Századok – 1964

Történeti irodalom - Nemes Dezső: A Bethlen-kormány külpolitikája 1927–1931-ben (Ism. Berend T. Iván) 793

794 TÖRTÉNETI IRODALOM megváltoztak. Az előttünk fekvő munkában viszont a diplomáciatörténet a politikai történet része, sőt függvénye. Mennyire meggyőzően rajzolódik ki pl. a Romániával szemben folytatott politika belső osztályháttere, melyre éles reflektorfényt vet az optáns-ügy, a néhány tucat erdélyi nagybirtokos és a Habsburg főhercegek kisajátított tízezer holdjainak kártérítése érdekében vívott csatározás, az ennek érdekében vállalt jóvátételi többletterhek ügye. Vagy milyen érdekes és jellemző az Ausztriával szemben folytatott politika, melynek homlokterében — Mussolinival együttműködve — a jobboldal, a fasiszta Heimwehr hatalomra segítése állott. A másik fő erény: az ellenforradalmi rendszer külpolitikai alapkoncepciójának világos, meggyőző erejű megragadásában jelölhető meg. Ezzel kapcsolatban külön is szólnunk kell a témaválasztásról. Mar utaltunk az utóbbi évek diplomáciatörténeti irodalmára. A megjelent és sajtó alatt levő munkák a harmincas évek és a második világháború időszakának izgalmas külpolitikai, diplomáciai mozzanatait választották témául. Kétségkívül sorsdöntő időszak sorshatározó lépéseire került akkor sor. A vérbeli kutató azonban még a téma látszólagos hálát lanságától sem riad vissza — ez a „hálátlanság" elsősorban azt jelenti, hogy a húszas évek külpolitikai történései a dolog természetéből következően érdekfeszít ő izgalmakban nem vetélkedhetnek a háborúba való belépés vagy kiugrás időszakának eseményekben rejlő érdekességével — amikor a történeti folyamatok forrását keresi. S Xemes Dezső rendkívül fontos kérdések tisztázására vállalkozik, amikor éppen az 1 927-től 1931 -ig terjedő néhány év külpolitikáját választja vizsgálódása tárgyául. Az előző évek, az ellenforradalmi rendszer hatalomrajutását követő időszak, külpolitikáját legfeljebb a rendszer elfogadtatása, „szalonképessé" tétele jellemezte, melynek útjelző köveit a győztes hatalmak kegyeinek hajkurászásában, a külföldi kölcsön elnyerése céljából folytatott kilincselésben találhatjuk. A témául választott időszak már lényegesen több ennél, az ún. aktív külpolitika kialakítása, ami — mint e munka világosan bizonyítja — nem más, mint „áttérés a kényszerű védekező külpolitikáról a támadó jellegű külpolitikai irányvonalra". S tények feltárása, az egykori külügyminis/.tériumi iratok, követi jelentések, titkos tárgyalási jegyzőkönyvek és feljegyzések, Horthy kabinet-irodájának iratai nyomán kirajzolódik előttünk az ellenforradalmi korszak külpolitikai alapvetése. .Mi is volt ennek lényege? Egyrészt az agresszív, a háborút követő békerendszer megváltoztatására törekvő hatalmak szövetségének keresése, ami elvezetett Mussolini fasiszta Olaszországéhoz. (A kötet egyik legértékesebb fejezete az olasz —magyar tárgyalásokat, a nyilvános és titkos szerződéseket tárja elénk, s egyértelműen rávilágít с megállapodás agresszív céljaira, amelyet semmi sem dokumentálhat jobban, mint a nemzetközi közvéleményt is izgalomba hozó szentgotthárdi fegyvercsempészési botrány.) Ugyanezen cél érdekében kereste Bethlen a közeledést Németországgal, s támogatta az osztrák szélső-jobboldali erőket. Ez utóbbi két területen azonban nem sikerült eredményeket elérnie. Ennek ellenére olyan külpolitikai irányvonal kialakulásának lehetünk tanúi, mely a későbbi években, Bethlen utódai idején nemcsak töretlenül érvényesül, de az olasz—osztrák — magyar hármasszövetség, majd a Berlin —Róma tengely idején beteljesedik. Ugyanebben az időben rakja le Bethlen a szomszédos ún. kisantant országokkal szemben folytatott politika alapjait is. Ennek fő mozzanata: taktikai közeledés keresése a három kisantantország egyikével, hogy annál hatásosabban léphessenek fel a többivel szemben. Pontosabban: Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia szövetségének fellazítására való törekvés — ezt először a jugoszláv tárgyalások útján akarták elérni, majd Romániával kísérleteztek —, hogy erőiket Csehszlovákia ellen összpont osíthassák. Igaz, ez a bethleni politika az adott helyzetben teljesen sikertelen volt. Ez is oly örökségnek bizonyult azonban, mely a háború előkészítésének idején mindvégig érvényesül és törekvésből valósággá is válik. Nem lehet megdöbbenés nélkül olvasni pl. a horvát szeparatistákkal folytatott tárgyalásokról, az önálló Horvátország tervéről. A Szovjetunió elleni agressziós célkitűzésekhez való azonnali felajánlkozás és általában a „higgadt" konszolidációs rendszer kalandor vállalkozásai, melyekről az osztrák-ügy és a Rothermere-akeió kapcsán is bőségesen olvashatunk, mind megannyi bizonyíték immár tudományos meggyőződésünk kialakításához: a szovjetellenes és revans-külpolitika a meggondolatlan kalandorság elemeit kialakulása pillanatától soha sem nélkülözte, s mindez úgyszólván függetlenül a változó kormányoktól, Bethlentől kezdve a háborús összeomlásig kontinuitást mutat. A könyv értéke, tudományos színvonala csak néhány helyen szenved törést. Olyan esetekre gondolunk, melyek a beíső, a bethleni külpolitika oldaláról történő megközelítés következtében állottak elő, s szoros összefüggésben vannak a feldolgozott forrásanyagok jellegével is. Utaltunk már a gazdag levéltári forrásanyagra, mely a munka értékét képezi. Mivel a szerző a Bethlen-kormány külpolitikáját vizsgálja, megelégszik a hazai forrásokkal. Ez azonban szükségszerűen hiányérzetet kelt. Ennek következtében ugyanis nemcsak