Századok – 1964
Vita - Tóth Ede: A Kossuth emigrációs politikájáról folytatott vita eredményeiről 763
KOSSUTH EMIGRÁCIÓS POLITIKÁJÁRÓL 771 a világ újrafelosztásáért indított első imperialista világháború egyik kezdeményezője volt, amely a világ népeit katasztrófába sodorta. Az osztrák-német nagytőke hegemóniájával végbemenő kapitalista fejlődés anéptömegek kíméletlen kizsákmányolása és leigázása árán érte el „eredményeit". Az osztrák uralkodó körök a magyar uralkodó osztályoknak tett „nemzeti" engedményekkel átmentették és megszilárdították a kapitalizmus talaján reakciós hatalmukat, hosszú időre sikerült maguk mellé állítani az elnyomott népek uralkodó osztályait, kisebb-nagyobb gazdasági és politikai engedményekkel. A kiegyezés teremtette politikai konszolidáció talaján gyorsabbá váló tőkés gazdasági fejlődés a századforduló éveiben sajátos monopolista, imperialista politikai és gazdasági szervezet kialakulásához vezetett, amelyet az első világháború végén a Monarchia népeinek polgári demokratikus forradalmai véglegesen megsemmisítettek. Ezen a síkon a marxista történészek között zajló vita a dialektikus szemléletmód hiányosságaira vezethető vissza. A részletkérdések konkrét körülhatárolt vizsgálatakor a kiegyezésnek hol egyik, hol másik oldalát hangsúlyozzák a kutatók. Amikor a kiegyezés összefoglaló értékelése merül fel, csak a probléma összes lényeges ellentmondásának bonyolult összefüggéseit mérlegelve juthatunk megnyugtató eredményre. Az emigrációs Kossuth nem az 1848-as liberális álláspont, a Habsburghatalommal történő törvényes alkudozás, hanem a Habsburg-hatalom elleni függetlenségi harc, a Habsburg-osztrák hatalomtól való teljes elszakadás hirdetője. Ebben az értelemben határolja el magát 48-tól, és vonta le a tanulságokat. Történelmi perspektívában ennek a gondolatnak rendelte alá a Habsburgmonarchiával szembenálló európai monarchiákkal, valamint az európai forradalmi mozgalmakkal való szövetséget, a kelet-európai népekkel való összefogást, a magyarországi nemzetiségi kérdés rendezésének problémáját. Kétségtelen azonban, hogy Kossuth a magyar állami függetlenség kérdésének rendelte alá a republikánus-demokratikus feladatokat is. A republikánus mozgalom magyarországi kibontakozását, mint politikai szövetségest, hatékony erőtényezőt, egészen haláláig várta. Ebben azonban nem vállalt kezdeményező szelepet, kertelés nélkül megírta nem egyszer, hogy erre nem lenne képes, erőit meghaladja a hazai viszonyoktól elszakadtan, hazai demokratikus tömegmozgalom programjának kidolgozása. Bár az is kétségtelen, hogy még az 1867. évi kiegyezés után is Kossuth toronymagasan állt nemcsak a teljes állami függetlenség, hanem a kiegyezés körülményei között kibontakozásra váró demokratikus tömegmozgalom igenlésében, sürgetésében, a volt 1848 évi radikálisok „békés parlamenti" illúzióinak bírálatában.2 3 Kossuth vitathatatlan érdeme, hogy hű maradt a teljes magyar nemzeti önrendelkezés ügyéhez, azonban a nemzeti függetlenség kizárólagos elsődlegességéről vallott alapelve egyben korlátja is a kapitalizmus talaján kibontakozó új alapvető osztályellentétnek, a forradalmi demokratikus perspektíva kialakítása szemkonjából. A vita eredménye tehát az is, hogy felhívta a figyelmet a kossuthi emigráció történetének feldolgozatlanságára. Remélhető, hogy a további monografikus kutatások2 4 elő fogják segíteni eddigi ismereteink gazdagítását az emigráns Kossuthról. 23 Szekfű Gyula: Az öreg Kossuth. Kossuth emlékkönyv II. köt., újabban Tóth Ede: A Függetlenségi Párt megalapítása. Századok 1963, 6. sz. 985 —1016. 1. vonatrozó megállapításai. 24 Pl .Kovács Endre: A Kossuth-emigráció forradalmi és demokratikus kapcsolatai c. dcktcri értekezése; Szabad György: Forradalom és kiegyezés válaszútján (1860— 61) c. készülő monográfiája.
