Századok – 1964

Történeti irodalom - Erényi Tibor: A magyarországi szakszervezeti mozgalom kezdetei. A budapesti szakszervezeti mozgalom kialakulása 1867–1904 (Ism. Mucsi Ferenc) 795

TÖÜTÉNETI JiiODALOM 803: tanács kötelékébe. Tevékenységük ismertetése tovább gazdagította volna azt a képet, amelyet a szerző a munkásság kulturális életéről nyújt. A kulturális tevékenység ismertetésénél lényegesen rövidebb és vázlatosabb a szakszervezetek segélyező, munkaközvetítő és jogvédő tevékenységének leírása. A segélyező tevékenység ismertetését lényegesen befolyásolta volna — mint már említettük — a magyarországi szakszervezeteknek az osztrák és német szakszervezetekkel fennállt kölcsönös segélyezési kapcsolata. A munkásság nagyarányú sztrájkharcait , a szervezkedésben elért sikereit s egyben az egész megelőző szakaszervezeti fejlődést összegezte a magyarországi szakszervezetek II. országos kongresszusa. A kongresszus feladata egyben az is volt, hogy -— mint a szerző hangsúlyozza —, folytassa a tömegmozgalom fe jlesztését , pontosan meghatározza a szakszervezetek viszonyát egymáshoz és a Szaktanácshoz, továbbá, hogy megalkossa az egész szervezett munkásságra érvényes sztrájkszabályzatot, s ezzel mintegy betetőzze a hazai szakszervezeti mozgalom országos kiépítését. A kongresszus szabályozta a Szakszervezeti Tanács működési körét, létrehozva egyben az operatív jellegű, kis létszámú szakszervezeti választmányt és a vidéki szakszervezeti bizottságokat, rájuk ruházva a mozgalom tényleges irányításának feladatát. A kongresszus legfontosabb határozata, kétség kívül, a sztrájkszabályzat elfogadása volt. A szabályzat — arra törekedve, hogy a sztrájkharcokat központi vezetés alá helyezze — kimondta, hogy csak azok a bérharcok részesíthetők támogatásban, amelyeket megkezdésük előtt legalább négy héttel előre bejelentettek a megfelelő helyi vagy központi szakszervezeti fórumnak, s ha az beleegyezését adta a sztrájk megkezdéséhez stb. Ezek a megkötések alkalmasak voltak arra, hogy gátolják az elhamarkodott sztrájkokat, megszilárdítsák az egyes szervezetek anyagi helyzetét, hogy csökkentsék az eredménytelen sztrájkok számát. Helyesen hangsúlyozza azonban a szerző, hogy a szabályzat megkötő intézkedései ,,a spontán mozgalmak korlátozását, ellenőrzését is szolgálták" (320. 1.). Hasonló gondolatoknak adott hangot Szabó Ervin egy korabeli cikkében, amelyben — többek között — bírálta a sztrájkszabályzatnak ezt a retrográd vonását (kár, hogy a szerző nem használta fel munkájában ezt a Szabó Ervin cikket). A sztrájkoknak — írta cikkében Szabó Ervin — nemcsak anyagi, hanem érzelmi, hangulati feltételei is vannak. ,,A lelkesedés, az igazságtalanság és elnyomatás keserűségének fokozott érzése, a fölháborodás, a kockázat bátorsága, az áldozatkészség legalább is olyan fontos előfeltételei tömegakció sikerének, mint a jóelőre előkészített szervezet, a pénz és a higgadt vezetés." Ezeket az érzéseket pedig parancsszóra nem lehet elővarázsolni. Még kevésbé lehet tudni, hogy valahol távol a munkásokban ,,a harci hangulat megérett-e, vagy olyan fokon van-e, hogy vele — bár az egyéb, az értelmi és anyagi feltételek talán hiányosak — a győzelem reményével lehet-e hadüzenetet kockáztatni". S ezt négy hétre előre tudni — írta Szabó Ervin — semmi esetre sem lehet. (Lásd: Ácsok Szaklapja, 1905. április 1. Testvérharc. Irta Szontagh Ernő.) Szabó Ervin fenti álláspontjának ismertetésénél is fontosabb lett volna, ha a szerző ismerteti a szakszervezeti kongresszusnak azt a határozatát, amely a Szabó Ervinhez közelálló, korán elhunyt harcos baloldali szocialista, Naszódi Zsigmond előterjesztése nyomán a földmunkások szakszervezetének megalakítását mondotta ki. Az agrárproletariátus szakmai szervezésére vonatkozó indítvány, illetve határozat jelentőségét felesleges hangsúlyoznunk. A határozat nyomán az 1905 tavaszán összeült országos földmunkásértekezlet elfogadta az alapszabály-tervezetet , s a szakszervezet Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége néven 1906 januárjában megalakult, s rövid idő alatt a mezőgazdasági munkásság tízezreit tömörítette soraiba. * Erényi Tibor munkája a jelzett kisebb hiányosságok ellenére jól foglalja össze a magyarországi szakszervezeti mozgalom kezdeteit, fejlődósének főbb szakaszait és jellegzetességeit. A könyv világos, áttekinthető tájékoztatást nyújt szakszervezeti mozgalmunk hőskoráról mindazoknak — szakembereknek s a nem szakképzett olvasónak egyaránt —, akik a magyarországi munkásmozgalom története iránt érdeklődnek. Mucsi FERENC