XI.—XII. században e jelentéktelen helyen eltemetett sok pénzt is !). Észerint Halimba népessége még fokozottabban kell érdekeljen minket, mert sorsából a királyi birtokokon élő köznépünk sorsát ismerhetjük meg. Ezért is sajnálni való, hogy Török ^Gyula lelkiismeretes anyagközléséhez nem járult egyúttal az embertani feldolgozás is. Államalapítás-kori temetőinkben nagyon sok a melléklet nélküli sír, ezekben a tájékozódást csak az embertani meghatározás segíti. Ezekből pedig csupán a nem- és óletkormeghatározások álltak Török Gyula rendelkezésére. Ez érezhetően befejezetlenné teszi a forráskiadványt., s határt szab a következtetéseknek is. Sürgősen pótolni kell az embertani leletek feldolgozásának alig menthető elmaradását. Annál érthetetlenebb a hiány, mert éppen az embertan kutatói sürgették — nagyon helyesen — a temető teljes feltárását, a leletek szegénysége ellenére.