Századok – 1964

Tanulmányok - Galántai József: Tisza és a világháború 687

688 GALlNTAl JÓZSEF A magyar miniszterelnök háborús válság alatti magatartásának a források elemzésén alapuló és az előzményekkel összefüggésben történő tanulmányozása betekintést ad a magyar uralkodó osztályok háborúval kapcsolatos egész koncepciójába. De a vizsgálódás szükségességét nem csupán ez indokolja. A világháborút követő évtizedekben Tisza akkori magatartását nemcsak az ellenforradalmi revíziós szemléletű magyar publicisztika és történetírás, hanem a külföldi memoár- és történeti irodalom is tendenciózus módon tárgyalta. Ennek hatása ma is érződik mind a hazai köztudatban, mind a külföldi irodalomban. Az első világháború okai, az egyes hatalmak kormányainak és diplomatáinak szándékai és állásfoglalásai, a felelősség az utóbbi években a polgári — különösen a nyugat-német — történeti irodalomban ismét tárgyalt kérdésekké váltak. De korántsem a 20-as évek hasonló tárgyú terjedelmes történeti és memoárirodalmának reneszánsza ez. A 20-as évek polgári irodalmát — kevés kivételtől eltekintve — a háborúnak az egyik fél szempontjából történő igazolása jellemezte. A német irodalom kimutatta az angol, francia, cári orosz imperialista törekvéseket, ugyanakkor a nemet burzsoázia gazdasági és politikai törekvéseinek hódító és agresszív jellegét tagadta és mentegette. Ugyanezt tette ellenkező előjelekkel az angol, francia, emigráns orosz, amerikai stb. irodalom. Hasonló jellege volt az ellenforradalmi korszak magyar polgári irodalmának is. A 20-as évek memoár- és történeti irodalma tendenciózus önigazoló célokat követett, hiszen valójában ,,az 1914 — 18-as háború mindkét fél részéről imperialista (vagyis hódító, fosztogató, rabló) háború volt, háború a világ felosztásáért, a gyarmatoknak, a finánctőke »érdekszféráinak« stb. felosztásáért és újrafelosztásáért".6

Ez az irodalom a valóságos tények és összefüggések feltárásához annyiban járult hozzá, amenynyiben a volt hadviselő felek egymásról kölcsönösen kimutatták az imperialista törekvéseket, és ezekre vonatkozóan sok részletet és összefüggést hoztak felszínre. Az elmúlt évtized hasonló tárgyú polgári irodalmának egészen más a tónusa. Az új tónus kezdeményezésénél elsősorban az Egyesült Államok ideológusainak, kidolgozásánál főleg a nvugat-német történészeknek van jelentős szerepük. Az új beállítás lényege abban van, hogy a háborús felelősség alól egyformán felmenti a nyugati kapitalizmus jelenleg együtt haladó, de akkoriban szemben álló két táborát, mind a német, mind az angol és francia imperializmust, az amerikaiakról pedig — mivel az Egyesült Államok kezdetben katonai erővel nem vett részt a háborúban — teljesen megfeledkezik. Jól reprezentálja ezt az irányzatot az egyik legújabb nyugat-német standard-munka: ,,A háborús felelősség kutatása, mellyel valamennyi illetékes nemzet foglalkozott, arra az eredményre vezetett, hogy egyik kormány sem vádolható egy általános háború tudatos kimunkálásával."7 Nyilvánvaló, hogy az egymást vádoló régi beállítások már nem felelnek meg a szocialista tábor elleni összefogást, a Nyugat integrációját hirdető politikának. Az 1955 szeptemberében tartott római nemzetközi történészkongreszszuson Gerhard Ritter, a mai nyugat-német történetírás egyik hangadója ennek megfelelően arról beszélt, hogy a régi dolgokat békén kell hagyni, a francia c Lenin Művei. 22. köt. Bpest. 1951. 195—196. 1. 7 K. D. Erdmann: Die Zeit der Weltkriege. (Bruno Gebhardt: Handbuch der deutschen Geschichte. 8. kiad. IV. köt.) Stuttgart. 1959. 22. 1.