Századok – 1964
Vita - Tóth Ede: A Kossuth emigrációs politikájáról folytatott vita eredményeiről 763
770 TÓTH EDE hez vezető út vizsgálatában mind a külpolitikai, mind a belpolitikai erőellentétek sokoldalú elemzésére szükség van, mert csak ezen erők összecsapásának végső eredőjeként lezáródó folyamat vizsgálata teszi érthetővé és indokolttá Hanák Péter — egyébként a marxista történetírás által korábban is használt, de Hanák által egyoldalúan hangsúlyozott — tételét az elkerülhetetlenségről és szükségszerűségről. Molnár Eiik helyesen jegyzi meg a kiegyezés utáni fejlődés vizsgálata szempontjából, hogy a marxista történetírásnak elsősorban nem az elkerülhetetlenség, szükségszerűség doktrínává avatásából kiinduló voluntarista elemzés a feladata, hanem annak vizsgálata, hogy a kiegyezés mennyiben tette szabaddá vagy milyen mértékben korlátozta a tőkés fejlődésen alapuló új osztályellentétek, ezen belül elsősorban a munkásosztály harcának kibontakozását.2 2 A kiegyezés értékelésének fentebbi dilemmája a dualizmuskori történetírásnak is központi problémája volt. A polgári történetírók kiegyezést dicsőítő csoportja azt emeli ki, hogy a kiegyezés az abszolutizmushoz mérten a nemzeti fejlődés „virágkorát" nyitja meg. A kiegyezést ellenző függetlenségiek viszont 48-hoz, 49-hez mérten a nemzeti függetlenség elárulásával vádolják a kiegyezés létrehozóit. A marxista történetírás Marx-Engels-Lenin vonatkozó felfogásának szellemében a munkásosztály kialakulását, osztályharcának kibontakozását, önálló politikai szervezeteinek kialakulását elősegítő vagy hátráltató tényezők vizsgálatára összpontosítja figyelmét. A nemzeti önrendelkezés megoldása nem jelentéktelen gátat hárít el az alapvető kapitalista osztályellentétek kibontakozásának útjából. A kiegyezés elodázta az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek nemzeti önrendelkezését, független államiságának megvalósulását, a nemzetiségi kérdés demokratikus megoldását, konzerválta a polgári forradalom után a feudális eredetű nagybirtokrendszert. A nagybirtokosok és nagytőkések szövetségére épülő hatalmi rendszer gátat emelt a polgári demokratikus forradalom alapvető politikai, gazdasági és szociális követeléseinek megoldása elé, akadályozta a munkásosztály politikai szervezeteinek kiépülését, önálló osztálypolitikájának kialakulását. A munkásság, parasztság és a nemzeti mozgalmak ellen az állami erőszakapparátus brutális elnyomó eszközeit rendszeresítette, a politikai jogokat antidemokratikus módon a vagyonos osztályok szűk rétegére korlátozta. Megteremtette a feltételeit a reakciós német-osztrák-magyar nagyhatalmi csoportosulásnak, amely jelentős szerepet vállalt más népek politikai és gazdasági .Leigázásában a Balkánon és más gyarmati területeken. Ez az imperialista csoport 22 Molnár Erik: „Hanák Péter kérdésfeltevése így hangzik: elkerülhetetlen és reális kompromisszum volt-e 67 V Válasz: igen. Ha jól értettem, Szabad György kérdésfeltevése így hangzott: visszavetette-e a kiegyezés a felszabadulásért vívott harcot? Válasz az, bogy igen. En azt hiszem, van egy harmadik kérdés is a 67-es kiegyezéssel kapcsolatban, és ez a döntő kérdés. Ezt én hevenyészve így fogalmaznám meg: a nemzeti függetlenség problémájának, a nemzeti kérdésnek a 67-es kiegyezéssel történt korlátolt megoldása és a nemzeti kérdés meg nem oldása mennyiben tette szabaddá vagy milyen mértékben korlátozta nemcsak a polgári termelőerők kibontakozását, hanem a proletariátus hegemóniáját is a gyökeres polgári átalakulásért vívott harcban? Engels tulajdonképpen válaszolt erre a kérdésre. Az volt a válasza, hogy a 67-es kiegyezés teljesen megtisztította az utat az osztályharc előtt. Én azt gondolom, hogy a magyar marxista történetírásra nem kötelező Engels döntése. Engels elvi, elméleti álláspontot foglalt el, nem a magyar élet részletes anyagának részletes elemzése alapján foglalt állást, de azt hiszem, a kérdésfeltevés kötelező a marxista történetírásra. Szerintem tehát •ez az elsőrendű politikai kérdés." Molnár Erik zárszava a Történettudományi Bizottság vitáján a dualizmus kora történetének egyes kérdéseiről. Századok 1962. 1 — 2. sz. 239. 1.
