Századok – 1964

Történeti irodalom - Erényi Tibor: A magyarországi szakszervezeti mozgalom kezdetei. A budapesti szakszervezeti mozgalom kialakulása 1867–1904 (Ism. Mucsi Ferenc) 795

800 TÖRTÉNETI IRODALOM vettek az ezidőben Budapesten ülésező szociáldemokrata földmunkásértekezlet ellenzéki küldöttei is stb. Erényi Tibor leírja, hogy a vasas szakszervezet országos szövetséggé fejlesztését az újjászervezettek vezetésével hajtották végre; megjegyzi ezzel kapcsolatban, hogy az alapszabályok feltűnően gyors jóváhagyásával a belügyminiszter ..honorálni" szándékozott a pártban ezidőtájt már határozottan jelentkező nacionalista tendenciákat (236. 1.). A szorzőnek ez a megjegyzése azonban nem látszik igazolhatónak, annál kevésbé, mivel Mezőfi és pártja a maguk erősödő nacionalizmusával nem a kormánynál, hanem a függetlenségi pártnál kerestek — ós találtak is — kapcsolatokat; nem valószínű tehát, hogy a kormány az ellenzéket támogató újjászervezetteket honorálni kívánta volna ezért, inkább a „divide et impera" elvének érvényesítésére kell gondolnunk: a nagytaglótszámú vasas szakszervezetek elszakítása és szembefordítása a szociáldemokrata szervezetekkel a szocialista mozgalmat megosztó jó eszköznek tűnhetett . Megemlítjük még az újjászervezettekkel kapcsolatban, hogy a vasas szakszervezetek egyesülésénél, amely a szociáldemokrata párt égisze alatt ment végbe, az osztrák szakszervezeteknek az az álláspontja, hogy csak a szociáldemokrata párt vezette szakszervezetekkel lép kölcsönös segélyezési viszonyra, nagyobb szerepet játszott az egyesülésben, Mezőfiék vereségében, semhogy azt lábjegyzetben elegendő lenne megemlíteni. Megítélésünk szerint a szerző nem fordít kellő figyelmet a magyarországi szakszervezeti mozgalomnak a Lajtán túli területek, sőt a németországi szakszervezetekkel való rendkívül szoros szervezeti kapcsolatának leírására-elemzósére, holott ezek a kapcsolatok fontos szerepet játszottak az említett országok, főleg pedig Magyarország szervezett munkásainak életében; a szakszervezet tagja hazai munkanélküliség esetén gyakran a másik két országban találhatott magának munkát nem annyira a szakszervezeti munkaközvetítés, mint a szakszervezeti utassegély révén, amelynek fizetését — a kölcsönösség alapján — vállalta valamennyi érdekelt szervezet. Az egyes szakszervezetek országos kongresszusainak bemutatása, majd az országos szakszervezeti szövetségek megalakításának ismertetése a könyv következő részének központi témája. Erényi Tibor részletesen ismerteti a famunkások, a vasasok, az építők, a szabók és más szakmák országos kongresszusainak lezajlását, majd országos szövetsége megalakulását. Röviden vázolja a szakszervezetek II. országos kongresszusának tárgyalásait is, amelyek nagy lendületet acftak az egyes szakmák országos szövetségének megalakításához. A szakszervezeti mozgalomnak ez a gazdasági válságot követő rohamos fejlődése arra késztette a kormányt, hogy elismerje a munkásság sztrájkjogát. A szerző kifejti, hogy a kormány lépését az a kényszerűség diktálta, amit a munkásszervezetek puszta léte s a mozgalom üldözése esetére az illegális szervezkedés reális veszedelme hozott létre (244—245. 1.). A továbbiakban a szerző a szociáldemokrata párt 1903. évi kongresszusán elfogadott új programjának és szervezeti szabályzatának a szakszervezeti mozgalomra gyakorolt hatásáról ír, s megállapítja, hogy a két dokumentum nemcsak a párt-, hanem a szakszervezeti mozgalomra nézve is meghatározó jelentőségű volt (247. 1.). A pártprogramot elemezve a szerző megállapítja, hogy a korabeli nyugati szociáldemokrata programok közül a legradikálisabb hangvételű magyarországi szocialista pártprogram nem állt az imperializmus kibontakozása által megkövetelt színvonalon, hogy nem szerepelt benne — az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt programjával szemben — a proletárdiktatúra és a proletárforradalom fogalma, hogy — az opportunizmus megnyilvánulásaként, — hiányzott belőle a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet kérdéseinek elemzése, hogy nem vetette fel a Habsburg-uralom, a monarchia elleni harc szükségességét, hogy nem foglalt egyértelműen állást a magyar nemzeti függetlenség követelése mellett (248 —250. 1.). A szerzőnek e megállapításait, bírálatát nem fogadhatjuk el minden ellenvetés nélkül. Mindenekelőtt emlékeznünk kell arra, hogy a forradalommal terhes Oroszországgal, a leninizmus szülőhazájával szemben, a tőle nyugatabbra fekvő országok egyike sem volt az imperializmus valamennyi ellentótének olyan csomópontja, mint, a cár birodalma; hogy ezekben az államokban a polgári demokratikus szabadságjogok gyakorlása, a szociális vívmányok. a hatalmas szocialista szervezetek és sajtó — a munkásság megelőző küzdelmeinek eredménye — egyben gátja is volt az új idők s az új idők új feladatai felismerésének; hogy e pártok és mozgalmak objektív létfeltételei voltak mások, s nem elsősorban vezetőik akarásán vagy nem akarásán, szimpátiáján vagy antipátiájén múlott, hogy e pártok a század elején nem tudták — a bolsevikokhoz hasonlóan — felismerni a megváltozott körülményeket, a monopolkapitalizmus megszilárduló rendszerében alkalmazandó új taktika és új szervezeti formák szükségességét. Magyarország helyzete más volt ugyan, mint akár a szomszédos Ausztriáé, a demokratikus szabadságjogok szabad gyakorlásának számos akadálya volt, a fennálló-