Századok – 1964

Közlemények - Ferenczy Endre: Az ékírásos jogtörténet mint tudomány 755

758 FERENCZY ENDRE Az ékírásos kultúra legészakibb elterjedésének emlékeit a Van-tó vidékén, Örményországnak Törökországhoz tartozó részében, továbbá a Szovjetuniónak a Kaukázuson túli területein (Örmény SzSzK és Dél-Grúzia) tárták fel. Itt terült el az új-babiloni korban a Közeikelet történetében nagy szerepet játszó Urartu állama (i. е. X—УП. század), mely az asszír birodalommal fenntartott háborús és békés kapcsolatok nyomán erős asszír kulturális befolyás alá került. Erre vezethető vissza az urartui feliratokban egy asszír jellegű ékírás feltűnése, melynek megfejtését az urartu—asszír bilingvisek tették lehetővé. Jogi jellegű dokumentumokat Urartuban eddig nem találtak, de a valószínűség amellett szól, hogy Urarfcu jogélete is az ékírásos (babiloni—asszír) jogfejlődés befolyása alatt állott.20

' Az ékírásos jog legtávolabbi elterjedésének emlékeit délnyugati irányban az Ugarit (Ras-Samra) és Alalah (Tell-Atchana) helyén folytatott ásatások (Észak-Szíriában) hozták napfényre. Az ugariti ásatások (1929—1953)2

1

éppen úgy, mint az alalahiak (1934— 1949)2

2

akkad nyelvű ékírásos jogi szövegeket tártak fel. Ezek megfejtése során mind Ugaritban, mind Alalahban a babiloni jogi intézmények kétségtelen befolyása ismerhető fel, de még további kutatásokra van szükség az itt érintkező kultúrák hatásának szétválasztására ill. tisztázására. Az ékírásos jog nagy térbeni kiterjedtségének bizonyítékai mellett az utóbbi évtizedekben számos nagyfontosságú új dokumentum került napfényre az ásatások nyomán, melyek arról tanúskodnak, hogy a babiloni—asszír államszervezetek lehanyatlása után milyen szívósan tartotta fenn magát az ékírásos jogi kultúra a perzsa ós makedón hódítás idején. A legjelentősebb idevonatkozó emlékanyag a Persepolisban feltárt (1933—1934; 1936—1938) ún. erődítmény-táblák (i. e.510—494) és kincstáblák (i. e. 492—460) ebből a szempontból nagyfontosságú tanúságokat tárnak fel a jogtörténeti kutatás számára.2

3

* Az ékírásos jogtörténet önálló tudomány jellegét biztosítja a kutatási területéhez: tartozó speciális jogi-történeti jellegű forrásanyag, mely a rendelkezésére államaga céljai megvalósítására. Ez a forrásanyag belső és külső ismertetőjegyei alapján a következd nagyobb csoportokba osztályozható: 1. A mindennapi élet gyakorlatával kapcsolatos, túlnyomórészt magánjogi ügyleteket tartalmazó okmányok (magánokiratok). Ide tartozik az eddig előttünk ismert ékírásos jogi dokumentumok többsége. Ezeknek az élő joggyakorlatot megőrző iratoknak a legnagyobb része agyagtáblára van vésve és közhitelű jellegét meghatározott külső ós belső ismertetőjegyek juttatják kifejezésre. A magánjogügyletek közhitelű írásba fogla lása az Agadei-kor (i. e. 2350) óta terjedt el és a III. Uri dinasztia korában vált általánossá, (i. e. 2 1 50—19 50).24

A sumer majd a babiloni jogi okmányok jellegüket és rendeltetésüket tekintve bizonyító dokumentumok, de nagy számban vannak képviselve közöttük rendelkező (dispositiv) okiratok is. Tartalmukat tekintve a magánokmányok igen változatosak: föld- és ingatlan adás-vételi szerződések, hitel- és adósságlevelek, családjogi megállapodások, különösen örökbefogadási szerződések, melyek között gyakoriak a burkolt rabszolgavásárlások stb. A magánokiratok közhitelű jellegét a tanúaláírások, a pecsétek alkalmazása, valamint a több példányban való kiállítás biztosították. A közhitelűség szempontja hozta magával továbbá az azonos jogügyletek írásbafoglalása során a stereotyp formulák használatát, az okiratok megfogalmazásában kifejezésre jutó egyöntetűség követelményét is. A fejlődés folyamán azután a közhitelűséget dokumentáló külső és belső ismertetőjegyek lényeges változásokon mentek át, melyeknek vizsgálata rendkívü 20

Az Urartura vonatkozó irodalom részletes áttekintése: A. Qoetze: Kleinasien. München. 1957". 187. 1. " O. F. A. Schtcffer — C. Virolleaud — F. Thureiu-D mgin: Le ca upagne de fouilles à Ras Sha-nra 1 — 17. (1929-1953). Paris. 1929-1955, С. F. A. Schnett er: Ugaritica. 3 Series. Paris. 1939-1950. Az ugariti jogi jellegű szívegek kialási С. F. .4. S'^nffer: Le Palais гэуа! d'Uwit. [II. Textes accadiens et hourittes des Archives Est, Ouest et Centrale* par Jean Noujnirol, avec des études de в. Bot/er et E. Laroche. Paris. 1955, J. Nougayrol: Le Palais royal d'Ugarit. [V. Textes acca liens de* Archives Sud. Paris. 1956, C. Virolleaud: Le Palais royal d'Ugarit. II. Textes en cuneifor nés alphabétiques des Archives Est, Ouest et Centrales. Paris. 1958. " Wntley: Alalakh. An account of the excavations at Tell Atehana in the Hatay, 1937 — 49, with the section bv C. J. Olid. Lin Ion. 1955. — Repirts of the Research Co n-nittee of the Society of Antiquaries of London, 18; D. •/. iViseimn: T.ie Al il ikh Tibletj. L )i l)n. 1953. Occasional Publications of the British Institute of Archaeology at Ankara 2, ui.: Supple nentary Copies of Alalakh Tablets. JCS VIII. 1954.1.1.,A. AU: Bemerkungen zu den Verwaltungsund Rechtsurkunden von Ugarit und Alalakh. WdO 1954. 7., 1956. 234., 1957. 338.1. " в. G. Cameron: Persepolis treasury tablets. Chicago. 1948. OIP LXV, vö. TV. Binz: ZA N. F. 15. 1950. 347. 1.; D. Schmidt: Persepolis I. Chicago. 1953. II. 1957; V. 0. Tjurin: Social'noe polozenie kur-tas po dokumentam iz „sokrovisnicy" Persepolja. VDI1951. 3. 21. 1.; G. G. Cameron: Persepolis Tablets Old and News. JNES XVII. 1958, 161.1.; IF. Eilers: Die Ausgrabungen in Persepolis, ZA N. F. 19. 1959. 248. I. " M. San Nicolà: Beiträge zur Rechtsgeschichte im Bereiche der keilschriftlichen Rechtsquellen. Oslo, 1931. 126. 1.